fbpx

Hétvégén bringás város lesz Budapest – szombaton tartják az I bike Budapest bringás felvonulást

A Magyar Kerékpárosklub idén április 20-án tartja a nagy tavaszi bringás felvonulását Budapesten. A menet idén először a Népligetből indul, a Petőfi hídon keresztül mennek át Budára, ahol az alsó rakparton tekernek végig, majd az Alagúton és a Lánchídon keresztül érnek vissza a pesti oldalra. A városi kerékpározást ünneplő felvonulás ezúttal is az elmaradhatatlan közös bringaemeléssel zárul majd a Városligetben.

Fotó: Pozsonyi Roland

A szervezők azt ígérik, hogy úgy tekerhetünk át a városon, ahogy máskor nem lehet. Idén első alkalommal indul a Népligetből a több ezer városi kerékpározót megmozgató felvonulás, innen egyből az Üllői úti felüljárót veszik célba, ahol az év többi napján általában nem lehet kerékpározókkal találkozni.

Az örömtekerésre minden korosztályt várnak a szervezők, a legkisebbeknek külön útvonalat is hirdettek az I bike Mini – Családi bringás felvonulás esemény keretében.

Fotó: Pozsonyi Roland

A Mini résztvevői külön rendezői kísérettel, a nekik fenntartott szervizúton tekerhetnek ki a Városligetbe. Indulás a nagy menet odaérésekor, nem sokkal 16:00 óra után az Oktogonról – írják a szervezők. A felvonuláshoz nemcsak városi kerékpárral lehet csatlakozni, minden fajta bringást várnak a menetben. 

A biciklis közösség olyan Budapestet szeretne, ahol mindenki biciklire tud ülni, és nem csak ezen a napon: “azt szeretnénk, hogy az év többi 364 napján is bringás város legyen Budapest” – mondja Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

Fotó: Pozsonyi Roland

A felvonulás részletei:

Indulás: 15:00, Népliget, Soó Miksa sétány

Útvonal: Népliget – Üllői út – Ferenc körút – Petőfi híd – Valdemar és Nina Langlet rakpart – Döbrentei tér – Attila út – Alagút – Széchenyi Lánchíd – Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Városliget, Napozórét

Térkép:

https://tinyurl.com/ibbp2024utvonal

Bringaemelés: kb. 17:00 Városliget, Napozórét

A felvonulás és demonstráció egyben figyelemfelhívás a városi kerékpározásért, hogy Budapest következő főpolgármestere végrehajtsa a Kerékpárosklub által összeállított 12 pontot, amivel olyan város teremthető, ahol mindenki bringára tud ülni. „Egy olyan városban, ahol jó bringázni, ott jó élni. A felvonulás alatt már ilyen hely lesz Budapest” – üzeni a Kerékpárosklub.

Fotó: Pozsonyi Roland

A Kerékpárosklub 12 pontja itt olvasható:

12 pont a bringás Budapestért

Milyen intézkedéseket kér a Kerékpárosklub a főváros vezetésétől a 2024-2029 közötti önkormányzati ciklusban?

  • Forgalomarányos kerékpáros költségvetési keret létrehozását
  • Biztonságosan megközelíthető Lánchidat
  • Sebesség- és zajcsillapítást a lakóövezetekben és kerületközpontokban
  • Külvárosi kerékpártárolás fejlesztését
  • A Bubi, mint elérhető városi kerékpár továbbfejlesztését
  • A külvárosi kerékpárhálózati fejlesztések gyorsítását
  • Teljes kerékpáros főhálózatot a belvárosban
  • Kombinált közlekedést népszerűsítő kampányokat
  • Adatalapú közlekedésfejlesztést, nyilvános baleseti adatbankot
  • Biztonságosan kerékpározható pesti rakpartot, Rákóczi utat, Petőfi- és Szabadság hidat
  • Az útfejlesztések minden közlekedő számára biztonságosan valósuljanak meg
  • A kerékpárszállítás fejlesztését a BKK járművein

Fotó: Pozsonyi Roland

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo