fbpx

Froome agyonverte a mezőnyt a Tour de France első hegyi befutóján

Nem született meglepetés a 100. Tour de France első hegyi szakaszán, a topfavorit Chris Froome (Sky) meggyőző fölénnyel utasított mindenkit maga mögé.

froome

A Castres és az AX3 Domaines emelkedője közötti 195 kilométeres 8. szakaszon a kiemelt kategóriás 2000 méteres (15 km hosszú) Col de Pilheres és az 1350 méteres, 8 kilométer hosszú utolsó hegy várta a mezőnyt, mindkettő 8% körüli meredekséggel.

A nagyok közül a Movistar csapata lépett először, a kolumbiai Nairo Quintana már az első hegyen támadott, és el is vitte a Tour de France legmagasabb pontjára kiírt 5000 eurós különdíjat. Mögötte a francia Pierre Rolland (Europcar) lépett még el a Sky-vezette mezőnytől, hogy hegyi pontokat gyűjtsön a pöttyös trikóért.

Quintana egyperces előnye megfeleződött a lejtmenetben, ahol a Skyból Peter Kennaugh végzett kemény munkát, és az AX3-at elérve hamar ki is végezte magát, és a maradék 20-30 fős mezőny nagy részét. A korábban favoritok közé versenyzők közül többen már ekkor leszakadtak, például az amerikai Tejay Van Garderen.

Quintana fél percre fogyott fórja akkor kezdett fogyni, amikor Froome utolsó segítője, az ausztrál Richie Porte állt előre, ekkor mindenki bajba került. Alejandro Valverde tartotta magát a legjobban, de Froome támadásakor Alberto Contadorhoz hasonlóan ő is leszakadt. Froome tempóját Quintana sem tudta felvenni, a kenyai-brit egyedül kezdte meg a minél nagyobb előny építését.

Froome úgy tűnik, ki akarta használni, hogy ma egyértelműen ő volt a legerősebb a mezőnyben, nem elégedett meg a győzelemmel és a sárga trikó megszerzésével, minden erejét megfeszítve a lehető legtöbb időhátrányt akarta kiosztani ellenfeleinek. Ez nagyjából sikerült is, első hegyi etaphoz képest iszonyúan fellazult az összetett, Valverde 1:08-at, Contador 1:45 percet kapott…

Videó összefoglaló:

Tour de France 8. szakasz eredménye:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 5:03:18
2 Richie Porte (Aus) Sky Procycling 0:00:51
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:08
4 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:10
5 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:16
6 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:34
7 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:01:45
8 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff
9 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team
10 Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi
11 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:06
12 Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team 0:02:28
13 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale
14 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:02:34
15 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp
16 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp
17 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
18 Michael Rogers (Aus) Team Saxo-Tinkoff
19 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:03:04
20 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:03:27
21 Andy Schleck (Lux) RadioShack Leopard 0:03:34
22 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:03:47
23 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:04:04
24 John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale 0:04:08
25 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:04:11
26 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:04:13
27 Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Lampre-Merida 0:04:54
28 Andreas Klöden (Ger) RadioShack Leopard 0:05:00
29 Jesus Hernandez Blazquez (Spa) Team Saxo-Tinkoff
30 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:06:00

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 32:15:55
2 Richie Porte (Aus) Sky Procycling 0:00:51
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:25
4 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
5 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:50
6 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:01:51
7 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff
8 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:02:02
9 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:31
10 Michael Rogers (Aus) Team Saxo-Tinkoff 0:02:40
11 Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team 0:02:45
12 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:02:48
13 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp
14 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:02:55
15 Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:03:06
16 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:03:25
17 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:03:27
18 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:03:29
19 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack Leopard 0:03:30
20 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:03:35
21 Andy Schleck (Lux) RadioShack Leopard 0:04:00
22 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:04:10
23 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:04:36
24 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha
25 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:04:57
26 John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale 0:05:09
27 Andreas Klöden (Ger) RadioShack Leopard 0:05:26
28 Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Lampre-Merida 0:06:20
29 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:06:39
30 Davide Malacarne (Ita) Team Europcar 0:07:40

Tour de France 1. szakasz

Tour de France 2. szakasz

Tour de France 3. szakasz

Tour de France 4. szakasz

Tour de France 5. szakasz

Tour de France 6. szakasz

Tour de France 7. szakasz

100. Tour de France: Kikre érdemes figyelni? – a 22 csapat és az esélyesek bemutatása

A 100. Tour de France itinere: a szakaszok részletesen, hegyek, esélyek

A 100. Tour de France – számok, trikók, díjak, statisztikák, érdekességek

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo