fbpx

Giro d’Italia: Bardiani-siker, Porte a nap vesztese

Alaposan borult a papírforma a pihenőnap után a Giro d’Italia 10. szakaszán. A Civitanova Marche és Forlì közötti 200 kilométeres távot sík terepen kellett abszolválni, ami remek lehetőség volt a sprinterek csapatainak. Végül mégsem lett tömeghajrá…

Nicola Boem (Fotó: Stefano Sirotti)

Nicola Boem (Fotó: Stefano Sirotti)

Oscar Gatto (Androni-Giocattoli), Nicola Boem (Bardiani-CSF), Alessandro Malaguti (Nippo-Vini Fantini), Matteo Busato (Southeast) és Alan Marangoni (Cannondale-Garmin) már az első 10 kilométeren belül elszökött a mezőnytől és majdnem a teljes távot így tették meg. A mezőny nem vette őket komolyan, a sprinterek csapatai közül csak a belga Lotto forszírozta az üldözést.

20 kilométerre a céltól is még 2 perc körüli előnyük volt, a szél sem hátráltatta őket, így kézzelfogható távolságba került a szakaszgyőzelem. Az utolsó 10 kilométer kicsit a technikai gondokról szólt, Oscar Gatto a szökevénycsoportból esett ki, a verseny egyik esélyese, az ausztrál Richie Porte (Sky) pedig a mezőnyben defektelt. Porte-hoz megállt teljes csapata, de végül nem sikerült visszazárkózni a pelotonra, 47 másodperc hátrányt szedett össze a célig.

2015, Giro d'Italia, tappa 10 Civitanova Marche - Forli, Bardiani Csf 2015, Boem Nicola, Forli, olasz kerékpáros körverseny, kerékpár, worldtour

Porte-nak honfitársa, Simon Clarke adott kereket (Fotó: RCS)

Az élen persze mit sem sejtettek a topfavorit bajáról… Az utolsó kilométeren Marangoni próbált meglépni a többiektől, de az utolsó 20 méterre visszazárkóztak rá, és egyértelműen Boem volt a legfrissebb a szökevények közül. A profi másodosztályú Bardiani csapat tehát az idei Girón is tudott szakaszt nyerni, nagy volt az öröm az olaszoknál. S feltehetően Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) és Fabio Aru (Astana Team) is elégedetten nyugtázzák a napot, hiszen legnagyobb ellenfelük visszacsúszott az összetettben.

Giro d’Italia 10. szakasz top 10:

1 Nicola Boem (Ita) Bardiani CSF 4:26:16
2 Matteo Busato (Ita) Southeast Pro Cycling
3 Alessandro Malaguti (Ita) Nippo – Vini Fantini 0:00:02
4 Alan Marangoni (Ita) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team 0:00:04
5 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek Factory Racing 0:00:18
6 Sacha Modolo (Ita) Lampre-Merida
7 André Greipel (Ger) Lotto Soudal
8 Luka Mezgec (Slo) Team Giant-Alpecin
9 Nicola Ruffoni (Ita) Bardiani CSF
10 Davide Appollonio (Ita) Androni Giocattoli

Összetett élmezőny:

1 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 42:58:09
2 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:03
3 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 0:00:46
4 Richie Porte (Aus) Team Sky 0:01:09
5 Dario Cataldo (Ita) Astana Pro Team 0:01:16
6 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff-Saxo 0:01:46
7 Rigoberto Uran (Col) Etixx – Quick-Step 0:02:10
8 Giovanni Visconti (Ita) Movistar Team 0:02:12
9 Damiano Caruso (Ita) BMC Racing Team 0:02:20
10 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:02:24

Korábbi szakaszok:

Giro d’Italia 9. szakasz

Giro d’Italia 8. szakasz

Giro d’Italia 7. szakasz

Giro d’Italia 6. szakasz

Giro d’Italia 5. szakasz

Giro d’Italia 4. szakasz

Giro d’Italia 3. szakasz

Giro d’Italia 2. szakasz

Giro d’Italia 1. szakasz

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo