fbpx

Kona Mahuna 29″ – Hakuna Matata!

A Kona 2000-es évekbeli tündöklése bizonyára a legtöbb műkedvelőben kellemes emlékeket ébreszt, akár az XC-s, akár a dirt, akár más extrém vonalról érkeztünk. A gyártó természetesen nem tűnt el, még ha itthon nem is lehetett sokáig elérni őket. Most viszont itt az idő, hogy újra számításba vegyük, a Mahuna 2019 járt nálunk teszten 29-es kerékméretével, lenyűgöző zöld színével és korrekt felszereltségével igyekezett belopni magát újra szívünkbe.

A váz 6061-es alumínium ötvözetből készül, geometriája nagyon komfortos, a modern trail irányzat képviselője, kezelhetősége kiváló. Nincsen benne ugyan nagy technikai varázslat, mert bowdenezése a felsőcső alján fut (a szerelők legnagyobb örömére), középcsapágyháza hagyományos menetes, tengelyrögzítései pedig sima gyorszárasak, de például elő van készítve dropper post fogadására, fejcsöve tapered kialakítású és súlyelosztása is kivételes. Lényeges extra, hogy örök élet vázgaranciát is kapunk az egyéves komplett bringára vonatkozó mellé. Ennek a montinak a megalkotásánál egy kicsit visszakanyarodtak a kezdetekhez, és bár azóta a technika és a kerékméretek sokat változtak, a lényeg nem: legyen tartós, jól kezelhető és tartogasson egy jó adag mókát a ridernek. A váz építettsége minőségi munkára utal, szépek és pontosak az alumínium varratok, kellő helyen szolid merevítésekkel. A dizájn viszonylag visszafogott, helyenként akad néhány Mahuna felirat és egy kis minta, a szín viszont elég harsány zöldre sikeredett. Nekem személy szerint nagyon tetszett.

 

Felszereltsége belépő a középkategóriába, akinek sok vehet olcsóbb modellt, akinek kevés léphet még feljebb, bár véleményem szerint nem érdemes alább adni, mert az a tényleges használhatóságot csorbítja. Ezen a szinten 1×10 sebességes Deore váltószettet, négyszögtengelyes FSA Alpha Drive hajtóművet, Rock Shox XC30 teleszkópot, MT400-as Shimano fékeket kapunk lényegében. Kerekei a WTB ST i29 felnijére épülnek, külsőből szintén WTB került rá, név szerint a Trail Boss 29 x 2.25″ bütykös darabjai. Legtöbbjük kiállta az idő próbáját, az átlagos igényeket maximálisan kielégítik, sőt élvezetes időtöltést garantálnak. Az egyszerűbb, de minőségi konstrukció tagadhatatlan előnye a kisebb karbantartásigény, ami lássuk be, sokkal életszerűbb, mint hogy többet tölt a bringa szervizben, mint alattunk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy el kell hanyagolni, csupán azt, hogy megengedőbbek lehetünk vele szemben.

 

A villa a Rock Shox paletta aljáról származó XC30, ami bevált technológiákra épít: bal szárban légrugózás, jobb szárban csillapítás és lockout funkció. Remote vezérlés nincs, bár ez nem is az a kategória, ahol percenként kéne a villa zárása után nyúlni. Üdvözletes lépés, hogy nem olcsósítottak és nem egy egyszerűbb darab került bele, bár rugóút tekintetében nyúlhattak volna eggyel hosszabb darab után is. Mozgása alapvetően finom, de sokat lehetne rajta javítani egy “első szervizzel”. Ennek elvégzését egyébiránt minden komolyabb villával rendelkező tulajdonosnak javaslom az első párszáz kilométer megtétele után, mert a gyártási pontatlanságok, sorják ennek elhagyása mellett későbbiekben komolyabb károkat is tehetnek. Csillapítása fokozatosan állítható agancsos nyuszitól teknősig. Az én preferenciám inkább az erősebb csillapítás, ennek munkásságát jól hallható szuszogás kíséri menet közben.

 

A váltást egy kuplungos Deore hátsó váltó és egy Deore váltókar párosa végzi, elvárható precizitással. Első váltó helyett egy 28 fogas Megatooth fogaskerékkel szerelt FSA hajtómű figyel. Divatos felállás, a 11-42-es fogsorral pedig gyakorlatilag bárhol elmegy. Talán csak síkon lehet kicsit kicsi a 28-as első lánckerék, de bocsássuk meg neki, hiszen terepre termett.

A kerekek maguk is viszik bele az életet a kerékpárba, eleve a 29 x 2,25″ gumik élvezetesek, viszont ezen a széles felnin egyenesen első számú jóbaráttá lépnek elő. Ballonosságukból adódóan kiváló komfortérzetet adnak, bütykeiknek hála szélsőséges viszonyok közt is jól tartanak. Tehát átgondolt koncepció az egész, hiszen megbocsátó a kezdők technikai hiányosságaival szemben, de a súly oltárán kell egy kicsit áldozni érte. Ez felfele menetben kicsit hátrányos lehet, de a lejtőn bizonyosan kárpótol minket az elégetett néhány plusz kalóriáért.

 

Kiegészítői saját felmatricázott darabok, mint az a legtöbb gyártónál megszokhattuk. Nincs is velük baj, amíg jó minőségű kiegészítőket választanak. Itt természetesen nincs okunk a fejünket csóválni, mert már ránézésre is bizalomgerjesztőek. A nyereg ráadásul még kényelmes is, ami szériában nem mindenkinél adott. Persze embere válogatja, számomra kellemes élmény volt.

 

Menettapasztalatok:

A sloping kialakítás végett a 42 centis nyeregvázcső méretű vázat adták meg “M” méretnek, ezért illik ráülni mielőtt választ az ember. A magam 175 centijével éppen be tudtam állítani, de ki kellett húzzam maximumra a nyeregcsövet. A kerékpár egyáltalán nem volt idegen még első tekerés alkalmával sem. Csak ráülsz és máris otthon érzed magad. Nyilván be kell állítani a kormány dőlésszögét, a fékkarokat és a váltókart, de ezek után nincs más teendő. Kellemes meglepetés a magam részéről, mert már csak a cikkírás közepette néztem rá az árára, magamtól szó nélkül a háromszázezer forintot karcoló kategóriába soroltam volna, miközben bőven alatta van. A merevsége, hajtáshatékonysága, és kényelme egy nagyon kiegyensúlyozott háromszöget alkot, nem igazán lóg ki a képből semmi sem. Jól lehet vele mászni, de még élvezhetőbb a lejtőzés. Agilitása, manőverezhetősége példás, súlyelosztása remek. Minden egyes bucka kéri, hogy emeld meg rajta. Ezekből adódik, hogy a fun-faktor magas, ára teljesen elérhető, és nem csak a fagyizó előtt jó vagánykodni vele, bár a karakteres szín miatt erre is tökéletesen alkalmas.

Visszakanyarodva a címre, Hakuna Matata, hangzatos ugye? De lényegében igaz rá az Oroszlánkirály bölcsessége, pont arra való, hogy élvezd az életet, örömködj vele, amikor a nyergébe pattansz, kikapcsolj és ne is gondolj másra. Nekem semmi okom nem volt panaszra a tesztidőszak alatt, ebből számomra az következik, hogy miután birtokodba kerül egy ilyen jószág, hosszú ideig boldog és problémamentes kilométereket tehettek meg együtt árkon és bokron keresztül. És van egy jó hírem. Ez a bringa csak kicsivel kerül többe, mint egy havi magyar átlagbér, egész pontosan 250 ezer forintot kérnek el érte. Persze nem fenékig tejfel, de ezen az áron kiváló ajánlat mindenképp. Ami nekem hiányzott és jó pontot ért volna, az a felnik szegecselése (bár lehet én vagyok az oldschool ilyen szempontból), egy integrált csapággyal szerelt hajtómű, illetve a bringa szinte kéri a 120 mm rugóutas villát. Érthető az is, hogy ebbe a büdzsébe nem fért bele egy bújtatott bowdenezés, ami ugyan esztétikusabb, de más előnye nem igazán van. Hogy mire jó egy ilyen bringa? Ez egy remekbeszabott monti, élvezetes trailekre, hétvégi tekergésekre, felfedezésre, kalandozásra, aktív életmód mellé, határaink próbálgatására, s mindezt úgy, hogy kapunk magunk alá egy olyan hű társat, amely benne van a buliban. A 2020-as modell kapott egy kis ráncfelvarrást, még inkább a trail vonalat fogja erősíteni: Yoke láncvilla becsatlakozással és laposabb villaszöggel újít.

A kerékpárt a Biciklikk.hu-tól kaptuk tesztelésre, a konkrét terméket itt érheted el: Kona Mahuna 2019, a nemzetközi honlap linkjét pedig itt találod.
Egyébként megéri figyelni a Biciklikk.hu Facebook oldalát, mert elindult a nyereményjáték egy értékes Kona kerékpárért.

 

További képek:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo