Szalontay Sándor, a Dr. Bátorfi Agria KTK sprintere március 4-én történelmet írt a magyar kerékpársportban, a londoni pálya vb-n 10 másodperc alá szorítva a repülőrajtos 200 méter országos csúcsát. Hogyan sikerült elérni ezt a bravúrt és mi szükséges a továbblépéshez – mert a 26 éves sportolóban bőven vannak még tartalékok – erről beszélgettünk az alábbi interjúban.
Szalontay Sándor bizonyos szempontból a magyar pályakerékpár-sport csodája, hiszen Pais Péter generációja és Szabolcsi Szilvia olimpiai szereplése (2000, Sidney) óta nem volt olyan sprinter, aki rendszeresen, értékelhető eredménnyel képviselte volna Magyarországot világversenyeken. Ami még inkább egyedülálló, hogy Sanyi ráadásul önerőből, sokszor igazán nehéz körülmények között készült sportkarrierjére. Lévén hazánkban az elmúlt évtizedben szakmai hátérről már nem beszélhetünk a pályakerékpár-sportban, Sanyi hazai mentorával, barátjával, Molnár Györggyel próbálta összerakni a kerékpáros edzéseket, emellett a gyorskorcsolyásokkal is készült, a mindennapok egyik legfontosabb helyszínévé pedig az edzőterem vált.
Ahogy Sanyi mondja „nem kell hozzá nagy tudomány”, hogy világos legyen, a mai pályakerékpár sportban használt áttételekhez komoly erő szükségeltetik, és ő a saját útját járva ebből az irányból közelített a nemzetközi élvonalhoz. Magyarország egyetlen sprintereként 2014. őszén a hazai kerékpáros szövetség és a MOB támogatásával lehetőséget kapott, hogy a nemzetközi szövetség (UCI) svájci edzőközpontjában (WCC) tanuljon, ahol tehetségének és elhivatottságának köszönhetően rohamos fejlődésnek indult. Tavaly már a Dr. Bátorfi AKTK sportolójaként sokkal stabilabb háttér áll mögötte, mint korábban, és az UCI-központban tanultaknak, valamint 2015 második felétől a litván válogatottal végzett közös edzéseknek köszönhetően Sanyi tovább tudott fejlődni, kvalifikált a világbajnokság 30 versenyzője közé és 10 mp alatti országos csúccsal lett 18.
Magyarországon túlságosan olimpia-centrikus szemlélet uralkodik a sportéletben, és olimpiai ciklusokban gondolkozunk, így Szalontay óriási egyéni sikerét árnyékolhatja, hogy a riói kvalifikáció a ranglista alapján nem sikerült. Ami nagyon félő ilyen esetben, hogy a következő – nem olimpiát megelőző – években Sanyi esetleg nem részesül majd olyan támogatásban, ami a fejlődéshez szükséges. Pedig teljesítményét látva – még olimpia-centrikus gondolkodással is – komoly eredmények lehetnek benne. Összefogásra van szükség a kerékpársporton belül is, hogy semmiképpen ne kallódhasson el az elmúlt 10 és minden bizonnyal az elkövetkezendő 5 év egyetlen nemzetközi szintű sprintere, akiért szurkolhatunk akár tv-közvetítéseken keresztül, vb-n, vagy akár olimpián is. Sanyit most nem csak a londoni sikerrel kapcsolatbon kérdeztük, de arról is, hogyan konzerválható jelenléte a nemzetközi elitben, esetleg hogyan tud még tovább fejlődni, ami ugye már egyszámjegyű eredményeket jelentene a legfontosabb világversenyeken is…
Bikemag: Amikor legutóbb, szűk másfél éve egy hosszabb interjút csináltunk veled, éppen a 10,2 mp-s országos csúcson és az első két hónapon voltál túl az UCI-központban. Mekkora különbség az a két tized ebben a sportágban?
Szalontay Sándor: Elég nagy. Elég nagy különbség, és van közte bő egy év kemény munka. Az áttétel hátul egy foggal kisebb, a 10 alatti idő már 12-es fixet kíván. Nagyon sok gyakorlaton vagyok túl, ami nagyobb áttétellel történő leborításokat jelent, mint amivel majd a versenyen megyünk. Nagyon sok olyan edzőtermi gyakorlatot végeztem, ami a maximum erőt hozza, guggolások, stb. Állórajtok, leborítások lassú tempóból, plusz nagyon nagy tempóról indított sprintek…
Bikemag: Biztosan sokakat érdekel kicsit konkrétabben, hogy miben más egy pályás sprinter felkészülése, mint mondjuk egy országúti kerékpárosé. Mesélsz még többet arról, hogyan edzettél, hogyan készülsz, minek köszönhető, hogy nemzetközi szinten is jegyzett versenyzővé értél?
Szalontay Sándor: Az elmúlt időszakban konditeremben felszedtem körülbelül 3 kilogrammot, ez azért fontos, mert ma a sprinterek már brutális áttételeket hajtanak és ez a 3 kg izomtömeg segít abban, hogy azt a bizonyos áttételt olyan fordulat fölé tudjam emelni, hogy meglegyen a kvalifikációhoz szükséges maximum tempó. Sok guggolást végzek, a guggolás az alapja szerintem az összes sportnak. Hajlítások, ugrások, robbanékonyságra is edzünk, kisebb súllyal félguggolások nagyon robbanékonyan felállva. Rengeteg derék, hát, hasizom-erősítő gyakorlat, mert a kemény áttételeket ezek nélkül már nem hajtja el az ember.
Bikemag: Hogyan aránylanak ezek az erőfejlesztések a kerékpáros edzésekhez?
Szalontay Sándor: Általában három kondizás egy héten, hétfő-szerda-péntek, azokon a napokon délután pályaedzés, a köztes napokon pedig, kedden és csütörtökön országút. Az országúti munkát úgy kell elképzelni, hogy két, maximum két és fél óra, 32-es 33-as átlaggal. Az országúti munka azért kell, hogy hamarabb regenerálódjunk. Versenyidőszakban inkább gyorsítunk pályán teljes erőbedobással, akkor az országút még kevesebb.
Bikemag: Miután elhagytad az UCI központot, a litvánokkal készültél, majd vakvágánynak bizonyult az újabb rövid visszatérés az UCI-központba. Amikor ismét kimentél Litvániába, újra megkezdődött a fejlődés, minek köszönhető ez?
Szalontay Sándor: A litvánoknál csakis közös edzéseket végeztünk közös leborításokkal. Csak úgy tud gyorsulni az ember, ha edzőpartnerekkel edz, megtanul nem egyedül menni, nem előreengedni a másikat. Mindig rá vagy kényszerítve a maximális gyorsulásra, hogy versenyen is ki tudd hozni a maximumot, akkor is, ha ott nincs előtted senki. A közös edzésnek az a lényege, hogy megy elöl mondjuk a leggyengébb, kiszáll, mi ketten tudunk ezután még nagyobb tempót generálni és folyamatosan gyorsítjuk egymást. Lehet olyan edzést csinálni, hogy nem a 200 méteren lesz 72-es átlag, hanem a 3-400 méteren.
Bikemag: Milyen pályán készültetek?
Szalontay Sándor: 250-esen stadionban, világversenyek lebonyolítására is alkalmas pályán. Reméljük, hogy mihamarabb megépül itthon is egy kerékpáros pálya, ettől biztosan fellendülne a sportág. És nem kell hozzá olimpiai velodróm, egy 200-as vagy 250-es pályát be lehet tenni valamilyen hangárba, csak hogy lehessen valahol gyakorolni azokat a dolgokat, amiket nagyon kevesen tudnak ebben az országban.
Bikemag: Neked Litvániában van valamilyen státuszod? Tartozol valamilyen csapathoz? Milyen alapon nyugszik a kint tartózkodásod?
Szalontay Sándor: Nagyon jó kapcsolatban vagyok az edzővel, a srácokkal, együtt edzünk, kondizunk, ennyi csupán a státusz. A litvánoknak két férfi és két női sprinterük van. Nekik is szükségük van rám, hiszen sokkal jobb gyakorlatokat tudunk megcsinálni edzésen hárman, mint ők ketten. A közeljövőben azonban az ilyen kint tartózkodásért fizetni kell majd, nem tudnak felvállalni semmit a költségeimből. Nekik is vannak nehézségeik, nem tudnak, vagy az utolsó pillanatban tudnak csak eljutni a versenyre stb. Eddig úgy nézett ki a képlet, hogy valamikor biztosítottak szállást, valamikor nem, az utazásokat és a kint tartózkodásomat a csapatomon kívül a Szövetség és a MOB is támogatta.
Bikemag: Magyarországon a Dr. Bátorfi Agria KTK tagja vagy, ami kerékpáros és triatlonos klub, korábban nem sok köze volt a pályabringázáshoz. Jól működik ez a felállás?
Szalontay Sándor: Teljesen elégedett vagyok, Bátorfi Béla teljes mellszélességgel kiáll mellettem, tudja, hogy hol tartok a nemzetközi mezőnyben, a világkupákra is ő előlegezte meg a szükséges keretet, amit később a Szövetség és a MOB visszafizetett. Akkor van értelme az élsportnak, ha teljes erővel erre koncentrálsz, napi két edzés, nem mész el szórakozni, nem mész el dolgozni, mert pihenned kell a következő edzésre. Most a vb után van egy 3 hetes pihenő, most tudok eljárni moziba, találkozni a barátokkal, de majd újra el kell kezdeni alapozni. Egy sportolónak szüksége van egy csapatra, fizetésre és nyugodt körülményekre, hogy lehessen készülni, tudjam biztosan, milyen versenyekre megyek, és ilyen alapvető dolgok. Kerékpár, felszerelés, nyugodtság, masszőr, így képzelem el továbbiakat.
Bikemag: Konkrétan mire van szükséged – ami eddig nem volt, hogy még tovább fejlődj?
Szalontay Sándor: A csapatvezetőmmel és az MKSZ-elnökével is le kell ülnünk tárgyalni, hogyan tovább. Az ő elképzeléseiken is nagyon sok múlik, hogy mit látnak bennem, mert a jövőben nagyon komoly anyagi háttér kell, hogy továbblépjünk. Ezt a szintet már nem adják ingyen. A jövőre tekintve komplett felszerelésre lesz szükség, tartalékbringával, tartalékkerekekkel, mert bármi történhet egy fontos versenyen (ahogy láttuk is, Új-Zélandon eltört egy villa), vagy esetleg eleve nem jön meg a kerékpár a repülőn. Ráadásul ez technikai sportág is, egy időmérőre nem mindegy milyen kerék van bent, milyen gumi van fönt, ezen is múlhatnak ezredek, amik már helyezésekben is különbséget jelenthetnek. Ezek a hiányosságok nálunk még mindig dominálnak, vagy például nem jön a versenyre masszőr, pedig az is nagyon fontos a regeneráció szempontjából.
A komplett felszerelés az alap, amiből már el lehet indulni, lehet tervezni évekre előre. Ezen kívül edzőtáborozások, versenyeztetés, versenyről versenyre. Ez nem csak a versenyrutin miatt fontos, hanem azt is meg kell szokni, hogy versenyszituációban mindig máshogy alakulnak a dolgok. Lehet gyakorolni valamit edzésen százezerszer, a versenyen mindig más fog történni. Taktikailag csak így lehet fejlődni, megtanulni mikor kell támadni, elölről vagy hátulról, mennyit kell vezetni stb. Megtanulni mik az erősségek, gyengeségek, ezek a versenyen derülnek ki, nem beszélve az áttételekről, amiket ki kell próbálni kisebb versenyeken élesben. Az is kiderült, mint hiányosság, hogy a világkupákra nagyon későn érkeztem. 10-12 óra eltolódásokra mindössze két nappal előbb utaztam és ez az időkön is meglátszott, összehasonlítva a mostani (londoni) idővel. A londoni vb-n nem volt időeltolódás, itt rögtön sokkal jobban kijött a forma.
Ezen a szinten az apró dolgokra nagyon fontos már odafigyelni, ilyen például, hogy előbb érkezzél. Ha 3 hellyel előrébb végzel a kvalifikációban, akkor gyengébb embert kaphatsz ellenfélnek, könnyebb továbbjutni, nyerni a futamot. Gyakorlatilag a kvalifikáció után nekem mindig a top5 közül kellett menni valakivel futamot. Azonban úgy gondolom, át lehet hidalni a különbséget a világ élmezőnyéhez képest. Ha minden megvan, amit az előbb felsoroltam: a litván módszer+versenyzési lehetőség+megfelelő felszerelés, én azt mondom, hogy még egy éves munkával közel egálra ki lehet jönni a világ legjobbjaival.
Bikemag: Már van rálátásod, mit tudnak a legnagyobbak ebben a sportágban, mire tartod még képesnek magad a távolabbi jövőben? Hiszen bőven van még időd, még csak 26 éves vagy…
Szalontay Sándor: Nehéz kérdés, szerintem a világbajnokságon akár egy, két vagy öt év múlva, de be lehetne kerülni a top5-be. Mivel nálunk most még nem olyanok a körülmények, mint a profi csapatoknál, a jövőben még bármi megtörténhet. Mondok valamit: 2 tizedet fejlődök, akkor mi van? 2 tizeddel már a világ legelején vagy bárhol. Bármit el tudok képzelni.
A világkupákra a legjobb 45-be kellett kvalifikálni, a vb-n pedig a legjobb 30-ba. Vb-n 18. helyezés, ami első világbajnokságon teljesen rendben van. Ha javulnak a körülmények, felszerelés, amikről beszéltem, akkor biztos, hogy még jobb időt lehet elérni. Folyamatos versenyeztetés, folyamatos terv és ezeket az éveket tényleg megfogni és mindenki részéről legyen benne a maximum!
