fbpx

Juhász Zsolt aranyérmes lett Törökországban!

Juhász Zsolt győzelmével zárult tegnap a C2-es törökországi Salcano Bitlis MTB Cup olimpiai krossz futam. Zsolt ezzel megszerezte a versenyen szerezhető legtöbb, 30 UCI pontot. Zsolt csapattársa, Vigh Zoltán a 9. helyen végzett, ezzel ő 2 UCI pontot szerzett.

juhasz_zsolt

Elég problémásan indult a versenyre való kijutása a csapatnak, ugyanis a török szövetség és a szervezők mindössze a hét elején – pár nappal a futam előtt – tették közzé a verseny honlapján a verseny részleteit tartalmazó információkat. Így gyakorlatilag az utolsó pillanatban dőlt el, hogy Juhász Zsolt és Vigh Zoltán a Waberer’s Areus MTB csapat válogatottjai mégis részt vesznek a viadalon.

juhasz_zsolt1

„Az elmúlt hetek edzései után elmondhatom, hogy jó erőben érkeztem Törökországba. Ez a mai C2-es futam csak igazolni tudja. Egy elég rövid kört jelöltek ki a szervezők. Lényegében két komolyabb emelkedőből állt a pálya. Az első kőrtől kezdve az élre tudtam állni. Az utolsó körig velem tartott egy luxemburgi versenyző, aki a világranglistán előttem szerepel. Ő a nyolc kőrből csak a hatodik körben állt előre vezetni, ott láttam, hogy ma verhető lesz. Az utolsó körben támadtam a rövid meredeken, ahol pár méter előnyt sikerült szereznem. A célig vezető emelkedőn sikerült az előnyömet tovább növeltem. Nagyon örülök, hogy hosszú idő után ismét a dobogó legfelső fokára állhattam, plusz különösen jól jött az olimpiai kvalifikáció szempontjából ez a 30 UCI pont. Holnap folytatjuk egy S2-es többnapos futammal, ott hasonlóan jól szeretnék szerepelni.” – Juhász Zsolt

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.