fbpx

Milliárdos EU-támogatás a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztésre

Hatalmas beruházásokról döntött az EU turisztikai bizottsága, a jövő évtől több mint a tízszeresét költi az Unió a kerékpáros közlekedési infrastruktúra, kerékpárút fejlesztésre. A 6 milliárdos projektben 8 tagállam között Magyarország is részt vesz.

A transzeurópai közlekedési hálózat, vagy röviden csak TEN-T, egy tervezett közúti, vasúti, légi és vízi közlekedési hálózat, melynek célja, hogy szolgálja az egész európai kontinenst. A TEN-T hálózat része egy tágabb rendszernek, a transzeurópai hálózatoknak (TEN), mely tartalmazza a közlekedésen kívül még a távközlési hálózatot (eTEN), az energetikai hálózatot (TEN-E). Az Európai Bizottság 1990-ben fogadta el az első cselekvési tervet a transzeurópai hálózatokról (közlekedés, energia és távközlés), majd az Európai Parlament és a Tanács 1996 júliusában elfogadta a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó közösségi iránymutatásokról szóló 1692/96/EK határozatot, amelyben az európai közlekedési infrastruktúra legjelentősebb elemeit transzeurópai közlekedési hálózatként definiálta. Ezt 2010 nyarán a 661/2010/EU határozat váltotta fel.

Néhány nappal ezelőtt az EU turisztikai bizottsága megszavazta, hogy a kerékpározás is részesüljön ezen fejlesztési pénzekből. A fejlesztések iránya célzott, természetesen turizmus-centrikus, olyan projekteket támogat, amely új lehetőségeket nyit a kerékpáros országjárásra, az EuroVelo hálózat fejlesztésére, kerékpárutak, hidak, alagutak építésére. 2007 és 2013 között az EU költségvetés mindössze 0,7%-át költötte a kerékpáros közlekedésinfrastruktúra-fejlesztésre, amely a 2014-2020 közötti időszakban 10%-ra ugrik, és 6 milliárd eurót tesz ki. A mai EuroVelo úthálózat 45.000 km-t tesz ki, amelyet 2020-ra több mint 70.000 km-re bővítenének. A projektben a következő országok vesznek részt: Ausztria, Franciaország, Németország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Svájc és az Egyesült Királyság.

A kerékpáros úthálózat-fejlesztés rendszere a következő alapelveket követi:
•    6%-nál meredekebb kaptató nem lehet benne
•    elég széles legyen két kerékpáros párhuzamos haladásához
•    a kerékpárút mellett nem haladhat el több, mint 1000 gépjármű naponta, és legalább 80%-ban attól teljesen elkülönülve kell vezetni
•    az év minden napján használható legyen (lásd hótakarítás), 30 km-enként lehetőséget biztosítson az étkezésre, 50 km-enként a szállásra, és 150 km-enként a tömegközlekedés igénybevételére (lásd vasút).

Forrás: E.U.
Kép: E.U. archív

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.