Interjúsorozatunk előző két epizódjában Lance Armstrong korai versenyzői éveiről, illetve a médiával való problémás kapcsolatáról beszélt. A CyclingNews által készített riport harmadik részéből további részleteket tudhatunk meg az amerikai kerékpáros kiváló manipulatív képességeiről, a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásáról. Egyértelmű lesz, hogy Armstrong továbbra is igazságtalannak érzi az USADA eltiltását, és szerinte az egész doppinggal átitatott profi mezőnyből őt kapta a bűnbak szerepét.
A jelen tükrében úgy tűnik, hogy figyelmesebben kellett volna megválogatni a baráti kört…
CN: Menjünk vissza ismét karriered kezdetére: megbíztál akkoriban a körülötted lévő emberekben, illetve ki engedtél a legbelső köreidbe?
L.A.: Nehéz kérdés. A kerékpársportra jellemző, hogy ezek a dolgok nem úgy működnek, mint általában, sokszor ingoványos talajon jár a versenyző. 25 csapattársad van, de csak 9 lesz ott a Tour-on, hogy győzelemre segítsen, ráadásul a szezon elején még nem is tudhatod, hogy melyik kilenc. Mindösszesen pedig jó 60 ember vesz körül, beleérve a szakvezetőket és segítőket. Ez nagyban különbözik mondjuk a tenisztől, ahol van a sportoló és az edző, egy vagy két további segítővel. Ez sok ember, túl sok.
CN: Mi alapján választottad ki a későbbi szűk kört, mondhatni klikket?
L.A.: Akkoriban más választ adtam volna erre a kérdésre, mint ma.
CN: Régen hogyan volt?
L.A.: Akkor – és ezt szerintem minden érdekelt megerősítheti – melegszívű, joviális ember voltam, akinek sokan keresték társaságát. Tudatában voltam annak, hogy a többiek érdekeltek abban, hogy szoros kapcsolatot tartsanak fenn velem, így legtöbbjükben nem bízhattam meg teljes mértékben. De megbízható csapattársakra szükség volt, tehát nem volt más választásom, mint közel engedni azokat, akikben közülük a legjobban megbíztam. Ha visszatekintek, látom, hogy nem minden esetben választottam jól. És ez olyan esetekre is igaz, amikor én magam javasoltam valakit a csapatba. Azt hiszem, mindenki tudja, kire gondolok, neveket most nem is kell említeni…
CN: Én inkább a kerékpáros közegen kívülre értettem a kérdést: a Wheelmen könyvben például van egy személy, J.T., aki rendkívül sokat tett érted. Ki volt ő?
L.A.: Junior éveimben főbérlőm volt, egyben pótapám, karrierem elindítója.
CN: Azért kérdezem, mert vele teljesen megszakadt a kapcsolat, és ő maga sem érti, miért…
L.A.: Megházasodtam, családot alapítottam. Nem olvastam a könyvet, de szerintem normális dolog, hogy ha valaki családot alapít, az nagy változásokat hoz az addigi személyes kapcsolataiban.
Tyler Hamiltontól is bocsánatot akart kérni, de ő nem vette fel a telefont…
CN: Ma mi alapján bízol meg valakiben?
L.A.: Már senkiben nem bízok.
CN: Senkiben?
L.A.: Na, mondjuk fél tucat emberben.
CN: Kevesebben, mint régen?
L.A.: Természetesen, de ez gondolom a történtek tükrében érthető. Bárki hasonlóan reagálna, ha olyan eseményeken megy keresztül, mint én az elmúlt 1-2 évben. […]
CN: Szerinted sokan érdekből lettek barátaid? Csak a profi kerékpározásban, vagy úgy általában?
L.A.: Ezt nem így értettem, mondjuk azt, hogy akkor sem bíztam mindenkiben.
CN: Pedig imént pontosan ezt mondtad.
L.A.: Ha valaki olyan magaslatokba emelkedik, mint én, az ugródeszka lehet más számára. Én hűséges típus vagyok, nagyon sokáig ugyanazok az emberek vettek körül, gondolok Bill Stapletonra, Bart Knaggs-re, Mark Higgins-re vagy Johan Bruyneelre. Ők részben nekem köszönhették karrierjüket. Persze voltak olyanok, akiket kitaszítottam a körömből, de egészében nézve akár még azt is elmondhatom, hogy vesztem egyik okozója a maximális hűség és ragaszkodás.
CN: Miután befutottál, nehezebb volt kézben tartani a dolgokat, mint azelőtt?
L.A.: Abban a pillanatban nem éreztem, hogy valami változott volna, kaotikus volt a helyzet, de megpróbáltam a feladatra koncentrálni. Mégsem éreztem úgy, hogy a hírverés körülöttem túl messze ment volna, nem esetem abba a hibába, ami sok sikeres sportoló karrierjét törte ketté. Gyakran megesik, hogy néhány fontos győzelem után a fejükbe száll a dicsőség, a szezon után folyamatosan csak partikra járnak, és amire észbe kapnak, már elkéstek a felkészüléssel a következőre. Nekem folyamatosan a következő Tour járt az eszemben, azzal keltem és feküdtem, és mindent annak rendeltem alá. Telente nem éltem teljesen aszkéta életet, a szponzorokkal is ápolni kellett a kapcsolatot, de a kicsapongás soha nem ment a munka rovására.
Betsy Andreu, egykori jó barát, Frankie felesége felvette a telefont, meghallgatta, de nem tudni, hogy elfogadta-e a bocsánatkérést…
CN: Érezted úgy, hogy ragaszkodnod kell a hatalomhoz, bizonyos cselekedeteidet annak megtartása motiválja, féltél, hogy egy napon mindent elveszítesz?
L.A.: Mindig is tisztában voltam azzal, hogy a gépezet összeomolhat, és ezzel mindent elveszítek. Ez most meg is történhet. De ez az érzés gyermekkorom óta kísért: mindig is ott volt a háttérben, hogy mindent elveszíthetünk, amink van. […]
CN: Milyen módszerekkel próbáltad ezt elkerülni?
L.A.: A forgatókönyvet próbáltam magam írni, de ebben sokat segített a hírverés, ami körülöttem zajlott. Ott álltam egy óriási hullám csúcsán, mögöttem pedig a sport, az ipar, az alapítvány, több ezer ember, aki pontosan ugyanazt akarta, mint én. A hullám vitte engem előre, részben ez írta a forgatókönyvet. Ha valami útjába állt ennek a hullámnak, azt sokszor elsöpörte annak hatalmas lendülete.
CN: Értsük ez alatt, hogy több esetben egyeseket keményen eltiportál. Ez hogyan ment?
L.A.: A hullám tiporta el őket, persze annak csúcsán én álltam. Vállalnom kell a felelősséget. Még mindig megpróbálok rájönni, hogy részemről miért ment olyan könnyen egy-egy ilyen cselekedet, de erről most nem szeretnék beszélni.
CN: Miért nem?
L.A.: Az érintetteknek mindent elmondtam, amit kellett, legfeljebb nem hallgattak meg. Volt aki felvette a telefont, volt aki nem. De ezek privát beszélgetések voltak, amiről nem szeretnék a nyilvánosság előtt beszélni. Mindenkitől bocsánatot kértem tetteimért. Aki nem hallgatott meg, attól ezek szerint még 1000-szer kell bocsánatot kérnem a történtek miatt…
CN: Betsy Andreu felvette a kagylót?
L.A.: Igen.
CN: És hogyan zajlott a beszélgetés?
L.A.: Jól.
CN: Akkor ezzel elismered, hogy Emma O’Reilly mellett ő is igazat mondott, amikor megvádolt?
L.A.: Maradjunk abban, hogy beszéltünk, és őszintén bocsánatot kértem tőle.
CN: Hitt neked?
L.A.: Talán.
CN: Tehát Betsy igazat mondott a kórházi ágyon folytatott beszélgetéssel kapcsolatban? [Bíróság előtt vallotta, hogy tanúja volt annak a beszélgetésnek, amikor Lance orvosával tudatta, hogy a Motorola évek alatt doppingszereket szedett.]
L.A.: Nem emlékszem pontosan a 17 évvel ezelőtti beszélgetésre, ez két nappal az agyműtét után volt.
CN: Akkor inkább úgy kérdezem: Betsy kitalálta a történetet?
L.A.: Erre nem válaszolok.
CN: Kérlek!
L.A.: Mindent megtettem, őszintén bocsánatot kértem tőle, ennyi. Greg LeMond, Tyler Hamilton fel sem vette a telefont. Floyd Landist pedig soha nem is fogom felhívni, soha. David Walsh esetében érzésem szerint sikerült rendezni a sérelmeket.
A hírhedt “levadászás” sárga mezben, majd Filippo Simeoni szóbeli megregulázása…
CN: És mi van Christophe Bassons-szal és Filippo Simeonival?
L.A.: Ez két teljesen különböző eset. Bassons-nál az egész félreértés volt. Én mindössze annyit mondtam neki: „ha nem vagy elégedett, mint profi kerékpáros, miért nem csinálsz valami mást?” Ezt ő úgy értette, hogy „Menj a fenébe!” Ilyet soha nem mondtam volna neki.
CN: De gondolom a kontextus, a helyzet, amiben voltatok, így fordította le a kérdést. Agresszíven viselkedtél akkoriban, nemde?
L.A.: Nem, a kérdés tényleg csak kérdés volt.
CN: Mégis eme konfliktus miatt a profi kerékpársport kitaszította Bassons-t.
L.A.: Erről én tehetek? Nem én voltam a csapatfőnöke! Én csak egy kérdést tettem fel…
CN: …miután ő kiállt a nyilvánosság elé a sportban zajló hallgatólagos doppingolás történetével. És mi a helyzet Simeonival?
L.A.: Arról valóban én tehetek, elcsesztem a dolgot, ez nagy hiba volt részemről. Semmi okom nem volt arra, hogy a sárga trikóban utána hajtsak, amikor szökni próbált, és megregulázzam a sajtóban tett nyilatkozataiért. Nagyon sajnálom.
CN: Úgy érted, hogy hiba volt ilyen nyíltan megleckéztetni, vagy egyáltalán megpróbálni hatni rá, hogy ne hozza fel a doppingkultúra kérdését a sajtóban?
L.A.: Mindkettő, nem kellett volna vele foglalkozni, nem volt annyira veszélyes számomra. Túl erősnek éreztem magam, nem tudtam ellenállni, hogy minden részletet magam irányítsak…
Floyd Landistől soha nem kérne bocánatot a történtekért…
CN: Akkoriban úgy érezted, hogy érinthetetlen van?
L.A.: Pontosan, és ez nagy hiba volt. Ezeket a dolgokat szeretném leginkább kitörölni a múltamból.
Sok előadásban hozta összefüggésbe betegségét a dopping tagadásával – Armstrong szerint ez volt a legsúlyosabb tévedés
CN: Melyik
volt a legsúlyosabb ügy ezek közül?
L.A.: Azt hiszem az a típus, amikor a betegségemet hoztam összefüggésbe a dopping tagadásával. Az összes többi gonoszság eltörpül ezen nyilatkozatok mellett. Annyira szerettem volna, hogy a történet szép kerek és folyamatos legyen, hogy ezt a fegyvert is bevetettem, amit ma már rettentően sajnálok. Igazságtalan mind a kerékpáros kultúra, mind a rákbetegek felé, ez alapján tényleg megérdemlem, hogy sokan megvessenek. […]
CN: Úgy érzed, hogy bábu voltál a nagyok játszmájában? Tudjuk, hogy az óriási gépezet mögött olyan érdekcsoportok, cégek voltak, mint az Oakley vagy a Trek: az „Armstrong-sztoriból” a hasznot döntő részét ők húzták, nemde?
L.A.: Igen, amikor a hullámról beszéltem, részben erre gondoltam, és ez hozzájárult számos cég gyarapodásához, de gazdagította magát a kerékpársportot is. Te említetted a Trek kerékpárgyártót, amely valóban többszörös növekedést ért el azon időszak alatt, amíg szponzori kapcsolatban állt velem. De a Specialized hasonlóképp fejlődött, mivel az egész országúti kerékpározásra kedvezően hatott a győzelmi sorozat. Ők mind abban voltak érdekeltek, hogy a momentum megmaradjon. Igen, komoly üzleti érdekek álltak a háttérben, érdekelt volt maga a profi kerékpársport is, amely ugyancsak profitált a fokozott médiafigyelemből, a megnövekedett vásárlóerőből. Ez persze mit sem változtat azon, hogy a felelősséget vállalnom kell az elkövetett hibákért, mivel én voltam az, aki az egészet fémjelezte.
CN: Tudatosult benned, hogy nem minden döntésed volt helyén való?
L.A.: Nem, de ez még nem jelenti azt, hogy bábunak éreztem magam mások kezében.
Az UCI és az egész kerékpársport sokat profitált az Armstrong sikertörténetből…
CN: Azért kérdezem, mivel a támogatóid, akik sikereidből profitáltak, mind kihátráltak mögüled. Megpróbáltunk egy interjút kérni John Burke-től, a Trek marketingfőnökétől, de ő visszautasította a lehetőséget. Ezek a támogatók manapság milyen stratégiát követnek?
L.A.: Nem tudom, valószínűleg keresik a következő nagy marketinglehetőséget, amelyből hasznot húzhatnak. Persze számomra jó érzés volna, ha a bajban is kitartanának mellettem, segítenének újraépíteni a karriert, de ezt profitorientált cégektől nem várhatom el. Felelősséget vállalok hibáimért, az egykori támogatók már a csak múltat jelentik.
Mennyire volt őszinte az Oprah-interjú?
CN: Néztem az Oprah-interjút, és a fejemben folyamatosan az motoszkált, hogy Lance vajon valóban megbánta a történteket, vagy mindössze bánja, hogy ezek következtében megbukott?
L.A.: Mindkettő igaz. Szép kerek történet volt, nemcsak nekem, hanem a kerékpársport számára is sikersztori volt. Ha valaki nem akart részt venni a doppingban, az otthagyhatta az egészet, senki nem kényszerítette rá, hogy maradjon. Nem tudom, hányan döntöttek a távozás mellett, akiket ismertem, mind a doppingot választották. De hogy a kérdésedre válaszoljak, meggyőződésem, hogy a körülmények adottak voltak, a bennük való részvétel önkéntes döntés volt, azaz nem én idéztem elő a doppingkultúrát. Travis Tygart [USADA-elnök] nem védte a profi kerékpárosok érdekeit, jogait, annak ellenére, hogy folyamatosan ezt hangoztatja. Ma lehet, hogy kiáll mellettük, de abban az időben, amikor én a dopping mellett döntöttem, nem volt más választás: már ha a profi kerékportban szerettem volna maradandót alkotni. Hiába megyek hozzá, nem tudott volna segíteni, ő is a gépezet része volt.
Travis Tygart folytatta le az USADA-vizsgálatot, most kíméletlen kritikusa Armstrongank, de anno ő sem tudott volna segíteni egy versenyzőnek, aki dopping nélkül szeretett volna Tour-t nyerni…
CN: Te is jól tudod, hogy voltak kerékpárosok, akik a tiszta versenyzést választották, így hátat fordítottak a profi kerékpározásnak – legalábbis a győzelemért folyó részének…
L.A.: De akik maradtak, és a győzelemre aspiráltak, azok mind valamilyen doppingprogramon voltak, köztünk ebben jelentős különbségek nem voltak. Ellenben az igazságszolgáltatás az utóbbi 12 hónapban már nem volt ilyen egységes, konzekvens. Csak megjegyzem: én életre szóló eltiltást kaptam, azok, akikkel versenyeztem, illetve vetélytársaim 6 hónap és 2 év között büntetéssel „megúszták”. Volt, akinek egyetlen tervezett versenyt sem kellett emiatt kihagyni. Számomra ez igazságtalan, pedig ugyanakkor, és ugyanazt a döntést hoztuk a doppinggal kapcsolatban… […]
CN: Szerinted miért alakult így az igazságszolgáltatás?
L.A.: Precedenst akartak állítani ezzel az üggyel, példát statuálni a legsikeresebb kerékpárossal. […] Nekem soha nem ajánlott fel senki olyan alkut, mint amilyet Jonathan Vaughters, Tom Danielson, Ryder Hesjedal, David Zabriskie, George Hincapie vagy Levi Leipheimer kapott a vallomás fejében. Lehet, hogy visszautasítottam volna, de már az, hogy fel sem lett ajánlva, mutatja, hogy ez nem igazságszolgáltatás volt, hanem bűnbakkeresés. Valakinek el kellett vinni a balhét. Valójában én voltam az, aki vallomást akart tenni az USADA-nak, amelyet ők akkor visszautasítottak. Akkor úgy tűnt, hogy nem akarják gyorsan lezárni az ügyet, aztán mégis két hónap leforgása alatt, 2012 áprilisában és májusában, minden érintettet beidéztek, ott pedig alkut ajánlottak nekik. Engem kihagytak az egész procedúrából, pedig ugyanúgy érintett voltam, mint egykori csapattársaim. […] Ha céljuk tényleg az igazság kiderítése lett volna, akkor minden bizonnyal más eljárást választanak.
CN: Ha jól tudom, felajánlották Neked, hogy egyes Tour-győzelmeidet megtarthatod, ha vallomást teszel az ügyben…
L.A.: Ez 100%-ig hamis. Bill Bock, az USADA ügyvédje hangoztatja, de nem igaz.
Bill Brock az USADA ügyvédje állítólag olyan dolgokat vet Armstrong szemére, amelyek nem igazak…
CN: Ha lett volna ilyen felajánlás, elfogadtad volna?
L.A.: Nem tudom, talán igen. Nehéz ezt megítélni, de természetesen minden áron szerettem volna elkerülni azt a helyzetet, amelyben ma vagyok. De egyáltalán nem igaz, hogy tettek volna bármilyen ajánlatot, és én túl büszke voltam azt elfogadni.
CN: Tehát az USADA hazudik?
L.A.: Én nem nevezhetek senkit hazugnak, mivel nem vagyok szavahihető, csak azt állítom, hogy nem volt ilyen ajánlat az USADA részéről […]
(folytatjuk…)
