A sors és az időjárás továbbra sem kíméli a Bikemag.hu-Kalifa csapatát a Race Around Austrián, viszont a csapat jól helytáll minden körülmény között, és lassan a célba érkeznek.
A kicsit kalandosra sikerült 3. nap beszámolóját itt olvashatjátok:
“Glockner mászást eredetileg Béla és Józsi vállalta, de 120 km megtétele után értek volna oda, így nem túl frissen, és ráadásul Bélát hányinger, Józsit pedig izomgörcs gyötörte. Mi Gyurival jó állapotban éreztük magunkat, ezért célszerűnek tűnt változtatni a terveken. Nekünk szerencsésebb volt a regenerációnk, mert a váltások úgy alakultak, hogy éjféltől tudtunk pihenni, ez pedig sokkal pihentetőbb a nappalinál, illeszkedik a szokásos bioritmushoz.
A Grossglockner lábánál jártunk, amikor a kísérőautónk megállt, és nem indult újra, súlyos motorhibakódot jelzett. Éppen én voltam pályán, telefonon szóltak nekem erről a többiek. Letaglózott a hír, ennyi munka nem lehet hiába, tekertem tovább a 10%-os meredeken, fél kézzel a kormányt, fél kézzel a telefont fogva, és vészintézkedésekbe kezdtünk. A versenybírák értesítésén voltam, hogy időjóváírást kérjek, amíg megoldjuk a helyzetet. Az én szituációm sem volt fényes, mert szemerkélő esőben egy rövid mezben araszoltam felfelé, egy kis tasak mézes mogyoró volt nálam, gondoltam azzal a tetőig kihúzom, de mit kezdek 2506 méteren egy száll mezben, hogyan jutok le? Erre még nem volt ötletem. Mindegy, menni kell, az óra pörög, ott lesz megoldás. Hamarosan hívtak, hogy kis pihentetés után elindult az autó, ja igen lassan 50 óra folyamatos üzemidő volt benne.
Nagyon felzaklattak a történtek, és hosszabbra is nyúlt a szakaszom, eléggé magam alatt voltam bevallom. A Hoctor hágót ezek után simán elértük, ahol egy magyar sporttárs, randonneur, Kiss-Lőrincz Zoltán várt bennünket. Figyelte a tracket, és annak alapján tökéletesen időzített. A magyar zászló is előkerült, csúcsfotók, ölelések, és száguldás lefelé. Szerencsére a hegy túloldala száraz volt, egy darabig. Zell am See-nél még a tegnapit is felülmúló özönvíz fogadott. Több centiméter vastagon hömpölygött a víz az úton, még a szembeoldali járművek is rámcsapták az esőt, segítőim attól tartottak, hogy elsodor a víz, mint a cunami. Az a jó, hogy egy idő után nem tudsz vizesebb lenni, el kell fogadni, és hajtani, mert az legalább hőt termel.
Béla és Józsi átvette a stafétát, szépet mentek, és a megbeszéltek szerint mi “kipihenten” nekivághattunk hajnali fél háromkor a Küthai és a Silvretta hágónak. Gyakran váltottuk egymást Gyurival, és könnyedén vettük az újabb kétezreseket. Fél tízre letudtuk a penzumot, társaink sisakemeléssel gratuláltak, és köszönték meg a teljesítményünket, végre ők is jót pihenhettek. Alig 500 km maradt hátra!”
A verseny élőben itt követhető.
