fbpx

Kristoff harmadik szakaszgyőzelme is kevés volt az összetett első helyhez (videó)

Rendkívül szoros sprintbefutó döntött a Katari Körverseny utolsó szakaszán péntek délután. A 114 kilométeres, alapvetően eseménytelen szakasz végén Mark Cavendish (Dimension Data) és Alexander Kristoff (Katusha) meccselt a győzelemért. A tét nem csak a szakasz, de az egész verseny összetett első helye is volt egyben.

célfotó_cavendish-kristoff

Mint ahogyan arra számítani lehetett, a Doha Corniche-on, azaz a katari főváros tengerparti promenádján 10 kört magába foglaló záróetapon sprintbefutó döntött az elsőségről, s ugyancsak számítani  lehetett rá, hogy ennek a viadalnak a  két főszerelője az egész verseny két legjobb formában lévő kerékpárosa lesz. A csütörtöki nap után Alexander Kristoff 2:1 vezetett a szakaszgyőzelmek számát illetően Mark Cavendishhel szemben, ám az összetett első helyért járó aranyszínű trikót mégis a brit bringás viselte.

A több mint reménytelennek tűnő helyzet ellenére egy három fős szökevénycsoport kísérelte meg mégis a lehetetlent:  Steven Tronet (Fortuneo-Vital Concept), Tim Declercq (Topsport Vlaanderen-Baloise) és   Jesse Sergent (Ag2r) az utolsó 10 kilométerig tartotta magát, hogy aztán végleg átadják helyüket az alakulgató sprintervonatoknak.

Az utolsó kilométereken a Katusha  volt a domináns csapat, a végső hajrában is Alexander Kristoff indulhatott a legelőnyösebb pozícióból. Cavendish azonban ügyesen tette utána a kereket,  a végén gyakorlatilag tizedmilliméterek dönthettek csak az elsőségről, mindenesetre nagy gondban lett volna a zsűri, ha a szabad szemmel látottakra hivatkozva  kellett volna dönteni a két versenyző között.

Kristoff az utolsó szakasz előtt  9 másodperc hátrányban volt Cavendish-sel szemben  A .szakaszgyőzelem ugyan 10 másodperces jóváírást is jelentett, ugyanakkor Cavendish is megkapta a maga 6 másodpercét a második helyért, így végül  (2013 után újra) ő lett az összetett győztes.

Utolsó kilométerek:

 

Top 10 az 5. szakaszon

1 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha 2:56:16
2 Mark Cavendish (GBr) Dimension Data
3 Roy Jans (Bel) Wanty – Groupe Gobert
4 Yauheni Hutarovich (Blr) Fortuneo – Vital Concept
5 Sacha Modolo (Ita) Lampre – Merida
6 Sam Bennett (Irl) Bora-Argon 18
7 Moreno Hofland (Ned) Team LottoNl-Jumbo
8 Edvald Boasson Hagen (Nor) Dimension Data
9 André Looij (Ned) Roompot – Oranje Peloton
10 Marco Canola (Ita) UnitedHealthcare Professional Cycling Team

A verseny végeredménye (top10):

1 Mark Cavendish (GBr) Dimension Data 13:47:23
2 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha 0:00:05
3 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 0:00:08
4 Manuel Quinziato (Ita) BMC Racing Team 0:00:12
5 Edvald Boasson Hagen (Nor) Dimension Data 0:00:25
6 Søren Kragh Andersen (Den) Team Giant-Alpecin 0:00:36
7 Sam Bennett (Irl) Bora-Argon 18 0:00:47
8 Sven Erik Bystrøm (Nor) Team Katusha 0:00:55
9 Viacheslav Kuznetsov (Rus) Team Katusha 0:00:56
10 Michael Schär (Swi) BMC Racing Team 0:01:04

Foto: A.S.O./letour.fr

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo