Dr. Simonyi Ákos továbbra is a pályán, de nem MKSZ-elnök jelöltként
Vasárnap Ausztriában rendezték az Eisenberg Trophy mountain bike maratont, melyen Dr. Simonyi Ákos is részt vett, aki a februári MKSZ-közgyűlés egyik elnökjelöltjeként az MKSZ teljes megújítását egy merőben új alapszabály és üzleti alapon külső tőke bevonásának keretein belül képzelte el, azonban nem kapott bizalmat a szavazó tagegyesületek kétharmadától.
Február végén az eredménytelen közgyűlést követően az egyetlen magyar profi mountain bike csapat, az EuroOne-Waberer’s egyik alapítója úgy nyilatkozott, miután koncepciója nem kapott teljes bizalmat, nem kívánja újra jelöltetni magát. Azonban ahogy vasárnap is kiderült, továbbra is a kerékpársport aktív résztvevője, Eisenbergben – ahol tucatnyi magyar versenyző is részt vett – éppen csak lemaradt korosztálya dobogójáról.
Munkatársunk, Tóth András, aki szintén indult a versenyen, a pályán történteken kívül a szövetségi közgyűlésen történtekkel kapcsolatban is megkérdezte Dr. Simonyi Ákos véleményét bő három hét távlatából.
Bikemag: Miért választotta ezt az osztrák versenyt és milyen élményei voltak a versenyt illetően?
Dr. Simonyi Ákos: A választás számomra egyszerű volt: Bogár Gábor, az edzőm – az edzéseimet és a versenyeimet is ő állítja össze – ezt egy felkészülési versenynek szánta.
A pálya útvonala nem hagyott mély nyomokat bennem, sokakat meglepett, hogy nagyon sok közel vízszintes szakasz volt, és a komolyabb emelkedők a pálya utolsó harmadában voltak csak. Nekem inkább a sok mezőgazdasági jellegű terület tetszett kevésbé. A szervezés, kijelölés sem volt se jobb, se rosszabb, mint az itthoni maratonok. Elfogadható volt, bár találkoztunk 1-2 félreérthető elágazással. Az mindenképp jó volt, hogy a versenyközpont rendes (meleg) épületben volt, és nem sátorban. Meleg víz viszont itt sem volt, még a 150-200(?) résztvevőre elég sem.
A mezőny az itthoniakhoz képest kicsi volt, de elég erős, “kirándulók” nem nagyon voltak. Legjobb magyarként Blazsó Marci és Búr Zsolt a 4. és 5. helyen végeztek, (abszolútban) ha jól emlékszem. Az én kategóriámban az első két helyen végzett osztrák versenyző a tavalyi Alpentouron is magasan verték a mezőnyt. Sajnos még egy harmadik osztrák versenyző is megelőzött, így lecsúsztam a dobogóról. 🙁
Bikemag: Az aktív kerékpározás mellett esetleg tervezi-e, hogy mégis szerepet vállaljon a sportág vezetésében vagy tartja magát ahhoz, amit a közgyűlésen kijelentett? Megjegyzem, nagyon sokan szívesen látnák, ha a profi MTB klub irányítása mellett ilyen formában is dolgozna a kerékpársportért.
Dr. Simonyi Ákos: A múltkori közgyűlésre, illetve azt megelőzően kidolgoztam, kidolgoztunk egy nagyvonalú sportágfejlesztési programot. (Talán még mindig megkereshető a weben.) A program egyik alapvetése volt, hogy, ahhoz, hogy a kerékpársportba piaci finanszírozást lehessen hozni, eladhatóvá kell tenni (szerintem ma nem az). A sokak által azóta is hangoztatott és reklamált nagyságrendekkel nagyobb állami (MOB) finanszírozási igényt naiv álomnak tartom. Az eladható, vonzó kerékpársport első feltétele pedig az egységes, erős monolit sportági szövetség. Ezt a gondolatot nem sikerült elfogadtatni a Közgyűlés kétharmadával. Ennek három oka lehet: az én (mi) kommunikációs készségünk fogyatékossága, sokak értetlensége, és harmadjára: a kisstílű érdekekhez való ragaszkodás okán kifejezetten rosszindulatú ellenpropaganda. Valószínűleg mindhárom ok fennállt valamilyen mértékben. Mint ismeretes, a jelölést sem én, sem az általam elnökségi tagnak felkért barátaim nem fogadtuk el, azaz neki sem mentünk a választásnak, mert AZT A PROGRAMOT a jelenlegi torz szervezettel nem lehet végrehajtani.
A fentiek alapján talán látszik, hogy semmi sértődöttség, megbántottság nincs se bennem, se az említett barátaimban. Cser Gabi ma azt kérdezte, “feladtam”-e? (Mármint a szövetségi vezetőségért folytatott küzdelmet) Azt mondtam neki is: rossz a kérdés, én igyekeztem bemutatni egy utat, ami szerintem a magyar kerékpársportot magasabb szintre emelheti. Az említett okoknál fogva a kerékpáros grémium ezt nem kérte. Semmi baj nincs ezzel, én nem akartam se akkor, se most, senkivel “harcolni”. Ez a válaszom arra is, hogy kívánok- e szerepet vállalni a jövőben. Ez a rendszer ebben a formájában alkalmatlan arra, hogy felemelje a sportágat. Én pedig arra vagyok alkalmatlan, hogy az ezerfelé húzó érdekeket harmonizáljam, illetve, hogy az eddigieknél jobban elmagyarázzam, hogy ha sütünk egy jóval nagyobb tortát, akkor abból MINDENKI sokkal nagyobbat vehet magának is. Számokban: ma húszegynéhány millió forint MOB támogatáson marakodnak, illetve jobb esetben szerényen nullszaldó feletti versenyeket rendeznek soványka szponzorációval. Én évi 5-600 millió Ft piaci bevételt ígértem 2016-ig. Nem ment át. Én ha valamiben hasznos tudhatok lenni, az az, hogy segítek felépíteni egy ilyen rendszert. Arra, hogy ennek a szükségességét az eddigieknél hosszasabban magyarázzam, apránként (rossz kompromisszumok, hamis ígérgetések mentén) elfogadtassam, nem. Mérnök vagyok, nem politikus. Soha nem volt, és ma sincs szereplési vágyam, vagy igényem bármilyen pozícióra. Szeretek értelmes építő munkát végezni (bármilyen minőségben, pozícióban). Iszapbírkózáshoz, meg kicsinyes primitív vitákhoz már sajna “öreg vagyok”.
És végül még egy gondolatot hadd tegyek hozzá. Ami igazán szerencsétlen volt, az a múltkori közgyűlés vége felé kialakult primitív, alpári stílus. Ezt azért tartom igazán gondnak, mert politikai kurzusok, jönnek is, mennek is. Az is változik, hogy az üzleti életben egyszer ez, egyszer az sikeres. Az ottani alpári stílus viszont politikai, üzleti, világnézeti hovatartozástól függetlenül hosszú időre megfontolás tárgyává fogja tenni sokak számára, hogy a kerékpársport tájára menjenek-e segítő szándékkal. És sajnos, tényleg csak magunk között, az atlétikai szövetségben is átéltem már vagy 4-5 közgyűlést. Hát a kulturális különbség nem kicsi. (Félreértés ne essék, akkor már rég másról ment a vita, mások között, mi a “korábbi jelöltek” már csak nézők voltunk, tehát tényleg nem sértődöttségről van szó.)
