Jaki évek óta a 4X és DH élmezőny állandó tagja, 2006-ban kijutott a 4X Eb-re, indult a Metroride-on, ő az egyik főszervezője a győrújbaráti 4X versenyeknek, mindemellett a harmadik évet végzi az építész szakon. Az interjúra pont egy vizsganap estéjén került sor.
Azt hallottam, hogy már gyerekként is nagyon sokat sportoltál…
Igen, ráadásul meglehetősen sikeresen is. Futottam, inkább középtávokon, közben a suli csapatában kézilabdáztam, amelynek szintén a futás az alapja. Egészen addig jutottam, hogy bekerültem az iskolai válogatottba. A bringázás előtt több mint négy évig néptáncoltam, majd amikor azt abbahagytam, akkor még a szalontánccal is megpróbálkoztam. A tánc mellett még színjátszó körben is színészkedtem, többször nyertünk is ilyen-olyan színháztalálkozókon. Szóval tényleg elég aktív életem volt eddig…
A tokodi bozótosban (fotók: Piny, Répa, Zsófi)
Ez a népi vonal megmaradt esetleg építészeti vonalon is?
Igen. Építőipari szakközépiskola előtt hosszú évekig tagja voltam a Honismereti Tábornak. Itt szerettem meg a gyűjtéseket, amikor kis eldugott falvakba jártunk beszélgetni az ottani öregekkel a házaikról. Ez a vonzalom a főiskola alatt is megmaradt, ugyanis tagja vagyok a Népi Építészeti Tudományos Diákkörnek, amelynek keretén belül felméréseket végzünk, illetve azokból kiállításokat szervezünk.
A biciklizés, hogy fért el a rengeteg dolog mellett?
Győrújbaráton, ahol felnőttem, mindig bringával közlekedtem, így az soha nem volt idegen. Valamikor a kilencvenes évek végén volt nálunk az ifjúsági tábornál egy XC futam, ahol nagyon megtetszett többünknek a montizás, így hamarosan már mi is tekertünk. Gizmóék (Nagy Attila) akkoriban a győri főiskola melletti töltéseken szerveztek egy kis tehetségkutató XC kupasorozatot is – a Töltés Kupát -, amely három tavaszi és három őszi fordulóból állt. Ezt sikerült megnyernem. Ennek az lett a hozománya, hogy Gizmo felfigyelt rám, és ettől fogva sokat és sok mindenben segített. Bekerültem a George KSE-be, ahol Gizmo heti két szervezett edzést tartott nekünk. Általában egy óra futás volt, majd egy óra erősítés. A végére már állni is alig bírtunk.
Tóth Árpival a bükki pálya tövében
A cross countryból miért váltottál a lejtőzésre?
Elég csóró gyerek voltam, így vacak gépekkel mentem kezdetben. Mint sokan mások, én is vettem egy Mali Boa vázat, amikor meghalt az előző gépem. Telóra már nem volt pénzem, így maradt a merev villa. Éppen ezért büszke vagyok, hogy valamikor még az első versenyekről van egy fotóm, ahol a kis szakadt gépemmel a start utáni felső szakaszon még az akkor illmaticos Stefi előtt robogok, aki persze az alsóbb, rázós részeken lenyomott.
A kérdésre visszatérve, hamar rájöttem, hogy ezzel a vázzal azért ugratgatni is lehet, nem csak tekerni. Gondolom, ahogy mindenki, én is a nagyon kis ugratókon kezdtem. Aztán volt egy csatornaépítés a faluban, amikor sok földkupac volt mindenfelé, így abból egyre jobb dolgokat tudtunk ásni. Igazán komoly fejlődésnek aztán akkor indultam, amikor a mai pályával szembeni dombon egyik haverom apukája adott egy kis részt nekünk a kertjéből. (Köszi Dezső bá’.) Ott aztán annyit ástunk, hogy a végére már egy komplett dual szlalom pályánk volt a gyümölcsfák közt.
Otthon versenyeztél először?
Érdekes módon nem, hanem a 2003-as tokodi futamon, ahol az elit, meg a hobby mezőny teljesen külön vonalon ment. Hihetetlen élmény volt, mert egyből megnyertem a junior kategóriát, de a legjobb hobbist is lenyomtam az időmmel. Szép lassan aztán jöttek az egyre jobb eredmények, és Gizmo, meg rajta keresztül a Velotrade is egyre több fantáziát látott bennem, így később kaptam egy Hardy1 vázat, amellyel már komolyabb hazai DH versenyeken is indultam.
A Hármashatár-hegyi útátugrás a 2007-es első MK futamon
Manapság milyen a viszonyod a Meridával?
Mindig is sokat segítettek, de a helyzet igazából a Metroride óta változott. A verseny előtt kértem tőlük egy oda passzoló gépet, amit meg is kaptam, emellett megígérték, hogy ha bármi törik, sérül, akkor is azonnal segítenek. Amúgy én mindig nagyon sokat spóroltam, gyűjtöttem erre a sportra. Olyan szinten, hogy nem jártam bulizni, meg szinte sehova, hogy meg tudjam venni a cuccokat, vagy el tudjak menni versenyekre.
Tietek az ország egyik legjobb 4X pályája. Mesélnél ennek a történetéről?
Ma négyen vagyunk főszervezők, akik közül kettővel – Bors Balázzsal és Deé Jánossal – óvodáskori haverok vagyunk. Később csapódott hozzánk Nagy Gergő, így egy elég összeszokott társaság vagyunk, ami nagyban megkönnyíti a munkát. Amikor kinőttük az említett kertet, akkor kezdtünk új helyszín után nézni, így akadtunk a mai pályánk domboldalára. Ott a tulajdonossal sikerült megegyeznünk, így rögtön el is kezdtük túrni a földet. Persze naivak voltunk, úgyhogy se a Földhivatalt, sem egyéb intézményt nem kerestük fel előtte. Lett is belőle gondunk, mert a szomszéd telken közben snowboardosok kezdtek el illegálisan építkezni, és kijött miattuk a rendőrség, de végül mindent megoldottunk a hivatalos úton.
Nagyon sok segítséget kaptunk a helyi győri, győrújbaráti támogatóktól és a Győrújbaráti Önkormányzattól. Jetiékkel kitaláltuk a nyomvonalat, leleveleztünk mindent a Szövetséggel és 2005-ben lebonyolítottuk az első versenyt. Kissé szomorú voltam, mert kevés versenyző volt, bár nagyon sok nézőt tudtunk kicsábítani, ugyanis mindig igyekeztünk a média felé nyitni. Szerencsére tavaly már jobb volt a helyzet, mert – mint ti is láthattátok – volt sok szlovén, meg osztrák versenyző is. Remélem idén is így lesz, bár annak ellenére, hogy már ősszel beadtuk a pályázatot, még mindig várjuk a Szövetség engedélyét arra, hogy megint kupafutamot rendezhessünk.
Két szakágban is ott vagy az élen. A DH-t vagy a 4X-t szereted jobban?
A szívemhez a DH áll közelebb, mert ott kevesebb a rajtam kívül álló tényező. Ott valóban a tudás számít, nem az akaratosság. A 4X olyan, mint a főiskolai vizsga, ahol beülsz, aztán izgulsz, hogy olyan kérdést kapsz-e, amit tudsz. Hiába vagy jó, ha bejönnek eléd, vagy kilöknek, vagy zárják az ívet.
Dobogón a 2007-es tokodi 4X futamon
Hogyan készülsz a versenyekre?
Viccesen mondhatnám, hogy rajzolok rendesen, mert amióta fősulira járok, azóta nem nagyon van időm tekerni, meg úgy egyáltalán edzeni. Ugyanakkor érzem, hogy egyre inkább ésszel megyek, máshogy nézek egy pályát, keresem a ravasz elfordulási lehetőségeket, nyomokat.
Indultál a Metroride-on is. Milyen élmény volt?
Egyszer csak kaptam Zsolótól egy e-mailt, amelyben meghívtak a versenyre. Nem teljesen értettem, hogy én hogyan kerültem képbe, de nagyon boldog voltam. Mutogattam még a nagyimnak is, hogy nézd csak, micsoda nevek között fog indulni az unokád.
A verseny előtti nap találkoztunk a külföldiekkel, volt egy közös vacsora, meg pályabejárás, illetve bulizás. Másnap adtuk az interjúkat, délután meg mentünk volna a Critical Mass-re, ami ugye meghiúsult az öngyilkosjelölt miatt a hídon. Mi persze még azért tekertünk a haverokkal egyet.
A verseny éjjelén a depónk a Földalatti peronján volt, ahol kapott mindenki egy babzsákot, így nagyon kényelmesen pihenhettünk. Volt egy hivatalos szerviz stand is, bár nekem saját szerelőm volt Tóth Árpi barátom személyében.
A Deák téren a metróban
Hogyan zajlott az éles verseny?
Első bringásként Rennie-t láttam ledübörögni a felső mozgólépcsőn. Félelmetes látvány volt. El is gondolkoztam, hogy kell ez nekem egyáltalán. Aztán végül is nem volt nagyobb gond, bár a hosszú lépcsőn elsőre kissé gyorsnak éreztem magam, próbáltam fékezni, ekkor azonban nagyon beszitált a gép, így inkább csak kapaszkodtam.
Az időmérő után a futamon Vazquez ellen mentem elsőre, aki azért megfogható lett volna, így utólag végiggondolva. A verseny előtt egyébként azt hittem, hogy teljesen le fognak alázni minket, de nem diktáltak akkora tempót, mint vártam, és mi magyarok is szinte mind a középmezőnyben végeztünk. Persze baromi fárasztó volt, a harmadik körben felfelé már ültem a mozgólépcsőn, de ezzel együtt hihetetlen nagy élmény volt, és büszke vagyok a helytállásunkra.
Miben voltak a nagy nevek jobbak?
Egyértelműen a kanyarodásban. Eleve kis gépekkel jöttek, amelyekkel azért jobban lehet dönteni, de a felső kanyarban nem ez számított. Egyszerűen nem csúsztak meg, és hihetetlen tempóval tudtak elfordulni. Ezt kell eltanulnunk…
Ilyen a fal egy bringás építész hallgató szobájában
Évek óta az élmezőnyben vagy, nyertél már városi versenyt, tavaly meg a második lettél a DH OB-n és a tokodi 4X-on, illetve a szuperdöntőjén is. Melyik eredményedre vagy mégis a legbüszkébb?
Ezekre kivétel nélkül büszke vagyok, de leginkább a tavalyi tokodi 4X eredményre, mert az egy olyan pálya, amelyen végigmenni sem egyszerű, nemhogy versenyezni. Itt ragadnám meg egyben az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak minden múltbéli és jelenlegi támogatómnak.
Mi pedig sok sikert kívánunk a további versenyzéshez, és köszönöm az interjút!
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. január-februári lapszámában.
