Így a harmincas éveinkbe már egyre beljebb kerülve azon vesszük észre magunkat, hogy már nem feltétlenül akarunk elsőként leérni a hegyről, illetve ezt nem is a legdurvább ösvényen akarjuk megtenni. Inkább csak élvezni akarjuk a bringázás minden pillanatát, akár felfelé is. Lefelé meg csak suhanni szeretnénk, bedőlni az ívekbe, elemelni a gépet minden kis pukliról. Szóval, vágyainkhoz az igazi örömbringát keressük…
A fentiek persze nem esnek meg mindenkivel, aki harminc éves lesz, de egyre több barátomnál – és főleg magamnál – is ezt tapasztalom. Szerencsére a gyártók is kezdenek erre ráérezni, és a megváltozott igénye(in)khez egyre megfelelőbb gépeket készítenek. A gond csak az, hogy talán kicsit nagy a káosz az elnevezések közt, mert ugye van all mountain, AM plus, enduro, super enduro, mini DH és freeride, csak, hogy a leggyakoribbakat említsem. Ez itt hat elnevezés, de nagyjából a 140-180 mm-es kategórián belül van mind, így egyértelmű, hogy hatalmas az átfedés. Ráadásul ugyanarra a vázra lehet építeni egy AM plus és enduro gépet, vagy akár egy mini DH gépet is.
Röviden azonban azt mondhatnám, hogy az AM és AM+ gépek 140-150 mm-t tudnak, és ők a legkiegyenlítettebbek a mászó és a lejtőző tulajdonságokat figyelembe véve. Ők az alpesi túragépek elöl sokszor még három lánctányérral.
Az endurók 160 mm körül mozognak, és náluk már egyértelműen alárendelt szerepű a mászás. Az állítható villáknak, tagoknak hála, szinte bárhova feltekerhetők, de lefelé lesznek csak igazán elemükben. Masszívabbak, nehezebbek, és laposabb a fejcsőszögük, de még meredek a nyeregvázcsövük. Ők az ideális Megavalanche bringák, maximum két lánctányérral, de már rockringgel, láncterelővel és – egyre gyakrabban – állítható nyeregcsővel.
Az endurók elvadított és leszűkített felhasználási területű változatai a Mini DH gépek. Tulajdonképpen ők az ideális hazai DH biciklik. Minden ugyanolyan rajtuk, mint a 200 mm-t mozgó nagytesóikon, csak 160 mm körül mozognak: egy lánctányér, láncterelő, tekercsrugós és lineáris mozgású tag és villa, lapos szögek, alacsony középrész. Lefelé azért élvezetesebbek, mint az igazi DH gépek, mert ugyanúgy lehet velük döngetni, csak a kisebb tömegük és méretük miatt sokkal játékosabbak. Persze, egy igazi DH pályán nem tudnak eleget.
Az ő lejtőző tulajdonságaikat próbálják elérni az endurók. A két kategória közt a működésbeli különbség már nem a geometrián vagy a rendszerek különbözőségén múlik, hanem inkább azon, hogy az endurókra jellemző levegős tagok még mindig nem tudnak versenyezni a tekercsrugók finom mozgásával. Persze ezt a nagy gyártók állandóan igyekeznek megcáfolni. Eljön majd az idő – akár pár év múlva -, amikor már igazuk lesz, de egyelőre hátul még a tekercsrugó az úr. Tehát, aki teheti, az keressen egy jó enduro vázat, és vegyen hozzá kétféle tagot, ha DH-gépként is használni akarja. És akkor lássuk mi a választék!
Azokkal kezdeném, amelyeket sikerült a tesztnapon kipróbálnom, ahova már alaposan felkészülve érkeztem, mert magam is enduro vázat keresek. Az előzetes beharangozók és nemzetközi tesztek alapján az új Norco Range sorozatra, a Canyon teljesen új modelljére, a Strive-ra, a Giant Reignre, a Liteville 301-re és persze a kategória névadójára, a Speci Endurójára voltam kíváncsi. A tesztelés elég egyszerűen zajlik a kötelező regisztráció után. El kell kérni a kiszemelt gépet az adott standon, leadni a személyit, és már lehet is indulni. Három különböző nehézségű pályát jelöltek ki, amelyek jobbára sima dózerutak voltak. A legnehezebb nyomon volt egy 50 méteres brutális lejtő gyökerekkel, vízmosásokkal. Ez volt az egyetlen rész, ahol érdemben kiderült volna valami a mozgásról, de itt meg olyan mértékű sár volt, hogy egyszerűen a bringán maradás is művészet volt. Mert persze egyik gépen sem volt sárgumi. Ezért az alábbi beszámolókat ne vegyétek igazi tesztnek, inkább csak a benyomásaimat és sejtéseimet foglalnám össze
Tudtam, hogy a Canyont nem lesz egyszerű megszerezni, hiszen itt mutatták be először élőben, és az összes német magazin az összesen két darab Strive-ra pályázott. Délelőtt fél 11-kor már 3-ra volt csak időpont, amiből a gyakorlatban negyed öt lett. Akkor is egy nagy újság szekérnyi fotóscuccal el akarta happolni, de voltak annyira korrektek a standnál, hogy nekem adták a gépet egy fél órára, mivel már 70 perce ott szobroztam és mosolyogva tűrtem a „mindjárt itt lesz a gép” dumákat.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Canyon
A képen az új csőformák kialakításának lépéseit láthatjátok. Eddig a Canyon többnyire egyenes csöveket használt, de itt már ők is bevetették a nagynyomású folyadékokat.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Canyon
A gép az eddigi FSR rendszer helyett egy linkáttétes egyforgáspontos rendszert kapott. Emiatt a német fórumokon keményen támadták őket. A gép új rendszerével a tervezők azt akarták elérni, hogy elférjen egy kulacs is a vázban – ami valljuk be, simán egy nagyon hülye indok… Évek kellettek, míg az ivózsákok ki tudták szorítani a kulacsokat a nem versenyorientált (alpesi) túragépekről, mondván, hogy praktikusabb a háton vinni azt a kis pluszt, mint a gépen, meg ugye több is fér bele. Egy 160 mm-s géppel meg mindenki küldeni fogja lefelé, és a nagyobb ugrásoknál már egy sima kulacstartó sem tud bent tartani egy 7 decis kulacsot.
A másik indok a merevség volt. Ha ugyanis egy forgáspont van a láncvillán – nyilatkozta a főmérnök -, akkor az rugalmasabb, mint ha nincs ott. Ez biztos így is van, mert bitang merev volt az új gép, de az eddigi – ezek szerint rugalmas – gépeikről is minden teszt azt írta, hogy merevek. Nem beszélve arról, hogy az általuk kárhoztatott rendszer tökéletes a Lapierre-nek, a Liteville-nek, a Specinek, a Norcónak, és még sok egyéb cégnek.
Na, de ennyit a kötözködésről. Mert végül is a fenti márkáknál jóval olcsóbban kapunk egy hihetetlen merev vázat, remek kiegészítőket, és egy állítható utas nyeregcsövet. A nem Hammerschmidtes változatot tudtam hajtani egy kicsit. A geometria a 66-os fejcsőszöggel és a 73 fok körüli nyeregvázcsővel ideális enduró tulajdonságokat jelent: nagyon jól gyorsítható, szinte pogózásmentes – még kiállva tekeréskor is -, és lefelé is kívánja a vadulást. Ugyanakkor ezen a gépen értettem meg a német kollégák „der Hinterbau ist sehr straff” kifejezését. Olyan volt ugyanis, mintha nem mozogna eleget, vagy nem nyelne el mindent, de lenézve mégis azt láttam, hogy hihetetlenül dolgozik a tag. Nem volt az a „mindent kivasal” érzés, ugyanakkor mégis jól mozgott, és/de minden talajegyenetlenségről jelzést adott.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Canyon
Annyira alacsonyan és laposan fut a támvilla, hogy a lánc nem férne el az erős hajlítás nélkül az alsó fokozatokban. Emiatt állandóan belevertem a sarkamat tekerés közben.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Canyon
Ez az, amitől borzasztó merev a váz: az X-12-es tengelyszabvány, amely 120 mm fölött már mindenkinél feltűnt. És ez nagyon jó, mert talán végre teljesen leváltja majd a béna gyorszárat.
Összességében tehát a Strive egy kicsit lomhán mozgó, és talán már túl merev gép, amit hihetetlen pontosan lehet irányítani, és merevgépesen lehet sprinteltetni. Egy jól belőtt taggal, mind felfelé, mind pedig lefelé sokat ki lehet hozni belőle. Lefelé viszont vannak nála jobban mozgó gépek.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Liteville
A Liteville azonban nem tartozik ezek közé. A képen látható tuningolt változat talán igen, de az eredeti rövidebb linkes és DT tagos gép, amit tesztelhettünk, biztosan nem. Elöl hátul itt is megvolt ugyan a 160 mm, meg az FSR rendszer is, de ennek ellenére lomha volt a gép lefelé. Felfelé nagyon megy, de lefelé inkább csak AM gépnek tűnt. Valószínűleg ezért is húzták fel 170 mm-re a képen látható módon (hosszabb és csapágyazott a link), meg tettek bele egy nagyobb tagot. Persze lehet, hogy csak a DT tag ludas a dologban. A legutóbbi Bike enduro tesztjében a német kollégák a FOX taggal már ki is hozták győztesnek, ami a mezőnyt látva a rájuk jellemző „felhúzzuk a hazait” – gazdaságpolitikai szempontból egyébként dicsérendő – módszerüknek tudható be. De legalábbis gyanús, hogy egy tagcsere és egy centivel hosszabb rugóút hirtelen ennyire megváltoztasson egy gépet. A mászó eredménnyel amúgy maximálisan egyetértek, főleg az állítható villával.
Amúgy a gép egy igazi műremek. Tulajdonképpen minden színben rendelhető, mindféle felszereléssel is, így két egyformát nem nagyon látni, főleg, hogy keményen félmillió fölött van a váz. Érdemes megnézni a vázba integrált láncfeszítőt.
Eurobike 2010: enduro érdekességek– Liteville
Itt látható a házi márkájuk (Syntace) által hozzá gyártott 100 gramm alatti rockringgel kombinálva. Ez az igazi rendszerintegráció.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Liteville
És a mérnöki csúcsteljesítmény: FSR a finom és fékfüggetlen mozgásért, egy csavarral rögzített váltó és váltóvédő, csavaros váltófül, és az ő találmányuknak számító X12-es átütőtengelyes merev rendszer. Ez a csillagos ötös hátsórész. Ma ennél biztos nincs tutibb kombináció.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Liteville
Gépeiket a 901-et (200 mm) és a hátul lógó 301-eket a kiállítás alatt végig ki lehetett próbálni a deszka tesztpályán.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Norco
A kanadai Norco volt a kedvencem, és a tesztelt négy gépből ezt választottam volna, mert itt volt meg leginkább az összhang a mászó- és lejtőző képesség, a játékosság és a merevség között. Ők inkább csak újragondolták ezt a Range sorozatot. Elöl-hátul 160 mm, könnyű, de még erős kerekek, és nagyon jó mozgás. Ez a gép nem mászott olyan jól, mint a Liteville, de lefelé végig vigyorogtam. Nagyon könnyen lehet mozgatni és ugratni vele. Érződik, hogy a North Shore erdeiben született.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Norco
Két remek ötlet látható a himbakaron: az egyik, hogy egy darabból készült (a nyeregvázcső előtti rész, amin a matrica van, átfut a túloldalig), így nagyon merev, a másik, hogy a gép emelését könnyítendő, az ujjainknak hullámokat martak az alsó részébe.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Norco
Ez is egy etalon hátsórész. Ha lehet, akkor még letisztultabb, mint a Liteville-é.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Giant
A kép tetején látható Reign X1 lenne a négy tesztelt gépből az, amelyiket DH-ra választanám. Indokaim: elöl-hátul acélrugós rendszerek dolgoznak. Ennek, mint írtam, érzékenységben nincs párja. És a gép ennek ellenére megdöbbentően könnyű volt. Mászni persze már nehézkes volt vele, mert nem zárható a tag, és kiállva bizony hintázik, illetve nem állítható utas a villa. A kettő együtt pedig már hátrány felfelé. Mivel mindkettőre van megoldás a márkán belül, ezért mindenki eldöntheti, hogy miben akar kompromisszumot kötni: mászásban vagy lejtőzésben.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Transition
A Transition a TR250-nel nem vacakolt sokat. Fogták a TR450-et és összehúzták 160 mm-re. Így kell tökéletes mini DH gépet csinálni. Ez az a bicikli, ami verhetetlen lenne, mondjuk a kék kereszten a Mátrában. A tömege miatt jól gyorsítható, ugyanakkor DH-gépesen mozog.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Morewood
A Morewood is ugyanezt tette a Kalulával, amit ők is a nagy gépükből butítottak le. Azzal is sorra nyerték a külföldi teszteket, de ezzel is a mini-DH kategóriában. A FOX tagnak hála pedig már az ára is elfogadhatóbb lesz egy kicsivel.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Orange
Az angol Dirt az Orange-el kapcsolatban elfogult annyira, mint a németek a saját márkáikkal szemben. Mivel Orange-hez komoly terepen még nem volt szerencsém, ezért nem vitathatom azt az állításukat, hogy ez a világ egyik legjobb Megavalanche gépe, de az is tény, hogy nekem a kiállítás legszebb 160-at mozgó gépe volt. És bár a konstrukció nem a legmodernebb, de biztos, hogy a legkiforrottabb. A CCDB tag pedig csodát tesz, még egy gyenge vázzal is. Ezt tapasztalatból is mondom.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Yeti
A Yeti ASR-7 a rugóút alapján simán enduró gép, de a külföldi tesztek alapján inkább az AM kategóriába való, ugyanis sokkal jobban mászik, mint amit lefelé tud. A konstrukcióból adódóan meg kisebb termetűeknek egyszerűen túl magas is.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Yeti
Ez pedig a kisebb AM gépük hátsó része, gyönyörű részletekkel, és az ősi Yeti emblémával.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Morewood
A Morewood új és még prototípus AM gépe hátul 150 mm-t tud.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Morewood
Ez a Split Pivot nevű forgáspont a gép lelke. A tengely maga a forgáspont. Dave Weagle licensze ez is. Érdemes megfigyelni a PM fékrögzítést is. Pár éve már jeleztük, hogy elterjedhetne már. Szerencsére a gyártók is rájöttek, hogy ez a jobb rendszer.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Morewood
Itt pedig a tag és a forgáspont van egy tengelyre fogatva. Az első váltót rögzítő szem formája is kezd nagyon egységesülni a legtöbb gyártónál. Terjedőben van a rugós egységeken a gyári százalékos beülésjelzés is. Végre nem házilag kell a kis gumigyűrűkkel bíbelődni.
Eurobike 2010: enduro érdekességek – Last
A Last endurója sem szebb, mint a DH gépük, de ez is nagyon merev, és finom mozgású.
Szöveg és fotó: KGÁdám
