Japán két keréken 4. rész: Shikoku, a zarándokok szigete
Horváth Zoltán japánban tett feledhetetlen 3 hónapos kerékpártúrájának előző három beszámolóját most a Shikoku, azaz a zarándokok szigetén tett látogatás követi. Itt olvasható az első, második és harmadik epizód.
Shikoku
Nekem ’csak’ ekkora örvények jutottak a Naruto-szorosnál, de a híd Awaji szigetére nem gyerekjáték…
Szeretem az éjszakai kompokat, nem kell sátrat állítani, nincsenek szúnyogok, ráadásul kellemesen el is ringatnak a hullámok. A sorminta szerint ködös fogadtatásra számíthatok, ám ahogy a gigantikus kompajtó ereszkedik lefelé, esőt fúj arcomba a szél. Kellett nekem panaszkodni a ködre…
Kicsit a hátsó gumim állapota is aggaszt, nem biztos, hogy kibír még egy szigetet. Hajnalodik ugyan, de szinte teljes sötétségben érkezünk Tokushima kikötőjébe, inkább behúzódom a váróterembe. Katalógusokat, szórólapokat nézegetek, az ilyen helyeken mindig vannak használható térképek is. Shikoku a legkisebb fősziget, nincsenek metropoliszai, inkább a csendes, nyugodt, vidéki atmoszféra vonzza ide a turistákat. A sziget neve azonban szinte összeforrt a zarándokokkal.
Tipikus csendélet Shikokun, ruhaszárogatás egy kiadós eső után.
Itt található Japán egyik legősibb, leghíresebb és leghosszabb zarándokútja, amely 88 templomon keresztül hálózza be az egész szigetet. Minden évben milliók járják végig az 1400 kilométeres utat, és az utóbbi időben egyre többen jönnek külföldről. Van egy hivatalos útvonal, amely számokkal jelöli az egyes templomokat, így könnyen követhető az eredeti sorrend. Az 1. templom éppen Tokushima közelében, Naruto városkában van, majd az óramutató járásával megegyező irányban az egész szigetet körbejárva juthatunk el a 88.-hoz, alig 50 kilométerre a kiindulási ponttól.
Zarándokok Minami templománál, a legtöbb szentélyhez bizony lépcsőzni kell.
Nem kötelező követni az eredeti útvonalat, nincsenek szabályok. Autóval, motorral, vagy valamilyen tömegközlekedési eszközzel éppen úgy végigjárható az út, mint gyalogszerrel. Az elszántabbak- követve a hagyományokat- kizárólag saját lábukon teszik meg a távot, amely másfél- két hónapig tart. Könnyű felismerni őket tradicionális öltözékükről, elsősorban a kúpos szalmakalapról, a jellegzetes fehér ingről, és az elmaradhatatlan sétapálcáról, amely Kobo Daishit reprezentálja.
Nem akarok túlságosan elmélyedni a témában, de Shikoku szellemiségéhez szorosan hozzátartozik a 88 templom zarándoklat. A szigeten mindenhol találkozhatunk zarándokokkal, a buszmegállóktól kezdve a kempingeken és micsi no ekiken át, egészen a bevásárlóközpontokig.
Itt a váróteremben is vannak ketten, egy fiatal pár, valószínűleg most kezdik majd a nagy utat, láthatóan új még a fehér ing, és a cipőjük talpán sincs nyoma a kilométereknek. Az információs pultnál kiválasztok egy ’templomos’ kiadványt, amelynek részletes térképe még jól jöhet a világi hétköznapokban is.
O-henro-san. Így nevezik a zarándokokat a helyiek Shikokun.
