FotoTour: Fabian Cancellara mesél a legnehezebb Paris-Roubaix győzelméről

“Mintha nem is itt lettem volna… Még mindig nem tudom, hogyan csináltam. Le voltam szakadva, már eléggé messze, de utána kezdtem feljönni. Ez egy olyan verseny, amit sosem szabad feladni, egészen a végéig. A végén meccselni kellett, mert próbáltam korábban támadni, de Vanmarcke követett, így tudtam, hogy sprint lesz. Nagyon örülök a csapat és magam miatt is. Most már a pihenésre, a vakációra gondolok. Mission Completed.”

A legendás arenbergi pavén halad a mezőny, 100 kilométerrel a vége előtt a Radio Shack még tökéletes kontroll alatt tartotta a versenyt, csak kis előnyt tudott szerezni bármilyen szökevénycsoport…

És a Shack rendületlenül halad az élen, viszik Kancellárjukat a győzelem felé… „Hihetetlen, hogy harmadszor is sikerült nyerni. Minden csapat ellenünk versenyzett. Amikor néha nem voltam legelöl, nehéz volt reagálni. De továbbra is küzdöttem. Amikor láttam, hogy a csapatom elfogy, nem volt más választás, támadni kellett.”

Attól függetlenül, hogy Cancellara csapata az utolsó 50 kilométerre “elfogyott”, az addig tökéletes munka vitathatatlan. Sok csapat labdába sem tudott rúgni, elég a Team Sky-ra gondolni, akik csak kósza akciókra voltak jók, a végére pedig hasonlóan megfulladtak a porban és a tempóban.

Az első komoly szelekciót 55 kilométerrel a vége előtt kényszerítette ki Cancellara, ahogy nyilatkozatából kiderül, nem volt más választása: „Viszonylag hamar magamra maradtam, de a dolgok nem mindig mennek a terv szerint. Nem tudom, hogy korán támadtam-e vagy sem, de azt tudom, hogy meg kell érezni a pillanatokat, amikor lépni kell.”

A legjobban a Quick Step csapata jött ki a gyors egymásutánban következő nehéz pavék támasztotta nehézségekből, Vandenbergh révén elöl tekert egy emberük Vanmarckével (Blanco), Cancellara csoportjában pedig ott csücsült Terpstra és Stybar.

Cancellara Stybarral a kerekén mégis fel tudott ugrani az élre, de a pavékon már nem az „igazi” Kancellárt láthattuk: „Az volt a baj, hogy éreztem, nem annyira haladok a kockaköveken. Erősebbnek éreztem magam a sima úton, ezért ott akartam eldönteni a versenyt.”

„Nem tudom, hogy lett a végén sprint. Analizáltam a versenyt sokféleképpen, elképzeltem több szituációt, de azt nem, hogy sprinten dőljön el. Iszonyú nehéz verseny volt és az utolsó kilométereken azt hittem, hogy Vanmarcke megverhet. Féltem is kicsit, amikor beértünk a velodrómba és majdnem megálltunk a karéjon. De megpróbáltam megcsinálni, bár már a görcsök rángattak, de pedáloztam úgy, ahogy csak bírtam.”

„A krónikákban jobban mutat, ha szólógyőzelmet aratsz a Roubaix-n, pedig ez nagyon különleges siker volt. Életem leghosszabb harca volt ez a kerékpár nyergében, alig bírtam magamhoz térni, úgy a testemben, mint fejben. Soha nem hajtottam még ki magamat így a győzelemért.”

„A végén egyszerűen csak boldog voltam, hogy véget ért a verseny, véget ért a harc. Leülhettem a fűbe, kaptam levegőt, és visszatérhettem a Föld nevű bolygóra. Az utolsó óra kőkemény harc volt, és úgy kimerültem, mint még soha.”

A mezőnyből hiányzó nagy vetélytársról, a belga Tom Boonenről is említést tett Cancellara a verseny utáni sajtótájékoztatón: „Nem szeretném azt mondani, hogy bármelyikünk erősebb a másiknál. Egyszerűen azt gondolom, az utóbbi években mi vagyunk a legjobb versenyzők ezeken a viadalokon.”