Dósa Eszter, a Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion versenyzője legfrissebb blogjában egyszerre két versenyről, a mountain bike XCO kupasorozatot nyitó e.Bike.hu Kupáról és a szlovákiai Turcianské Teplicéről számol be:
… még ha nehézkesen is, de csak kezdetét vette a 2013-as versenyszezon. Hurrá! 
A terheléses vizsgálat után azonban “rám járt a rúd”, ugyanis sikerült összeszednem egy csúnya felső légúti megbetegedést. Szerencsére (vagy épp ellenkezőleg), nem volt magas lázam, azonban bringázásról szó sem lehetett. Habár engedelmes bárányka voltam, szépen betartottam az orvosi utasításokat (ez nálam nagy szó!), sőt, még mindenféle házi praktikával és vitaminbombával is erősítettem magam, mégis bő két hétig jóformán csak a port törölgettem a bicóról. Volt is nagy öröm, mikor végre kiszabadulhattam a szobafogságból, s feltekerhettem a szlovákgyarmati Fehér-hegyre. És persze egy kis (inkább NAGY) félsz is, hiszen egy hét múlva VERSENY van!
Előtte azonban volt még egy hivatalos programunk Salgótarjánban, ugyanis a 2012-es esztendőben elért eredményeim alapján Nógrád Megye Legeredményesebb Felnőtt Női Sportolójává választottak – immár negyedszerre. Az elismerésben természetesen Viktornak mint edzőmnek is része volt. Egy kis összejövetel és állófogadás keretében került sor a díjátadóra. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de hatalmas dolognak tartom ezt a díjat, s még annál is nagyobb felelősségnek a jövőre nézve.
Külön öröm volt az is, hogy Ódor Andris és Lencsés Éva néni is a díjazottak között volt, így három “vitalitásos” is öregbíthette a balassagyarmati egyesület hírnevét.
De kanyarodjunk vissza a versenyre! Ez a bizonyos eBIKE.hu Kupa, ami immár hetedik esztendeje feladat és kihívás a csapatom számára. A verseny szervezőiként két fronton is teljesítenünk kell, ami embert próbáló feladat. Ehhez kell csak igazán a jó szervezőkészség… Még jó, hogy egy nagyszerű, talpraesett gárda viszi a pályaépítést, a nevezést, s sok egyebet, ezáltal hatalmas terhet levéve azok válláról, akik még versenyezni is szeretnének… Mindezt úgy, hogy a hozzánk ellátogatók jól érezzék magukat, s jó élményekkel tele térjenek haza.
A délelőtti gyerekrajtok mindig megdobogtatják a szívemet, hatalmas motivációs többletet adnak, még akkor is, ha csak egy-egy pillanatot is kaphatok el a teendőim mellett. De jó volna látni őket évek múltán is a versenypályán!
A tavalyi esztendőhöz képest az időrendben is történt változtatás, így az elit futamra délután 3-kor került sor. Akkorra már valamelyest sikerült megnyugodnom – egészen addig, amíg Viktorék elő nem rukkoltak az izgalmas ötlettel: mi lenne, ha kapnék egy kis kamerát, hogy “belülről” is rögzítsem a versenyt. Mit mondjak, hát persze, miért is ne? Végül is kb. 5 órát azért aludtam, a teljes versenytávot most fogom abszolválni az évben először, a betegség után egyáltalán nem érzem magam jó erőben, tehát aggodalomra semmi ok… Szóval nem igazán repestem az örömtől…
Egy dologban azonban biztos voltam, s ezért mondtam igent: ha kitisztítom a fejem, s nem gondolok arra, hogy zavarhat a kamera, akkor az bizony nem fog semmiben sem akadályozni vagy hátráltatni. Ezt az okfejtést szépen be is ültettem a buksimba, s láss csodát, működött a dolog.
A sors fintora természetesen az volt, hogy végre sikerült egy jó rajtot elkapnom, s szinte azonnal az élre állva eltávolodnom, így túl sok bringást nem sikerült lencsevégre kapni.
Ezen a félvételen azért pár pillanat bevonulhatott az örökkévalóságba – a junior/női rajt erejéig:
Ekkor persze nem az járt az eszemben, hogy sikerül-e a felvétel vagy sem, hanem hogy egy jó erős körrel kellene kezdeni, közben pedig felmérni a terepet, kik közül kerülhetnek majd ki a dobogósok.
Szlovák kolleginám, Michaéla Maláriková egy igaz csajos (rózsaszín, fúúúj!) össztelós 29-essel igyekezett tenni rám a kereket, az első két körben veszélyes közelségben maradva. Így semmi szín alatt nem volt szabad hibáznom, defektelnem meg pláne, mert akkor búcsút inthetek az aranyéremnek. Mert betegség ide, fáradtság oda, titkon azért a dobogó legfelső fokáról álmodoztam…
Egyébként az előző évihez képest iszonyat rossz köröket mentem, nagyon nem voltam elégedett magammal. Persze tavaly ilyenkor már egy kicsit több montis versenykilométer volt a lábaimban… Minden kezdet nehéz, ahogy mondani szokás… Mindenesetre a történet jó sült el, Michaéla és Cseh Roni előtt sikerült áthaladnom a célvonalon.
A fiúknál Szilárd verhetetlennek bizonyult, még annak ellenére is, hogy büntetésből hátulról kellett rajtolnia. Őt Blazsó Marci és a szlovák “ifjú titán”, Jozef Bebcák követte.
Majd alig hogy lezongoráztuk a versenyt, már jött is a következő XCO-s megmérettetés, ezúttal a szlovákiai Turcianské Teplicén…
Nagyon szeretem ezt a tavaszi versenyt, három okból minimum: a nemzetközi mezőny, a jó pálya illetve a szomszédos aquapark miatt.
A mezőnyökben a cseh és lengyel “szomszédok” tarkították, s nehezítették is meg a dolgunkat. Ami a lányokat illeti, szinte nem volt számomra ismeretlen név. Tudtam, mindennek össze kell jönnie, hogy itt ma dobogóra állhassak.
Ez, sajnos, nem történt meg. 1 kört tudtam megtenni a pályán bejárás során, a főbb pontokat memorizálva. Sajnálattal konstatáltam, hogy az erdő legyilkolása északi szomszédunknál is hatalmas méreteket kezdett ölteni – az egyik korábbi erdei szekció helyett tarvágásos területen kellett lezubogni. Nem volt üdítő látvány. 
A melegítés végén pedig az órám adta meg magát… Szuper. Ezen persze Viktor még jobban felbosszantotta magát, ami aztán engem is, majd vitatkoztunk egy sort – a rajt előtt 2 perccel… A lelkiállapotom nem volt éppen a versengésre hangolva. Itt pedig aztán hatványozottan szükség van egy, a múlt hetihez hasonló rajtra, ha nem akarok 30 méter után beszorulni, s leszállni a bringáról.
A rajt nem sikerült jól, amin az előzmények után nem volt meglepő. Kellett egy kis idő, amíg sikerült rendeznem a gondolataimat, s megkezdhettem a módszeres előzgetést. Meglátjuk, mit lehet alkotni a teljesítendő 5 kör alatt… Közben a frissítőben Viktor és Marci igyekezett infóval és persze az agydurrantó XX-Force-szal ellátni.
Szerencsére nem volt sár, a köves-gyökeres katlanokban pedig kifejezett élvezetes volt a felfelé kapaszkodás. Ha jól belegondolok, az előzéseim 2/3-át ezeken a szakaszokon hajtottam végre.
Ekkor azonban már a lengyel Katarzinának és a cseh lányoknak már nyomuk sem volt, sőt, a múlt héten hozzánk ellátogató Michaéla sem volt látótávolságon belül egészen a 4. körig. Ez viszont azt jelenti hogy: 1. nagyon lemaradtam az elején, 2.: ha jól mászok a technikás felfeléken, akkor a lejtőzéssel lehet a gond.
Ami egyértelműen segített a fókuszálásban, az a látóterembe kerülő egy-egy kollegina. Olyannyira sikerült vérszemet kapnom, hogy a negyedik kör végére a 4. helyre sikerült felkúsznom. Cseh ellenfelem azonban nem volt túlságosan lemaradva, amit csak akkor vettem észre, amikor utolért. Nem lett volna szabad utolérnie, s sajnos tudom azt is, hogyan történhetett meg: a leköröző fiúkkal túlságosan engedékeny voltam, s ezek az értékes másodpercek nagyon kellettek volna a verseny végére.
Ekkor már csak hab volt a tortán, hogy egy kis ívű balos kanyarnál, max. 500m-re a célegyenes előtt engedtem, hogy beszúrjon, majd az utolsó kaptatónál még hibáztam is, így sajnos kényelmesen, 3 mp-cel előbb érhetett célba a leányzó, nekem pedig maradt az ötödik hely.
Csodát persze nem vártam a fárasztó hét végén, az viszont lendületet ad a továbbiakban, hogy revansot vegyek cseh kollegináimon. Leszek én még erősebb és ügyesebb idén!
A fiúknál, nem meglepő módon, Michal Lami került ki győztesként, Martin Haringot és Ondrej Fojtikot maga mögé utasítva. Ami számomra meglepő volt, az az, hogy Michal öccse, Frantisek, 1:15-ön belül tudott megérkezni bátyja után, abszolút negyedikként, olyan neveket megelőzve, mint Milan Barényi vagy Jozef Bebcák (aki nálunk, egy héttel korábban, abszolút harmadikként ért célba!).
Ami pedig a következő versenyt illeti, eredetileg úgy volt, hogy Zuzana kolleginám baráti meghívásának eleget téve a mai naptól a csehországi Gracia Orlová országúti női világkupán állhatok rajthoz, egy közös szlovák-magyar mix csapat színeiben, 4-2-es felállásban (Barbival karöltve). Tervben volt egy teljes magyar sor kiállítása is, ám kifutottunk az időből, s beteltek az indulói helyek, így nem volt már lehetőség újabb csapat regisztrálására. Sajnos úgy alakultak a dolgaim, hogy mégsem tudok részt venni, azonban itthonról is sok hajrá és biztatás Barbinak és a beugró Epres Kornéliának!
Aki szeretné nyomon követni a 24-28. között zajló viadalt, ha a TV-ben nem is, a verseny honlapján talál majd információt.
A fotókért köszönet Baksay Bettinek, Marcinak, Honti Attilának, Fenyvesi Tominak és Zavicsa Ádámnak!
