fbpx

Greg LeMond a Tour de France közvetítések alatt debütál az Eurosporton

Hatalmas küzdelem várható Froome és Contador között a szombaton kezdődő Tour de France-on, amit az Eurosport idén is közvetít, sőt, ezúttal a háromszoros Tour de France győztes, Greg LeMond lesz a sportcsatorna szakértője, aki 25 évvel 1989-es, legendás győzelme után látható ismét a képernyőn.

Greg LeMond

Greg LeMond

A Leeds-ből július 5-én startoló Grand Depart izgalmaitól kezdve a július 27-én sorra kerülő párizsi célbaérkezésig minden szakaszt élőben közvetít a csatorna, jónéhányat az elejétől a végéig. LeMond saját, “LeMond on Tour” című műsorában latolgatja az esélyeket, valamint utólagos elemzéseket ad a szakaszokról.

Az Eurosport eddigi legátfogóbb közvetítésére készül

A csatornának ez a 25. Tour de France közvetítése, amit stílusosan szeretne megünnepelni, így a nézők összesen 350 órányi Tour de France közvetítést láthatnak az Eurosport és az Eurosport2  csatornákon, melyekből  90 óra élő, HD minőségű tartalom lesz.

Az élő közvetítés már július 3-án elkezdődik:  a csapatok 19:30 – 21:30 óra között mutatkoznak be Leeds-ben. Itt Greg LeMond és a csatorna műsorvezetői is jelen lesznek, és számos csapatvezetőt és versenyzőt megszólaltatnak.

Július 5-én kezdődnek a közvetítések, melyekből tíz szakasz teljes egészében képernyőre kerül: a Yorkshire-i a nyitóhétvége, a harmadik szakasz Londonban, a negyedik Lille-ben, az ötödik Arenbergben, a tizedik a Vogézekben, a tizennegyedik az Alpokban, a tizenhetedik és tizennyolcadik a Pireneusokban és a befejező szakasz Párizsban.

“LeMond on Tour”

A 15 perces “LeMond on Tour” műsor minden nap kétszer jelentkezik élőben az Eurosport helyszíni stúdiójából. Az első felméri az adott napon várható eseményeket, a 17:30-kor kezdődő második pedig értékeli és elemzi az aznap történteket. A programot exkluzív kulisszák mögé kalauzoló felvételek, valamint a játékosokkal és csapatkapitányokkal készült élő interjúk teszik még érdekesebbé. A rajongók többek között azt is láthatják majd, hogy hogyan pihennek a csapatok, vagy hogyan élte meg Contador Tinkoff-Saxo csapata a csapatprezentációt Leeds-ben. A stúdióban rendszeres látogatást tesz Sean Kelly, a brit Eurosport kommentátora, többszörös Tour de France szakaszgyőztes és négyszeres zöld trikó győztes, hogy a nap eseményeit LeMonddal megvitassa.

A kerékpársport rajongói további izgalmas Tour de France tartalmakat találnak az Eurosport Playeren, amelyet a Player alkalmazás letöltése után számítógépen, mobiltelefonon és táblagépen érhetnek el.

La Course by Le Tour de France: élőben július 27-én

Az Eurosport 13:45 – 15:00 óra között élőben sugározza a női elit kerékpárosok körversenyét, a La Course by Le Tour de France eseményt. Ennek keretében a női versenyzők a város történelmi negyedében versengenek egymással, a győztes a Champs-Elysées-én fogja átszakítani a célszalagot.

A legnagyobb kerékpáros megmérettetés előtt Greg LeMond már elemzést is adott, és favoritjairól a következőket mondta: “Hatalmas küzdelem várható Froome és Contador között. Még soha sem láttam senki mást, aki ennyire Froome nyakában volt, mint Alberto a Dauphiné alatt. Contador már három éve nem állt pódiumon, de elsőosztályú versenyző, minden tehetsége megvan a győzelemhez. A Sky talán kissé kevésbé domináns már, mint régen, emiatt azt gondolom, hogy a nagy csata Froome és Contador között fog zajlani.”

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo