fbpx

Freeriderből versenyszervező: Tarek Rasouli

Ha valaki nem ismerné ezt a nevet, az nézzen meg egy-két régebbi Kranked filmet, és máris tudni fogja, hogy kiről van szó. Tarek ugyanis évekig az egyik legnagyobb freerider volt, aztán egy forgatáson rosszul ugrott. Műtétek során esett át ezután, de a lába lebénult. Többek között arról is kérdeztük, hogy honnan merített annyi erőt, hogy ma már az európai freeride színtér egyik megkerülhetetlen szaktekintélye, aki Rasoulution cégével a Nissan Qashqai versenyeket szervezi, parkokat épít, itt-ott zsűritag és különböző német montis magazinoknak újságírója is egyben. A részben általa szervezett Vienna Air Kingen sikerült beszélgetnünk vele.

Tarek_1

– Mi a ti szerepetek itt a mai napon?

– Most kivételesen nem mi építettük a pályát, hanem csak a versenyt szerveztük le, illetve mi hívtuk meg a versenyzőket. A tavalyi első 12 automatikusan jöhetett, rajtuk kívül pedig szabad volt a vásár. Az oldalunkon keresztül lehetett videókkal jelentkezni, és a látottak alapján döntöttünk. Így könnyen bukkanhatunk új tehetségekre is. Tőletek a magyar srácok is így kerültek fel a rajtlistára.

Tarek egyik „irodája”

Tarek egyik „irodája”

– Mesélnél a cégedről a Rasoulutionről?

– Először 2004-ben a Boden-tónál szerveztem versenyt. Ez volt a Ride to the Lake, elég nagy pénzdíjakkal. Akkor még egy barátom segített, és tulajdonképpen magánemberként hoztuk tető alá az egészet. A Red Bullnak aztán megtetszett a városi MTB verseny ötlete, és egy sorozatot akartak belőle szervezni. Így született meg a Red Bull District Ride. Ezek után persze számos országból kaptam felkéréseket. Mivel egyedül ezt már nem bírtam, alapítottam egy rendezvényszervező céget 2005 májusában. Ott kezdetben még csak ketten voltunk, de ma már heten vagyunk. Ez persze a tevékenységi körünkben is bővülést hozott, mert a versenyszervezés mellett már PR és marketing tevékenységet is folytatunk, újabban versenyzőket is menedzselünk. Fotózásokra visszük őket, szponzorokat keresünk nekik, illetve igyekszünk média-megjelenésekkel is segíteni a karrierjüket. Trond Hansen és Benny Korthaus voltak az elsők. Régen, amikor BMX-eztem, akkor a még kezdő Benny nézett fel rám a kis biciklijéről, most meg én nézem, ahogyan ő röpköd magasan a fejünk felett. Aztán mi segítjük Adam Hauckot vagy épp az olimpiára készülő Roger Rinderknechtet, aki egyetlenként cross-os és nem dirtös a támogatottjaink közül

Tarek munka közben

Tarek munka közben

– Most indultok a Qashqai Urban Challenge sorozatra. Ennek megszervezése mennyi munkával jár?

– Először is iszonyatosan feszített az időbeosztás, hiszen ma itt vagyunk Bécsben, holnap meg már indulunk Milánóba pályát építeni, majd Madrid, München, Párizs és London következik. Egymás után, megállás nélkül öt héten keresztül. Másodszor mindig mi építjük a pályát a helyiek segítségével, és persze a versenyzőket, zsűrit, meg a sajtót is mi intézzük. Nem utolsósorban pedig le kell bonyolítani a rendezvényeket…

– Úgy tudom, hogy nagy változtatások lesznek az idei rendszerben…

– Igen. A legfontosabb, hogy tavaly minden helyszínen más volt a pálya profilja, hiszen míg Newcastle-ben northshore elemek uralták a nyomvonalat, addig mondjuk Milánóban klasszikus dörtön nyomultak a srácok, Madridban viszont már street elemeken kellett bizonyítaniuk.

Idén egységesebb és alapvetően dörtösebb lesz az összes pálya, hogy a versenyzők jobban tudjanak koncentrálni a trükkökre, és hamarabb otthon érezzék magukat az elemeken. A snowboardból átvesszük az élő zsűrizést, azaz, ha a zsűri elnöke entert nyom, akkor abban a pillanatban a kivetítőn láthatóak lesznek az eredmények. Szóval végre a versenyzőkkel együtt a közönség is egyből tudni fogja, hogy ki hogyan áll.

Tarek_4

– Ennyi utazgatás mellett marad időd az újságírásra?

– Nem nagyon. A Freeride meg a Bike magazinban mentek rovataim, de már nem nagyon van időm ezekre. A Rasoulution óta meg minden médiában szeretnék jelen lenni, úgyhogy nem is lenne a legetikusabb, ha túl nagy felületen lennék jelen.

A balesetem óta a Wings for life alapítvány nagykövete is vagyok, amely főleg reprezentatív kötelezettségekkel jár. Ez egy gerincvelősérültekért tevékenykedő alapítvány. Olyan projektekbe invesztálunk, amelyekről tudjuk, hogy hasznosak az ilyen sérülést szenvedettek számára. Tulajdonképpen ugyanazt csinálom ott is, mint az MTB világban, csak itt sérültek vagyunk és nem versenyzők. Mivel ez nem egy olyan sokakat érintő dolog, mint a mondjuk a rák, ezért fő célunk, hogy megpróbáljuk felhívni magunkra a figyelmet.

Martin Soederstroem és…

Martin Soederstroem és…

– Ha már így említed. Hogyan voltál képes az esésed után újra egyenesbe jönni?

– Kettőezer-kettő júliusában bénultam le. Azóta tolókocsiban ülök és ilyen tekintetben nem nagyon volt választásom. Ilyen helyzetben eldöntheted, hogy keseregsz, szitkozódsz, vagy megpróbálod továbbra is élvezni az életet, és a pozitív oldalát nézni. Mindig igyekeztem a kis sikerekre koncentrálni, olyanokra, mint hogy bejöttek a barátok hozzám. A baleset egyébként Kanadában történt, ott feküdtem a kórházban, és hihetetlenül baráti légkör volt. Utána a hazai, német kórház hidegsége, személytelensége, a jobb ellátás ellenére is megrázó volt. Az operáció utáni napokban persze ki vagy ütve, már csak a morfium miatt is. Aztán próbálod összeszedni magad. Méregeted azt a széket, amelyben az életed hátralévő részét tölteni fogod, és amelybe először négy ember tesz bele. Majd megtanulsz magadtól beleülni, aztán a földről beleülni, ma meg már tudok vezetni is. Ide is kocsival jöttem.

A szponzoraim, a Red Bull, az Oakley és a Schwalbe mind kitartottak mellettem és támogatnak azóta is, amiért rettentő hálás vagyok. Meg persze a barátok, ismerősök is minden nap írtak, hívtak, érdeklődtek. Amikor már beindult az életem a Bike felajánlotta az írás lehetőségét. Sikerült rajtuk keresztül megszerveznem 2003-ban a Disorder müncheni bemutatóját, majd jött a már említett Ride to the Lake.

Szóval nem voltam mérges a montira, bár nagyon fura volt kijönni a kórházból és ott bringákat látni, hiszen kilenc éves korom óta, tehát nagyjából 1983-tól BMX versenyző voltam egészen 2000-ig. A montizást 1991-ben kezdtem el. Aztán egy idő múlva persze döntenem kellett, és nemzetközi szinten a monti jövedelmezőbbnek tűnt, így profi, megélhetési bringás lettem. Ilyen élettel a hátam mögött tényleg furcsa érzés volt a kórház ajtajából meglátni az első bicikliket.

…Trond Hansen Münchenben

…Trond Hansen Münchenben

– A folyamatos fejlődésnek mi lesz a következő lépcsőfoka?

– Szeretnénk más nagyobb sportágakat is bevonni, mint az FX, a snowboard, esetleg filmes, televíziós produkciók felé is elmozdulnánk, mivel a bringás vonalon nem nagyon tudunk már hova növekedni, illetve a rendezvények egyszerűen nem vonzanak akkora tömegeket. Persze itt most sokan vannak, de nem nagyon lehet összehasonlítani, mondjuk az Air and Style-lal.

– Akkor ezekhez sok sikert kívánok, és köszönjük az interjút!

Benny Korthaus épp meghálálja Tareknek a bizalmat

Benny Korthaus épp meghálálja Tareknek a bizalmat

Megjelent a Bikemag 2008. júniusi számában.

Szöveg: KGÁdám
Fotó:
KGÁdám, Rasoulution

Tarek_6

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.