fbpx

Kwiatkowski-Sagan: 1-1 – Tirreno-Adriatico 3. szakasz – Videó

Cavendish elveszítette a kék trikót, Kittel kibékült a bringájával, Gilbert kezd formába lendülni, és a lényegről még nem is szóltunk…

Tirreno-Adriatico-stage-3-profile-2014

170 kilométer megtétele után ismét városi körözés várt a Tirreno-Adriatico mezőnyére. Ezúttal 3 kört kellett megtenni Arezzóban, ahol a kissé emelkedő befutó (és a hosszú táv) a klasszikus menők csatáját ígérte.

A tegnapi nap margójára

Jurgen van den Broeck hihetetlen pechsorozata tovább folytatódik: a tegnapi bukás következtében nyolc öltéssel kellett összevarrni a térdén lévő sérülést. Szerencsére komolyabb baj nem történt, továbbra is a Francia Körversenyre készül, azonban a mai rajtnál már értelemszerűen nem lehetett ott.

Fotó: Twitter: @marcelkittel

Fotó: Twitter: @marcelkittel

A tegnapi hektikus finálé másik nagy sérültje az a Giant kerékpár, amelytől most Kittel bocsánatot kért. Ezt a jelek szerint el is fogadta a kétkerekű, ma minden rendben zajlott a némettel.

Ma is volt egy hős

Bjorn Thurau (Europcar) volt az, aki Dowsetthez hasonlóan korábbi szökevénytársait jóval a cél előtt lerázva próbált szakaszt nyerni, azonban a mezőny ma is olyan brutális tempóban közlekedett, hogy esélye sem volt a győzelemre.

Annál inkább Gilbertnek (BMC), aki szokásos stílusában idejekorán indított és habár 2011-es bombaformájától még távol van, mindenképpen erősebbnek látszik, mint tavaly ugyanekkor. Végül a győzelmet Sagan és Kwiatkowski játszotta le egymás között. Ezúttal a szlovák bajnok bizonyult erősebbnek, aminek szemmel láthatóan nagyon örült, a kék trikó viszont lengyel ellenlábasára szállt, mivel Cavendish külön idővel érkezett.

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

Videón a befutó:

A Tirreno-Adriatico 3. szakaszának végeredménye:

1 Peter Sagan (Svk) Cannondale 5:10:17
2 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
3 Simon Clarke (Aus) Orica GreenEdge
4 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
5 Daryl Impey (RSA) Orica GreenEdge
6 Daniele Bennati (Ita) Tinkoff-Saxo
7 André Greipel (Ger) Lotto Belisol
8 Simon Geschke (Ger) Team Giant-Shimano
9 Rinaldo Nocentini (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:04
10 Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale

Az összetett állása:

1 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 9:26:36
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:10
3 Simon Clarke (Aus) Orica GreenEdge 0:00:13
4 Tony Martin (Ger) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:15
5 Daryl Impey (RSA) Orica GreenEdge 0:00:17
6 Peter Sagan (Svk) Cannondale 0:00:22
7 André Greipel (Ger) Lotto Belisol 0:00:30
8 Daniele Bennati (Ita) Tinkoff-Saxo
9 Luke Durbridge (Aus) Orica GreenEdge 0:00:31
10 Cameron Meyer (Aus) Orica GreenEdge

Tirreno-Adriatico 1. szakasz

Tirreno-Adriatico 2. szakasz

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.