Az elmúlt hetek során meglepetéseknek és izgalmaknak nem voltam híján: szerveztünk cycloross versenyt, háromszor álltam dobogón CX-versenyeken, ám ami a legnagyobb meglepetést és örömet okozta: a fennállásának 20. esztendejét ünnepelő Magyar Mountain Bike Szövetség Az Év MTB Versenyzője cím odaítélésével jutalmazta a 2013-ban nyújtott teljesítményemet!
S akárhogy is nézzük, az egész banda nagyszerű munkát végzett idén, hiszen a nagy múltú, ám kis büdzséjű Vitalitás SE a csapatsorrend előkelő negyedik (!) helyére kúszott fel! Ügyesek voltatok – voltunk! 
A hónapot a Palóc Cross cyclocross versenyünkkel indítottuk, ami – halleluja! – idén hómentesen, mondhatni ideális körülmények között zajlott. A hazai pálya előnye számomra ismeretlen fogalom, részben, mert a szervezési teendők az agyi kapacitásomat igencsak nagymértékben kihasználják, részben pedig, mert drága szakosztályvezetőnk, Viktor, mindig az előző napi pályaépítéskor kap “ihletet”, s teszi még izgalmasabbá a nyomvonalat. Emlékszem, Gombi már azon volt, hogy Viktort fogja ütni a karó helyett, ha még egy ötlettel előrukkol. 
Idén azonban Ibrányi Atit is homlokon csókolta a múzsa, s gondos kertészként felásott egy homokosabb szekciót, így vasárnap reggel vadonatúj szakaszokkal ismerkedhettünk mi, “helyiek” is.
Kis félreértés és jó szándék eredményeképp a verseny során a “virágos kert” két árkot kapott, ami aztán szedte is áldozatait. Ezúton is elnézéseteket kérjük, senkit nem akartunk eltenni láb alól!
Ami engem illet, alapvetően dekoncentrált voltam (hisz verseny közben is a szerezési dolgokon járt az agyam), s a kezdeti zsémbelés után (mit ad isten, öregszem….) lehiggadtam. Mivel Barbi eléggé messze volt, igazából arra figyeltem, hogy szlovák kolleginám, Livia Hanesová utol ne érjen!
A pálya egyébként nagyon tetszett, na nem azért, mert a miénk, hanem mert újabb “krosszos” vonásokat kapott. Persze nem árt erősnek is lenni, hiszen a Springa-domb megmászása égeti a kalóriákat rendesen!
A célvonalon áthaladva, természetesen nem volt vége a történetnek, az igaz megkönnyebbülést az iskolai padló felmosása hozta. Ki gondolná, milyen jó hatással van az emberre egy kis házimunka?!
A női dobogó így Barbival, velem és Liviával lett teljes, míg a fiúknál Fejes-Cleppe-Buruczki sorrend alakult ki. Az eredményhirdetés előtt rövid megemlékezést tartottunk drága Príbeli István barátunkról, aki szívét-lelkét-erejét beleadva, a versenyrendezésből oroszlánrészt vállalva segítette nemcsak a Vitalitás SE-t, hanem számos más országos verseny lebonyolítását. Ha azt a szellemiséget tovább tudjuk vinni, amit ő képviselt, sokáig fogtok még hallani a Vitalitás SE-ről!
Balassagyarmat után szlovákiai “kitekintés” következett, s habár sűrűnek ígérkezett a vasárnapi program, nem szerettük volna kihagyni a krupinai versenyt, részben a közelsége, részben pedig szlovák kollégáink invitálása miatt sem.
A csapatból Béla Dávid és Jómagam képviseltük a balassagyarmati színeket, Viktor a délután esedékes MTB díjátadó gála miatti idő szűke miatt nem állt rajthoz (így is “csücskösnek” tűnt az érkezésünk).
Dávid remekül versenyzett a havas-jeges-saras turmixban, a sok helyi tehetség között a dobogó második fokát bitorolhatta.
Az én versenyem sem volt izgalmaktól mentes. A Kross bringával álltam rajthoz (ti. északi szomszédainknál sincs bringa megkötés a kupafutamokon), s nem bántam meg a széles, bütykös gumikat a trutymóban. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a CX-bicóm épp betegeskedett, ami megkönnyítette a bringaválasztást…
De egyébként is érdekelt, mit mutat a 27,5-es Kross a saras-havas terepen. Tarjánban nagyon tetszett, ahogyan a sarat gyűri, s itt sem volt ez másként.
Az óvatos rajtot követően sokáig a negyedik pozícióban tekertem Martina Sichtová mögött, s rá kellett jöjjek, agresszívabbnak kell(ene) lennem, ha előre szeretnék kerülni. Fene a jólneveltségembe!
Majd szegény lánynak a Palóc Cross után most is technikai gondja támadt (most épp láncszakadás), így Livia nyomába eredhettem, immár biztos lábbal a dobogón.
Az idő sajnos nem nekem kedvezett, ugyanis habár körről-körre, ahogy kezdtem megszokni a bringát, szépen hoztam a hátrányomon, a fél óra gyorsan lepergett, s 20 mp-nyi idő megmaradt Livia számára.
Az idő sajnos nem nekem kedvezett, ugyanis habár körről-körre, ahogy kezdtem megszokni a bringát, szépen hoztam a hátrányomon, a fél óra gyorsan lepergett, s 20 mp-nyi idő megmaradt Livia számára.
A fiúk versenyét a pakolászás és meleg ebéd elfogyasztása mellett hangosan szurkolva azért nyomon követtük – nagyot küzdött a Fejes Gabi-Búr Zsolti-Szalma Csabi magyar különítmény. Cser Gabi végül nem fejezte be a versenyt, a velük utazó belga Cleppe viszont bámulatosan akrobatikázott a dagonyává duzzadt sárban – s az előkelő 2. helyen ért célba. Legjobb magyar Fejes Gabi lett (7.), őt BuZsó követte (9.) az elit mezőnyben, míg Szalma Csabi a master 1-esek között felállhatott a dobogó harmadik fokára! Egy biztos, minden egyes pozícióért keményen meg kellett küzdeni!
Amint célba értek a fiúk, már pattantunk is az autóba, először Balassagyarmatot, majd Budapestet célba véve. Sajnos a díjátadó elejéről lemaradtunk, mert hiába, két lovat egy fenékkel nem lehet megülni, akárhogy is szerettük volna. 
A gálán nem számítottam szokatlan forgatókönyvre, hiszen tudtam, hogy az XCO és XCM Magyar Kupában ill. a Top Maraton sorozatban is első helyen végeztem (minden kupafutamon 100%-os teljesítményt nyújtva). A fiúk pedig tökéletesen eltitkolták, hogy valami “egyéb” elismerésben is részem lesz az este folyamán.
Így, amikor az érmek átvétele után Katona Kálmán elnökünk újra kihívott a pódiumra, csak pislogtam, hogy mi is ezzel a célja. Nem értettem.
Majd leesett a tantusz! Huh, bakker, gondoltam, ha ezt tudom, kicsit “csajosabban” választom ki a ruhámat… Bence barátom jutott hirtelen eszembe, aki folyton azzal húzott, hogy nem hiszi el, hogy szoknyát is hordok alkalomadtán…
A kis fényképes összeállítás pedig tökéletesen sikerült (bár némelyik fotóért levettem volna Marci bátyám fejét!); csak úgy cikáztak a fejemben az élmények-emlékek. Küzdelmes év volt, egészségügyi-lelki-fizikális téren egyaránt… és igazából akárhogy is nézem, közhely ide vagy oda, a kerékpáros eredmények nem kizárólag az egyén tehetségét, kitartását, akaraterejét tükrözik, hanem sokkal inkább azt az együttes munkát a csapat, a család, a szövetség, a támogatók, a szurkolók stb. részéről, akik közvetlen vagy közvetett segítsége által mindez elérhető közelségbe került.
Most komolyan: gondoltátok volna valaha, hogy ez a “Dósa” (akinek még most is néha Vajda Mártiként szurkolnak meg a versenyeken) valaha a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség Maraton Világranglistáját fogja vezetni? Én nem… egy ideig. Aztán pedig: miért is ne? Nincs titok, nincs trükk, csak készülni kell, kitartóan és tudatosan. És persze nem csüggedni, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember azt várná. Ez egy kicsit talán a summázata is az esztendőnek, s így utólag visszagondolva párszor jól fenéken kellett volna billenteni, amikor másképp gondolkodtam…
De nem filózgatok tovább, hisz most vasárnap pedig Kecskeméten életem egyik legjobb CX-versenyét teljesítettem. Tanulság: 1.: a versenynek a célvonalon való áthaladáskor van vége, addig a maximumot kell kipréselni magadból, 2.: bringa tökéletes műszaki állapotban legyen, 3.: cx versenyhez erőltesd a sprinteket!
Történt ugyanis, hogy a “filantróp” rajtomat követően Mankát hajkurásztam, majd amikor sikerült tőle eltávolodnom, beálltam, egy erős tempóra. A második kör utolsó harmadában pedig Barbit vélem felfedezni. Először hitetlenkedek, tuti nem ő az… de mégis! Utolérem, kérdem, mi a baj, mire kiderült, defekt.
Nem örültem neki, mert nem jó, ha ilyenen múlik az eredmény, azonban a versenyszellem teljesen feléledt bennem, s minden erőmet beleadva igyekeztem erősebb tempót menni. A nagytányérra váltás holt ügy volt (kifelé ledobta a láncot), így kistányéron próbáltam meg jól felpörgetni az egyenes szakaszokon.
Versenyfutás az idővel, ami a hátralévő négy körben történt, hiszen tudtam, előnyöm körről-körre csökkenni fog, s igenis van esély arra, hogy kibírjam. Egyfelől nagyon nem esett jól a magas pulzus, másfelől viszont rettentően élveztem! Jól forgott az agyam, végig koncentrált voltam, s habár végül a célegyenes előtt könnyedén ment el mellettem (a sprint nem az erősségem), hősiesen küzdöttem a célig. 4 mp milyen sok is tud lenni – vagy milyen kevés?
Kicsit olyan érzés volt, mint az idei országúti mezőny OB-n, amikor Benics Rékával nyírtuk egymást a negyedik helyért…
A dolog szépséghibája csak az volt, hogy a defekt kellett ahhoz, hogy izgalmas legyen mindkettőnk számára a verseny (gondolom én). Nyilván úgy lenne az igazi, ha a rajttól kezdve mehetne a móka!
A dobogó végül Mankával lett teljes.
A versenyünkről készült videó – by SteveStudio:
Az elit, U23 és master 1-es fiúk versenyét a görgőn töltve szurkoltam végig. Fejes Gabi már a rajtot követően értésünkre adta, itt ma ő lesz a befutó, Szilárd és BuZsó “kényelmes” távolságban követte őt a célig.
Ami a csapattársaimat illeti, sajnos betegség tizedelte sorainkat, így nem tudott mindenki eljönni. Aki viszont itt volt, remekül ment: Béla Dávid 1., Patrik 11., Jamrik Panna 5., Goni 12., Gombi 19., Viktor pedig 15. lett
A fotókért köszönet: Adriana Korytková, Káldi Tomi, hegyibringa.hu, MMTBSZSZ, és Nagy Vanessza.
A hétvégén a szlovákiai Králiky-ben rendezik kedvenc téli triatlon versenyünket, s habár az idei télen még nem volt sífutóléc a lábainkon, én szívesen mennék… Ha össze tudjuk hozni, jövő héten a hóban montizás örömeiről (is) mesélek!
.
