fbpx

Körindex és társai

Egy ízben magam is meglepődtem, hogy milyen szigorú műszaki előírások vonatkoznak a kerékpárokra, és hogy ezek az előírások mennyire nem ismertek és mennyire nem érhetők el sehol. Arról már nem is beszélek, hogy mennyire nem tartja be senki. Ennek fényében azon már meg sem lepődtem, hogy a gépjárművekre, személygépkocsikra vonatkozó műszaki/biztonságtechnikai előírások milyen tetemes paksamétát tesznek ki. Azon már sokkal inkább, hogy ezek fényében az utóbbi évtizedekben szép csendben milyen tendenciák bontakoznak ki az autógyártásban/tervezésben. Ezekből konkrétan van három, ami engem, mint kerékpárost, különösen idegesít.

Az autóipar „wheel disc”-je

Építész körökben szokás mondani, hogy ami nem létszükségletű tartozéka egy háznak, az egy idő után le is fog esni róla. Erről a belvárosi ember tudna mesélni a gipsz- és habarcsdíszek jóvoltából. Nos az autóiparban ennek megfelelője éppenséggel a dísztárcsa, melyről mindig a kilencvenes évek elejének bringás „wheel disc”-je jut eszembe, amely két műanyag tárcsából állt, és segítségével bárki telikerekes MTB-t fabrikálhatott magának. Szerintem a dísztárcsa kb. ugyanekkora gagyizmus. Az acélfelnire felpattintva azt akarja elhitetni velünk, hogy az autó alufelniken gurul. Vagy sok esetben még ezt sem, egyszerűen csak szép szeretne lenni – többnyire csekély sikerrel. Ami sokkal nagyobb baj, hogy nem szeret a helyén maradni, így az útpadka állandó tartozéka a szilánkosra tört műanyag dísztárcsa. És itt jön az, amit nem értek. Bringás pályafutásom során eddig kb. három dísztárcsát láttam saját szememmel leesni, ebből egyik éppen emelkedőnek felfelé, az engem előző autó hátsó kerekéről ugrott le, úgy, hogy komoly manővereket kellett abszolválnom, hogy ne kapjon telibe. Tehát konkrétan balesetveszélyes helyzetet okozott az autóról lepattanó dísztárcsa. Mindössze azt nem értem, hogy azoknak a figyelmét, akik a műszaki előírások vaskos kötegeit összeállítják, hogyan kerülhette el ez, miért hagyják, hogy bármi olyan dolog legyen egy autón, ami nagy sebességnél lerepülhet? A kérdés persze leginkább költői…

Lőjünk szutykot tíz méterre!

Visszasírom olykor azt az időszakot, amikor egy kezemen meg tudtam számolni, hogy idehaza hány autómárka/típus érhető el. A Zsiguli, Moszkvics, Skoda, Zaporozsec, stb. márkanevekkel fémjelezhető univerzum tartozéka volt viszont egy mára már elfeledett, de hasznos apróság, és ez ébreszt bennem kellemes nosztalgiát: a sárvédő gumileffentyű. Tudjátok, az, amelyiken Ladáék vikinghajóra emlékeztető ladikja figyelt, vagy melynek végét nemzetiszínű cikcakkmintával lehetett feldobni. Nos ennek a helyét mára a peckesen felcsapott hátsó lökhárító/sárvédőlemez kombó kurta műanyag „élvédője” vette át. A végeredmény pedig a következő: esőben a gyanútlan autós négy-tíz méteres intenzív vízpermetet húz maga után, melynek végét pontosan a bringás arcában találjuk. Gondolom sokan megfigyelték már, hogy az eső elállta után nem a vizes aszfaltról a kerékpár első sárvédője mellett felcsapódó cseppektől lesz igazán mocskos a bringás, hanem az őt előző autók után húzott masszív vízpermettől. Persze tudom: a gumileffentyű hülyén nézne ki egy tízmillás kocsin, és amúgy is mindent a kedves gépjárműtulajdonos kedvéért, rám meg mosson az anyám.

A hátsó lámpabura, mint a tervezők egyik kedvenc játékszere

Hazánkban az indexelésnek nincsen kultúrája. Ha valaki mégis ragaszkodik az irányjelzéshez, esetében a hatékonyságot az autógyártók igyekeznek csökkenteni – szándékosan, vagy véletlenül, azt nem tudom. Egy ízben átlapozva az erre vonatkozó műszaki előíráshalmazt, ledöbbentem, hogy milyen szigorúan szabályozott a gépjárművek fényszóróinak teljesítménye, fényereje, színhőmérséklete, mérete, elhelyezkedése és egyebek. Ennek fényében állok értetlenül azon tendencia mellet, ami 3-4 éve tapasztalható: valamiért ciki lett, ha a személygépkocsik hátsó lámpaburáján nyugalmi helyzetben is látszik az irányjelző fény helyzete (mondjuk úgy, hogy előtte narancsszínű a bura). A nagyobb gond, hogy szemlátomást semmiféle szabályt nem ismernek e téren a tervezők. Ennek egyik gyakorlati megnyilvánulása, amikor a hátsó bura egésze áttetsző piros és víztiszta sávokból áll össze, a kibocsátott fény színét pedig az határozza meg, hogy a bura mögött az adott helyen éppen milyen színű izzó található. Ezzel csupán az a probléma, hogy a narancssárga irányjelző fény így egy piros/víztiszta raszteren keresztül jelenik meg, így színe kevésbé egyértelmű, észlelhetősége pedig lassabb. A műfaj csúcsát viszont az általam „körindexnek” becézett megoldás jelenti, melyet először a Volkswagen Passatokon figyeltem meg, viszont sajnos a rossz példa ragadós, és az utóbbi időben sokan követik ezt a megoldást. Ennél a helyzetjelző fény egy kis kör alakú felületen jelenik meg a hátsó burán, az index pedig e körül helyezkedik el, körülölelve azt. Irányjelzés esetén a középső piros fény jelentősen tompítja a narancssárgát, így észlelhetősége, egyértelműsége jelentősen elmarad a klasszikus megoldásoknál tapasztalhatónál. Emellett ha az ember nem számít rá, akkor hirtelen egy elfuserált féklámpának is nézheti az egészet. Ez a bizonytalanság, illetve lassabb észlelés a jármű mögött haladó bringás és autós esetében egyaránt okozhat balesetveszélyes helyzetet, vagy akár balesetet is. Előbbiben már volt részem, utóbbiban viszont remélem nem is lesz…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.