fbpx

Győrben is találkoztak a BringaMániások

A McDonald’s BringaMánia Park Zalakaros és Debrecen, valamint a budapesti BringaMánia Nap után Győrben állt fel 2010. október 2-án a Barátság Sportparkban, izgalmas bemutatókkal és természetesen az ügyességi pályával.

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

A kissé hűvös szombat reggelen bemelegítésképpen Nagy „Gizmo” Attila szabadstílusú hegyikerékpáros csapata szórakoztatta a kilátogatókat, a levegő urai Gizmo mellett ezúttal is Horváth Ferenc „Winnetou” és Lenthár Gábor „Lenti” voltak. Az interaktív program keretében sorra ugrálták át a vállalkozó szellemű bátor nézőket is, akik egyre hosszabb sort alkotva tették próbára bátorságukat…

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

Nemsokára az ügyességi pályát népesítették be a környékbeli óvodások és iskolások, amit – mint kiderült – nem is olyan egyszerű teljesíteni, még egy vállalkozó szellemű „profi bringásnak” is meggyűlt vele a baja, aki kipróbálta.

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

A BringaMánia Park keretein belül először került sor egy rendkívül látványos triál bemutatóra, Mátyási Tamás és testvére, Zoltán jóvoltából, akik a 20”-os és 26”os kerekű bringával is elképesztő magasságokba jutottak az akadályokon, s természetesen az ő műsorukban is bevonásra került a közönség, akik között akadt, aki tanúsíthatja, hogy ez a program s felért egy bátorságpróbával.

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

McDonald’s BringaMánia Park, Győr

Miközben a bringapólósok ütögették a labdát, élesbe fordult a „küzdelem” az ügyességi pályán, következtek a páros futamok különböző korosztályokban, időre és hibapontokra, mint a díjlovaglásban, elvégre mindkét sportot nyeregben űzik. Természetesen a versenyek értékes nyereményekért zajlottak, a díjátadó után sokan térhettek haza értékes ajándékokkal, valamint a KRESZ-tesztet kitöltők között egy kerékpár is kisorsolásra került.

Viszlát BringaMániások, 2011-ben!

Forrás: McDonald’s BringaMánia sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo