fbpx

Mindent tudott a harcról: Fabian Cancellara elköszönt

Az elmúlt évtized egyik legjobb kerékpárosa, Fabian Cancellara tegnap a Japan Cup kritériumon befejezte profi pályafutását.

cancellara2

A saját szememben én vagyok a numero uno – mondta a négy nyelven beszélő svájci kerékpáros egy tanulságos interjúban öt évvel ezelőtt. Olyan gondolatokat osztott meg, melyek helytállóak most, a búcsú idején is, így ezeket hívjuk segítségül, hogy tisztelegjünk pályafutása előtt. Talán vannak, akinek furcsán hangzik, ha valaki kijelent magáról ilyet, mint ami az interjúban elhangzott, de a folytatásból talán érthető minden:

Az utóbbi években mindig megmutattam, hogy a szezon elejétől a végéig ott vagyok a játékban. Nem csak a klasszikusokon villogok, segítem a csapatomat a Tour de France-on, majd az év végén is odateszem magam. Kapok segítséget a csapatomtól, ezért vissza is adok mindent, amit csak tudok. Ettől vagyok egyensúlyban, ez határozza meg a státuszomat, hogy milyen versenyző is vagyok.

cancellara4

Cancellara tegnap éppen csapattársát, Fumiyuki Beppu-t segítette győzelemhez a Japan Cup-on, ő pedig Rióban aratta utolsó emlékezetes sikerét, nyolc évvel Peking után ismét olimpiai bajnoki címet szerzett időfutamban.

Teljesen fölösleges felsorolni legnagyobb győzelmeit, szinte mindent megnyert amit akart, kivéve az országúti világbajnoki címet (nyert monumentumokat, Milano-Sanremo-t, háromszor Flandriai Körversenyt, háromszor Párizs-Roubaix-t, négyszer időfutam világbajnoki címet, hét szakaszt a Tour de France-on…).

cancellara5

Spartacus olyan harcos volt a mezőnyben, aki birtokában volt az erőnek, remek taktikai érzéke volt, tökéletes technikával kezelte a sportszert, s nem utolsósorban talán senki nem vívott magának ki olyan tiszteletet a pelotonban, mint ő. Mindenki tisztelte és mindenki félt tőle. Sokszor kellett megküzdenie azzal a jelenséggel, hogy a teljes mezőny ellene hajtott…

Ha mindenki ellenem bringázik, nem a győzelemre mennek, azért hajtanak, hogy elveszítsék a versenyt, mert az az elsődleges céljuk, hogy ne én győzzek. Rám figyelnek, de lehet, hogy van valaki más a csapatomból, aki nyerni tud, mert a nap végén ez az egyetlen dolog ami számit: valaki nyerjen a csapatunkból!

cancellara3

A győzelemről így nyilatkozott ugyanebben az interjúban a 35 éves svájci:

Mindig a legmagasabbak voltak az elvárásaim. Svájcban kevés embert ismerek, aki ezt mondja: „ezt meg akarom nyerni, meg is nyerem”, azt mondják: „egy jó versenyt akarok futni, meglátjuk, megpróbálom a legjobbat kihozni”. Legbelül tudod mit akarsz, és az a győzelem. Nem az, hogy kicsit jobban akarok menni. Egy kicsit jobban mehetsz otthon is! Amikor versenyzel, meg kell lenni az akaratnak az iránt, amit a legjobban akarsz: a győzelem! Ez az én mentalitásom.

cancellara1

Fotók: Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo