Kétség sem férhet hozzá, hogy innovatív. Az hogy szép-e, vagy tetszik-e, az már egy másik kérdés. Az viszont nem vitás, hogy nincs ember a földön, aki nem hajtaná meg…
Adott egy koncepció: Csináljunk olyan merev vázas, merev villás gépet, ami a lehető legnagyobb fokú kényelmet, és sebességet biztosítja a használója számára, de szigorúan teleszkópos felfüggesztési rendszer nélkül. Ezt próbálta megvalósítani Jeff Jones ezzel a minden porcikájában egyedi váz és villa kombóval. Ha részleteiben nézem a vázat és a villát, akkor mesteri a kidolgozás minősége, sőt az egyes vázelemek megoldásainak nagy része is remek ötlet. A csövek tényleg ott hajlanak ahol kell, az átmérők, a szögek, az ívek, a megtámasztások gondos átgondoltságról tanúskodnak.
Magyarán műszakilag szerintem rendben van a cucc, talán az IS-es fékkonzolokat leszámítva. De ha egészében nézem a vázat, és a belőle épített gépet, akkor bizony finom vagyok, ha azt mondom, hogy hát ezt bizony „szokni kell”. Nem mondanám rá, hogy csúnya, de nagyon más világ. Komplett gépként a 29-es Single Speed verzió egészen vállalhatóan néz ki. Persze hozzáteszem, hogy – szerintem.
A váz, és a villa, egyébként nem könnyű. Sőt, nehéz: Titán váz: 1987 g, acél váz: 3040 g, titán villa: 832 g, acél villa: 1200 g. Elül hátul 100 mm-es rugóúttal kb. ennyiből jön ki egy össztelós gép is. Egy csúcs merev karbon vázzal, és egy fullos karbon merevvillával kb. meg lehet felezni Jones kombó tömeg adatait. Nem vitás az sem, hogy egy fully jobban fog mozogni. Ebben viszont garantáltan nem fog semmi elromlani. Nem kell évente forgáspont-csapágyszettet cserélni, nem kell karbantartani a levegős tagot, és a telót, stb, stb.
Szóval, más világ. Az excentrikus középrész Single Speed használat esetén jön jól, és a papucsok kidolgozása is példás. Ha kötözködős kedvemben lennék, akkor láncvillák kereszt átkötőinek hiányát vetném fel, de le lennék szerelve, hogy így jelentősen nagyobb a sárférőhely, ami így is van, és ami egyébként alapvető célkitűzés is volt e koncepció létrehozásakor. Szintén kötözködésként említeném még, hogy ha már acél, és titán, akkor adná magát az integrált fejcsapágy is, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás. Ha hozzám vágnék, én bizony inkább tűrnék, de el nem ugranák előle…
Érdemes vetni egy pillantás JJ oldalára is. Fat Tire vonalon is tartogat érdekességeket:
Alapvető koncepcionális kérdés viszont, hogy TE szeretsz-e így kerékpározni? Én pl. időnként szoktam olyat csinálni, hogy egyel nagyobb, mondjuk 28-as külsőket rakok az 5,2 kilós Singlespeed gépemre, felfújom mint a disznó, és elmegyek vele az erdőbe, kicsit „csapatni”. Hidd el, virsli gumival „zúzni” lefelé, simán van olyan izgalmas, és kihívásokkal teli, mint egy fullos DH géppel. A különbség csak annyi, hogy a virslis verzióban 25-nél már úgy érzed, hogy ne tovább, míg a DH szörnyekkel ezt csak 50-nél érzed. 25-tel jobb esni, mint 50-nel…
De tudom, hogy én ilyen szempontból perverz vagyok. Kérdés, hogy van-e ezzel más is így? Jeff Jones vajon a magunk fajtákra gondolt, amikor megalkotta ezt a koncepciót?
Szerző és fotók: Ardó Tamás
Hasonló kerékpáros szakcikkeket találsz a bikepro.hu –n.
