fbpx

Japán két keréken: 2. rész, avagy mikor lát végre Zoli medvét?!

Folytatódik Horváth Zoltán írása Japánban tett 3 hónapos kerékpártúrájáról, amire 2011-ben július 14-e és október 14-e között került sor a különleges helyszínen. Az előkészületek után a 2. részben Hokkaidó szigetről lesz szó.

Békésen szeljük a Csendes-óceán habjait, bezzeg aki március 11-én utazott erre…

Békésen szeljük a Csendes-óceán habjait, bezzeg aki március 11-én utazott erre…

Indulás Naritából

Nem sikerül a korai indulás, 8 óra körül ébredek. Kicsit érzem ugyan a tegnapi poharak súlyát a fejemben, de nincs időm ezzel foglalkozni. Kapkodva pakolom össze a pannier táskákat, beágyazok és irány a konyha, ahol a tegnapról megmaradt ételt és italt is belepréselem a táskáimba. Yama – kicsit meggyűrten a tegnap estétől – kávét főz. Reggelivel is kínál, de nem akarom húzni az időt, minél előbb el szeretnék indulni. Minden táska felkerül a biciklire, remélem, nem hagyok itt semmit. Szájonárá Yama, viszlát, 3 hónap múlva!

Meglepően simán kijutok a városból, nem tévedek el sehol, csak az a majd 40 °C ne érződne ötvennek. A kijelölt bicikliúton megyek, sajnos nem olyan jó minőségű, mint a közút, a padkákat pedig határozottan nem a telepakolt kerékpárosoknak alakították ki. Az út két oldalán burjánzik a növényzet, néhol szinte egy bicikli sem fér el az eredetileg két sávos aszfaltcsíkon. Egy ilyen szűkítőnél sajnos a hátsó táskám felső része beleakad a növényzetbe, az visszarántja, és az egyik csat mellett felhasad a külső vászon.

Partraszállás Hokkaidón

Partraszállás Hokkaidón

Jól kezdődik, nagyjából 20 km kellett a táskám leamortizálásához. Nézegetem, mit csinálhatnék, nem jut eszembe egyszerűbb és gyorsabb, mint a jól bevált kötél. Mondtam már, hogy kötél mindig legyen az embernél? Igazam is volt. Most már tényleg szorít az idő, gyors kötözés a nyeregcsőhöz és a csomagtartóhoz. Legalább kétszázzal kell tekernem, hogy elérjem a mai kompot, nem is lúzerkedek tovább a biciklis ösvényen- irány az országút.

Szerencsére a szél is támogat az út nagy részén, és lazán, kapkodás nélkül gurulok be Oarai város kikötőjébe, ahol a hosszú kocsisort megelőzve, a motorosokkal együtt fogok majd hajóra szállni. Hokkaidó népszerű úti cél a motorosok körében is, sokan jönnek a zsúfolt nagyvárosokból megtapasztalni a szabadság érzetét, a vad, háborítatlan tájat, a végtelennek tűnő teret, amely a civilizált országokban már szinte sehol sem tapasztalható.

Csak menj egyenesen úgy 40 kilométert, aztán fordulj keletre

Csak menj egyenesen úgy 40 kilométert, aztán fordulj keletre

Az út nagyjából 18 óráig tart Oarai és Tomakomai között, a kompon mindenki pénztárcája szerint tud pihenni, szórakozni. Mondanom sem kell, én „economy” jeggyel utazom, kizárólag azért, hogy szokjam a kiképzést, a földön alvást. Meg aztán van az a 3000 yenes limit… Alig várom, hogy megpillantsam Hokkaidó partjait, magamba szívjam friss, tiszta levegőjét, álmaimban ezerszer elképzelt földjére lépjek, pontosabban guruljak.

Megérkezés Hokkaidó szigetére

A bevonulás persze nem így történik a valóságban, sűrű ködben, kigúvadt szemmel próbálom befókuszálni a szárazföldet, de csak a hatalmas hajótest koppanása jelzi, hogy megérkeztünk. Yokoso Hokkaido! Isten hozott Hokkaidón! Nem ilyen partraszállást reméltem, de voltak nálam szerencsétlenebbek is a történelemben. Mondták ugyan, hogy Hokkaidón elviselhetőbb a klíma, nincs az a ragadós, forró nyár, de ekkora kontrasztra nem számítottam, a tegnapi hőség után.

Esőben, ködben indul a „szent föld” meghódítása, bár nem bánnám, ha egyáltalán kitalálnék a városból. Van egy kijelölt biciklis út egészen a gyönyörű Shikotsu tóig, ahol 3 kempingből választhatok. Nem tölt el nagy örömmel, hogy rendszeresen „Vigyázz medve!” táblákat állítottak fel, a gyönyörű erdők között kanyargó úton. Az egyetlen biciklis, akivel találkozom, természetesen szemből jön, esélyem sincs hozzácsapódni.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo