fbpx

Gyenge a válasz a doppingolt kerékpárt leleplező videóra, de létezik megoldás…

rasmussenEgyesek szerint a világhálót tegnap bejáró videó bizonyítja, mások szerint nem, hogy Ryder Hesjedal doppingolt kerékpárral bukott a Vuelta a Espana 7. szakaszán. Volt olyan is, aki szemléltetni próbálta, hogy miért nem, Alex Rasmussen, Hesjedal korábbi csapattársa.

Amikor ezt a videót láttam, egy szempontból nyugtatott meg: eléggé kétkedve fogadok egy ilyen felvételt, és nem vagyok elfogult semmilyen irányban az eredeti felvétellel sem. Rasmussen videójával kapcsolatban ugyanis a második lejátszás után egyértelmű volt, hogy semmi köze az eredeti esemény modellezéséhez. Rasmussen videóján ugyanis nem csapódik a földhöz a hátsó kerék, és nem tolja forgatva maga előtt befordult kormánnyal és az aszfalthoz érő fékkarokkal a bringát. Rasmussen végig a levegőben tartja a kormányt, sőt talán még rá is segít csuklóból a forgásra. Ezzel tehát a továbbiakban ne is foglalkozzunk, nagyon gyenge kísérlet, ami nem a szóban forgó eseményt modellezi, fizikai szempontból még egy autóval végrehajtott kézifékes fordulónak is több köze volna Hesjedal esetéhez…

Magát a bukást már sokkal többször néztem meg, összesen több tucatszor, talán megnyugtatott volna, ha meglátok valamit, ami “furfang nélkül” is reálissá teszi azt, amit látok. Pár gondolat ehhez, hozzátéve, hogy amíg nem számoljuk ki ténylegesen a matematika és fizika segítségével, hogy megtörténhetett-e így “furfang nélkül”, amit a képek rögzítettek, addig csak fikció minden szavunk. A jó hír azonban, hogy – értelmezhető hibahatárokon belül -kiszámítható az esemény. Ha valaki veszi a fáradtságot és matematikából, fizikából kelően felkészült, akkor tényszerű következtetéseket vonhat le.

A számítást nem tudnám most magam elvégezni, de tanulmányaim alapján nagyjából arra emlékszem, hogyan lehetne hozzáfogni, és rá tudok mutatni azokra a pontokra is, ami alapján irreálisnak tűnik ez a mozgás, hacsak nem felejtettünk ki valamit a számításból. A legfeltűnőbb az, hogy életszerű becsléssel sem lehet egy 300 grammos felninek és egy 200 grammos guminak olyan perdülete illetve tehetetlenségi nyomatéka, hogy egy kb. 7 kilogrammos kerékpárt befordult kormánnyal, földre érő fékkarokkal ilyen pályán, ilyen dinamikával toljon maga előtt. Ez még akkor sem lenne életszerű, ha azt feltételeznénk, hogy a hátsó kerék kónuszon beforgatva forog, amikor Hesjedal “leszáll” a kerékpárról, de addig a pillanatig a valóságban a kerék már a földhöz csapódott, csúszott az aszfalthoz érve, tehát lassult.

De mondom, még ha azt feltételezzük, hogy nem lassul, akkor is próbálja ki otthon bárki, hogy megteker kónuszon egy ilyen könnyű kereket, és egyszerűen csak leteszi az aszfaltra. Rögtön látni fogja, hogy hiába nagy a forgási sebesség, a tehetetlenségi nyomaték olyan csekély a felni és a gumi alacsony tömege miatt, hogy alig mozdítja meg a kerékpárt. Ha figyelembe vesszük ez eredeti eseményben szerepet játszó többi tényezőt, például a súrlódási tényezőt, súrlódási kúpokat, a hátsó kerék és az aszfalt között, valamint a fékkarok és az aszfalt között, a bringa teljes tömegét, lejtő meredekségét, lehetséges nagyon erős szelet, szerintem becsléssel is kijelenthetjük, hogy életszerűtlen ez a pálya. A kerékpárt teljes merev testként nézve közben még a forgáspont is megváltozik (módosul a mozgás íve is), miközben a csekély tömegű kerék forgásának már rég meg kéne állnia, hacsak nincs valami rásegítés, vagy nem felejtettem el valamit. Amin érdemes még gondolkozni, hogy miért esett el egyáltalán Hesjedal, miközben látszik, hogy a mögötte jövő még csúsztatva is ki tudja kerülni…

Még egyszer kijelentem, hogy részemről csak becslés, amit leírtam, nem venném a bátorságot a Hesjedal bringájával kapcsolatos egyértelmű állásfoglaláshoz (a becslésben a fizikai ismeretek és a kerékpáron eltöltött évek esnek latba, de ettől még bőven tévedhetek). De abban biztos vagyok, hogy egy házidolgozatnyi munkával meggyőzően kiszámítható, hibahatárokat hagyva a tömegadatokra, forgási sebességekre, szögekre, súrlódási együtthatóra, szélsebességre, lejtő meredekségére stb., hogy egyáltalán lehetséges-e normál körülmények között ez a pálya, amit leír Hesjedal kerékpárja. Végszóként: nagyon szívesen látnék egy olyan valóban korrekt – nem fiktív – számítást, ami azt bizonyítja, hogy ez megtörténhetett. Mert ha megtörténhetett, akkor létezik ilyen levezetés.

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo