fbpx

Gravel bike – avagy a modern túrakerékpár

2015-ben nem a Fat bike és nem is a wattmérő elterjedése a leginkább meghatározó trend a kerékpározásban. Van egy szegmens, amiben meg nagyobb a potenciál: a Gravel bike kategória.

A „műfajelemzés” virtuális magazinunk hasábjain már megtörtént, illetve ilyen jellegű gépet teszteltünk is, és tervezünk a közeljövőben egy cikket, amiben kicsit újrapozicionáljuk a “koskormányos” kategóriákat, 2015-nek megfelelően. Most az USA-ban nemrég teljesített Gravel túra képeinek bemutatásával próbálunk rávilágítani a kibontakozó szakág sajátosságaira, hangulatára.

A jelen cikk szerzője is kipróbált egy Gravel bike-ot, ráadásul hazai környezetben, megkísérelve olyan utakat becserkészni vele, amelyet a kerékpár tervezői megálmodtak. A Pilis Parkerdő töredezett aszfaltos, illetve makadám útjai részben ilyenek, természetesen a Bükkben, a Mecsekben, a Zempléni-hegységben és máshol ugyancsak hasonló körülmények között kerékpározhatunk. A zsákfalukat összekötő földutak is a Gravel bike életterét képezik, de akár a mezőgazdasági táblák közt vezető traktorutak is szóba jöhetnek. Kétségtelen, hogy a „Gravel” nem amerikai találmány!

gravel_bike_steamboat_23

Csomaggal vagy anélkül, aszfalton, makadám vagy fökdúton, hegynek fel vagy hegyről le – a Gravel bike ideális társ.

A rövid próbaidő után sorra gyártom fejemben a környéken fekvő lehetséges útvonalakat, miképpen lehetne belőlük a legtöbbet felfűzni egy kellemes „Gravel” túrához. Akár versenyeket is lehetne rendezni, mint ahogy az a tengerentúlon már megszokott: az átjárási engedélyek beszerzése jelentené a legnagyobb nehézséget, hisz közúti forgalommal alig találkozna az amatőr, kalandvágyó mezőny. Lényeg, hogy az ilyen gépekben van fantázia, a Gravel bike maga a modern túrakerékpár – tökéletes működéssel és meglepően alacsony tömeggel párosítva.

gravel_bike_steamboat_22

Az emelkedőkre még felmálházva is feljutunk…

Hektikus életünkből igencsak hiányzik a kalandélmény, amely ideális esetben valódi stresszmentes kikapcsolódást nyújt. A montizás vagy az országúti kerékpározás pótolhatja ezt az űrt, de a gyér forgalmú, esetleg forgalom elől elzárt utakon történő bicajos kalandozások minimalizálják mind a zavaró tényezőket, mind a terepkerékpározás technikai nehézségeit. A Gravel bike ilyen célra született, alkalmas mind csomagos túrázásra, mind teljesítmény-orientált bicajozásra.

gravel_bike_steamboat_16

Lehetne akár a Börzsönyben is!

A kerékpártípus a hagyományos túrabicaj és a cyclocross versenygép hibridje, modern tárcsafékkel, széles áttételezéssel felvértezve. Irányítása inkább a versenyre hangolt cyclocross kerékpárokkal mutat rokonságot, de az alacsony középcsapágy-magasság azért azoknál stabilabbá teszi, így felmálházva, rossz utakon is egyszerűen irányítható marad. A tempót és a hosszú távú kényelmet az országúti kerékpárokon alkalmazott kormánytípus és az ennek megfelelő előre dőlt testtartás biztosítja.

A képeken látható Gravel teljesítménytúra a Colorado államban található varázslatos Steamboat Springs környékén került megrendezésre. Önellátó ötnapos megmérettetés volt, ahol mindenki maga gondoskodott ellátásáról, szállásáról: a szervezők mindössze az útvonalat és a táborhelyeket jelölték ki. A résztvevők számára minden bizonnyal felejthetetlen élményt nyújtott, nem mellesleg fülembe ültette a bogarat, hogy egy ilyen jellegű rendezvény országunk vagy akár a közép-európai régió számos csodálatos vidékén is simán megrendezhető lenne. Igen – a Gravel bike-ok valódi igényre adnak megfelelő választ!

A paripa a sátor előtt várja a renggeli indulást...

A paripa a sátor előtt várja a renggeli indulást…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.