fbpx

Görcsparádé az Amstel Gold Race-en! – videó

Rendkívül izgalmasan alakult a holland országúti klasszikus, az Amstel Gold Race fináléja, úgy is mondhatnánk, nem az nyert, aki a leggyorsabb volt, hanem aki a legtovább bírta, hogy ne álljon meg látványosan a lába a kegyetlen Cauberg emelkedőn.

A 260 kilométeres verseny nem hozott sok akciót, sokáig tartották magukat egy szökevénycsoport bringásai, tulajdonképpen az utolsó 10 kilométeren kóstolgatták egymást az esélyesek, amikorra már csak egy szűkebb élmezőny maradt elöl a meredek dombokon történt lemorzsolódások következtében.

5 kilométerrel a cél előtt némi meglepetésre a háromszoros világbajnok sprinter, a spanyol Oscar Freire támadott, és 10 másodperc fölötti előnyt szerzett. A mezőnyből csak a holland Niki Terpstra próbált felzárkózni egyedül, a többiek a hajrára, a Cauberg meredek emelkedőjére spekuláltak.

Videón az utolsó kilométer:


Amstel'in galibi Gasparotto by EurosportTurkiye

A helyenként több mint 10%-os kaptatóra Freire 10 másodperc előnnyel fordult, a mezőnyből pedig a belga bajnok, Philippe Gilbert indított olyan támadást, amit tavaly 10-ből tízszer sikerre vezetett. A BMC versenyzőjét segítette, hogy a mezőny elején Damiano Cunego bukást okozott. Freirét elöl közben már csak a görcs rángatta, hiába „csak” 100 métert kellett volna hajráznia, egy ilyen emelkedőn nem így működnek a dolgok.

Gilbert lába is látványosan megállt, ezt észre is vette a fiatal generáció egyik legjobbja, a szlovák Peter Sagan, azonban őt is visszakényszerítette a nyeregbe a görcs, 20 méterrel a cél előtt. Így végül az olasz Enrico Gasparotto és az Asztana csapata örülhetett, persze az ő mosolya sem volt teljesen őszinte, amikor lábát fájlalva leszállt a bringáról…

Eredmény:

1. Enrico Gasparotto (Ita) Astana Pro Team     6:32:35
2. Jelle Vanendert (Bel) Lotto Belisol Team
3. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale
4. Oscar Freire Gomez (Spa) Katusha Team
5. Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar
6. Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo