fbpx

Cape Epic 2014: A SCOTT – Odlo csapat vérszemet kapott

VIDEÓ! Nino Schurter és Philip Buys igencsak belejöttek a dél-afrikai verseny végére, komoly előnnyel nyerték a mai szakaszt. Összetettben a helyzet változatlan

Holnap kövessük együtt a verseny záró etapját, az RTL SportKlub csatornán, 9.45-től!

A tegnapi kemény megpróbáltatás után ma rövidebb, élményekkel teli szakasz várt a Cape Epic megfáradt harcosaira. 85 km és 1800 m szint szerepelt a kiírásban, melynek egy részét épített ösvények adták.

A hatodik szakasz szinttérképe

A hatodik szakasz szinttérképe

Csütörtöki szakaszgyőzelmük óta a Schurter – Buys páros mintha szárnyakat kapott volna. Tegnap is csak hat másodpercen múlt a siker, de a 6. etapot követően elmondhatják, hogy a 2014-es Cape Epic-en ők az első páros, akik duplázni tudtak. A mai útvonal is kifejezetten feküdt a dél-afrikai cross country bajnoknak és világbajnok társának. Már az első ellenőrzőpontnál vezettek és előnyüket végig növelve, közel 6 perces fórral értek célba.

Olyan kár, hogy holnap vége lesz a versenynek. Philip és én napról napra gyorsabbak leszünk – vélekedett Nino.

Schurter és Buys jól együtt tudnak működni

Schurter és Buys jól együtt tudnak működni

A második helyen az összetettben vezető Robert Mennen-Kristian Hynek (Topeak-Ergon) duó zárt, így tovább növelték előnyüket a holnapi, záró szakasz előtt. Nem volt zökkenőmentes azonban a mai nap sem számukra, hiszen Hynek defektet kapott az első frissítőpontot megelőzően. Akárcsak tegnap, a Centurion-Vaude csapat kisegítette őket, így minimalizálni tudták az elvesztegetett időt. Több, mint 10 perc elég kell, hogy legyen holnap a legkiegyensúlyozottabban teljesítő párosnak, bár ahogy már idén láthattuk, technikai probléma bármikor adódhat.

Mennen és Hynek a felzárkózás közben

Mennen és Hynek a felzárkózás közben

A Christoph Sauser-Frantisek Rabon (Specialized) kooperáció ma sem működött hibátlanul. Utóbbi gyenge napot fogott ki, ezért nem tudták csökkenteni a hátrányukat. Holnap az utolsó erejükkel is küzdeni fognak, hogy megtörjék a Topeak-Ergon csapat dominanciáját, de kérdés, hogy van-e elegendő tartalékuk ehhez, amit mozgósítani tudnak.

Ma áramszünetet jelentettek a nyugati partfoknál, sajnos én is rajta voltam a listán – kommentálta mai teljesítményét Rabon.

Rabon ma nagyon kikészült, vajon összekapja magát holnapra?

“Franti” ma nagyon kikészült, vajon összekapja magát holnapra?

Videó Specialized csapat mai napjáról:

A hölgyek versenye is eldőlni látszik. Ariane Kleinhans és Annika Langvad (RECM 2) a mai szakaszt is megnyerték, így előnyük tetemes, több mint 25 perc a második Sally Bigham-Esther Süss (Meerendal) duó előtt.

Ariane Kleinhans és Annika Langvad ma is kiemelkedtek a női mezőnyből

Ariane Kleinhans és Annika Langvad ma is kiemelkedtek a női mezőnyből

A hatodik szakasz eredményei:

1. Nino Schurter – Philip Buys (SCOTT – Odlo MTB Racing) 3:34.51,2
2. Robert Mennen – Kristian Hynek (Topeak – Ergon Racing) +5.53,5
3. Christoph Sauser – Frantisek Rabon (Meerendal Songo Specialized) +6.29,3
4. Tim Böhme – Simon Stiebjahn (Team Bulls 2) +6.42,4
5. Roel Paulissen – Riccardo Chiarini (Torpado Factory) +7.35,2
6. Stefan Sham – Thomas Dietsch (Team Bulls 3) +11.06,5
7. Matthys Beukes – Gert Heyns (SCOTT Factory Racing) +11.39,0
8. Erik Kleinhans – Nico Bell (RECM) +13.47,8
9. Lukas Flückiger – Martin Fanger (BMC MTB Racing) +14.58,5
10.Craig Boyes – Louis -Bresler Knipe (Asrin cycling) +17.27,3

Az összetett állása:

1. Robert Mennen – Kristian Hynek (Topeak – Ergon Racing) 27:24.16,3
2. Christoph Sauser – Frantisek Rabon (Meerendal Songo Specialized) +10.23,5
3. Tim Böhme – Simon Stiebjahn (Team Bulls 2) +16.41,6
4. Roel Paulissen – Riccardo Chiarini (Torpado Factory) +20.47,4
5. Nino Schurter – Philip Buys (SCOTT – Odlo MTB Racing) +24.28,3
6. Matthys Beukes – Gert Heyns (SCOTT Factory Racing) +1:18.33,8
7. Lukas Flückiger – Martin Fanger (BMC MTB Racing) +1:23.03,6
8. Erik Kleinhans – Nico Bell (RECM) +1:33.12,6
9. Stefan Sham – Thomas Dietsch (Team Bulls 3) +2:08.18,8
10.Andrew Hill – Charle Keey (RED-E Blend) +2:18.09,3

Cape Epic, az ötödik szakasz összefoglalója
Cape Epic, a negyedik szakasz összefoglalója
Cape Epic, a harmadik szakasz összefoglalója
Cape Epic, a második szakasz összefoglalója
Cape Epic, az első szakasz összefoglalója
Cape Epic a prológ összefoglalója
Cape Epic beharangozó az esélyesekkel és a szakaszokkal

 Bónusz kép:

Mannie Heymans korábbi győztes idén fatbike nyergében nyomja

Mannie Heymans korábbi győztes idén fatbike nyergében nyomja

Képek:Cape Epic/SPORTZPICS

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo