fbpx

Kulhavy első világkupa győzelme a szezonban

A világkupa-sorozat a norvégiai Hafjellben ért a végére, ahol a férfiak futama magyar indulók és Absalon nélkül zajlott, utóbbi Dél-Afrikában bordatörést szenvedett. A kiélezett futamot végül az olimpiai bajnok, Jaroslav Kulhavy nyerte az összetettet vezető Nino Schurter előtt.

Izgalmasnak indult a futam, hiszen ahogy több korábbi futamon, ezúttal is Kulhavy kezdett az élen, de kérdéses volt, hogy az eddigi túledzettségét vajon kiheverte-e és bírja-e tartani a megkezdett iramot.

A második körben az élre is állt, de szorosan a nyomában volt Schurter, Cink és Fontana is. Viszont a kör végére a második helyre szorult vissza a cseh olimpiai bajnok.

Schurter és egy Schurter-fan - fotó: Robin Thyrstedt

Schurter és egy Schurter-fan – fotó: Robin Thyrstedt

A cross country világkupa pályák technikásságának növekedését mutatja az is, hogy az első négy helyen állók közül hárman összteleszkópos bringával indultak.

Az ötödik körben az élen haladó négyeshez kis időre Mathias Flückiger is csatlakozott. Szemmel láthatóan Kulhavy és Schurter tartotta kontroll alatt a versenyt, akik közül utóbbi “pörgött” jobban, míg Kulhavy inkább kivárt és tartalékolt.

A hetedik, utolsó előtti körben a svájci és cseh mintegy 45 másodpercre szakadt el a mezőnytől. Ahogy a Specialized csapat fizioterapeutája is nyilatkozott, versenyzőjük kilábalt az év eleji problémáiból és bízik benne, hogy az ő javára dől el a csata.

Kulhavy a célban

Kulhavy a célban

Ahogy az olimpián is, az utolsó kör egyik emelkedőjén Kulhavy sprinteléssel szerzett némi előnyt magának, amit sikerült megtartania a kör végéig, ezzel megszerezve első győzelmét a szezonban, amire egyébként 2011 óta nem volt példa.

Kulhavy így értékelte a futamot:

“Nagyszerű volt, mert eddig őrült volt a szezonom. Ez volt az utolsó futam és végre a régi formámra találtam. Egy nagyon nehéz pálya volt, göröngyös, sziklás és tele éles kövekkel, ami defektveszélyes volt. Az összteleszkópos bringa mindenképp jó választás volt.”

A második helyre Schurter, a harmadikra pedig a közönségszórakoztató Manuel Fumic érkezett.

Elit férfi dobogó

Elit férfi dobogó

1. Jaroslav Kulhavy (Cze) Specialized Racing XC – 1:36:19
2. Nino Schurter (Swi) Scott Swisspower MTB Racing Team – 0:00:07
3. Manuel Fumic (Ger) Cannondale Factory Racing – 0:01:34
4. Mathias Flückiger (Swi) Stöckli Pro Team – 0:01:46
5. Marco Aurelio Fontana (Ita) Cannondale Factory Racing – 0:02:07
6. Matthias Wengelin (Swe) – 0:02:17
7. Daniel Mcconnell (Aus) Trek Factory Racing – 0:02:28
8. Ondrej Cink (Cze) Multivan Merida Biking Team – 0:02:38
9. Miguel Martinez (Fra) – 0:02:46
10. Fabian Giger (Swi) Giant Pro XC Team – 0:03:02

Schurternek nem kellett csüggednie  mai második helyezése miatt, mert az összetettet így is magabiztosan magáénak tudhatta.

1. Nino Schurter (Swi)  – 1180 pont
2. Daniel Mcconnell (Aus) – 800 pont
3. Julien Absalon (Fra) – 760 pont
4. Jaroslav Kulhavy (Cze) – 736 pont
5. Ondrej Cink (Cze) – 705 pont
6. Mathias Flückiger (Swi) – 643 pont
7. Marco Aurelio Fontana (Ita) – 616 pont
8. Fabian Giger (Swi) – 555 pont
9. Maxime Marotte (Fra) – 551 pont
10. José Antonio Hermida Ramos (Spa) – 542 pont

47. Andras Parti (Hun) – 134 pont

65. Zsolt Juhasz (Hun) – 62 pont

A női futamban Benkó Barbara révén voltunk érdekeltek, aki a hét körös futam harmadik körében esés miatt kiállni kényszerült a futamból.

.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo