fbpx

Gepida kerékpárkínálat 2016-ban

Nem, nincs tévedés sem az évszámban, sem a képeken látható helyszínben: sikeres nemzetközi kerékpármárkaként a Gepida számára már-már kötelező, hogy a jövő évi kínálatát már idén tavasszal prezentálja a partner kereskedők számára.

A BikeMag meghívást kapott a Budapest szívében megrendezett eseményre, amely angol nyelven zajlott, mivelhogy a partner kereskedők többsége külföldről érkezett.

2016-os Gepida kerékpárok bemutatója

2016-os Gepida kerékpárok bemutatója

Büszkén mondhatjuk, hogy a Gepida hazai márka, két évtizedes fennállása során töretlen fejlődést mutat, mára már nemcsak itthon, hanem a Lajtától nyugatra is jól csengő márkanév. A Gepida úttörőként vágott bele a Pedelec kerékpárok kifejlesztésébe, amely szegmensben ma az egyik vezető európai gyártó. Ennek tükrében a nemzetközi kerékpáros szakma március utolsó hétvégéjén Budapestre utazott, hogy megtekintse, mi várható a Gepidától az elkövetkező időszakban. Tehát olyan eseményre voltunk hivatalosak a Belvárosi Nagytemplom tőszomszédságában működő elegáns vendéglátóhelyen, amelyre más patinás kerékpáros cégek esetében külföldre szoktunk utazni: csak most mi voltunk itthon, a szakmán volt a sor, hogy repülőre üljön!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Post modern környezetben a 2016-os Gepida kínálat…


OLYMPUS DIGITAL CAMERAA rendezvényen elhangzott előadásból megtudhattuk, hogy a fejlesztés iránya nem változik, a nemzetközi trendeknek megfelelően a kerékpárok felszereltsége modernizálódik, a dizájn pedig a szokásos módon kissé megújul. A Pedelec kerékpárok piacán a technika fejlődése határozza meg a kínálatot: a Bosch, a Yamaha vagy éppen a piacra belépő Shimano szállítja a mechanikát és az elektronikát, a Gepida pedig biztosítja a kerékpárt a meghajtástípushoz. A kerékpárváz típusa határozza meg a felhasználást és a kerékpáron élvezett kényelmet és irányíthatóságot. Következésképpen a Gepida ahogy idén, jövőre is többféle felhasználásra tervezett pedelec kerékpárral jelentkezik, a „vegytiszta” városi modellektől a túragépeken keresztül a vérbeli elektromos rásegítést biztosító mountain bike-okig.

Különböző Gepida pedelec kerékpárok

Különböző Gepida pedelec kerékpárok

Szerencsére az elektronikát mellőző kerékpárok sem tűnnek el a Gepida kínálatból: az idén megújult, már-már klasszikusnak számító Asgard MTB modell új, rendkívül fejlett hidroforming alakítású vázát is megcsodálhattuk az elegáns környezetben formabontó módon berendezett bemutatón. Hasonlóképpen a hazai trekkingkerékpárok etalonjának számító Alboin modellcsalád kapható lesz motoros rásegítés nélküli változatban is.

Gepida Asgard

Gepida Asgard

A kerékméret tekintetében a Gepida továbbra is biztosítja a választás lehetőségét: habár a 2016-os év várhatóan a 650B (27,5”) kerékméret földcsuszamlásszerű elterjedését eredményezi az MTB-vonalon, a gyártó kínálatában mindhárom kerékméret elérhető lesz, a 29” ráadásul viszonylag hangsúlyosan. A sokak számára kellemes élményeket felidéző Asgard modellnév alatt például egy gazdag felszereltséggel rendelkező „nagykerekűt” találunk, a már említett magas minőségi szintet képviselő hydroforming váz bőven méltó a középkategóriás felszereltséghez. A hegesztések, a papucsok, a csőtalálkozások masszívak és tetszetősek, menet közben a legkorszerűbb Shimano Deore/SLX 10-fokozatos váltórendszer előnyeit élvezhetjük integrált Hollowtech2 hajtóművel párosítva. A fékezést 2015-ben Shimano hidraulikus rendszerre bízzák a tervezők, a kiváló Schwalbe Rapid Rob köpeny alkalmazása pedig jól mutatja, hogy a Gepida fejlesztői tisztában vannak az alkatrészek fontossági sorrendjével.

SLX, Deore felszereltség

SLX, Deore felszereltség

A Gepida válasza az új 650B kerékméret előre törésére a Sirmium, kedvező árfekvésben, ehhez viszonyítva meglepően gazdag felszereltséggel indul a nemzetközi megmérettetésben. A váz esztétikus megjelenésű 6061 alumínium ötvözet modern 650B kerékméretre optimalizált geometriával, így az irányítással sem lesz gond. Az Alboin 900 és 700 trekkingkerékpár pedig két gazdagon felszerelt, megbízható, kényelmes de mégis fürge masina, igazi mindenes, ideális partner városi közlekedéshez, túrázáshoz, kiránduláshoz, bevásárláshoz, illetve testedzéshez. Az új modell esetében a 6061-es aluötvözetből hydroforming eljárással készült alumínium váz méltó a Shimano Deore váltó- és hajtásszetthez, az új Deore hidraulikus tárcsafékrendszer pedig finom, jól modulálható fékhatást tesz lehetővé. A rajta feszülő Schwalbe Marathon Plus köpenyek, illetve a minőségi német SKS kiegészítők láttán a külföldi vendégek is elégedetten csettintettek nyelvükkel.

Gepida Asgard Pedelec változatban

Gepida Asgard Pedelec változatban

A hagyományos városi kerékpárok továbbra is jelen lesznek a Gepida-kínálatban: ezek nemzetközi mércével mérve is rendkívül stílusos, ízléses modellek, nem nehéz elképzelni, hogy a Champs-Élysées egyik elegáns kávézója előtt parkolnak valamelyikkel!

Mindazonáltal egy specialista gyártóhoz méltó módon a Gepida bemutatón többségben voltak az elektromos rásegítést alkalmazó Pedelec modellek. Nyugat-Európában ezeket a bicajokat manapság úgy viszik, mint a cukrot, a dinamikus fejlődés miatt folyamatosan fejleszteni kell, követve a vásárlói igényeket, illetve a kerékpárpiaci trendet. A Gepida már a „haszonkerékpározásra” tervezett modelleken kívül valódi össztelós MTB „versenygépeket” is kínál, ilyen például az Asgard 1000 FS. 650B kerékméretű 100/100 mm-t rugózó Bosch meghajtású Pedelec-ről van szó, amely a nehéz, kihívásokkal teli terepviszonyokkal is megbirkózik, nagyobb távolságok megtételét lehetővé téve a montisoknak. Maximálisan környezetbarát hozzáállással repeszthetünk az erdőben (azért vigyázzunk az ott tartózkodók/dolgozók testi épségére), a hegymenet sem okoz akkora nehézséget, illetve olyan kaptatók is leszállás nélkül megmászhatók, amelyek jelenlegi erőnlétünkön és képességünkön túlmutatnak.

Hagyományos Gepida cirkáló

Hagyományos Gepida cirkáló

Újdonság, hogy a Reptila pedelec trekkingmodellek már idén is elérhetőek a frissen bemutatott Shimano Steps e-bike meghajtásrendszerrel is. A szett egy alkatrészintegrált E-Bike rendszer, névleges teljesítménye 250 W, viszont elinduláskor „csúcsra járatva” a STEPS 500 W-ot is simán lead. A Reptila új váza a speciális középrész-kialakítás jóvoltából képes fogadni a Shimano újdonságát, a piacon ez lesz az egyik első STEPS-modell!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo