fbpx

Craft Bike TransAlp 4. nap: 5 órás fárasztó menet

Nehéz napon van túl a TransAlp mezőnye, összesen 73,83 km és 2620 m szintemelkedés szerepelt a mai etapon.

TransAlp_4_nap5

A negyedik szakasz rajtja reggel nyolckor volt St Vigilben. Az itinerben két hegy szerepelt, az első 20 km-nél 2200 m-es magasságban, a második 55 km-nél 2380 m-en. A célt alleghei tó partján jelölték ki a szervezők. A Bikemag.hu-Tatanka Racing Team versenyzői Várallyai László és Vock Balázs 5:02:11-es idővel teljesítették a távot. Ezzel a Master kategória 36. helyén értek be és összetettben a 33.helyen állnak.

TransAlp_4_nap1Nézzük, hogy értékeltek a résztvevők:

Várallyai László:

A mai nap nehezebb volt, mint a tegnapi. A második hegy nagyon tetszett. A látvány a Dolomitokban lélegzetelállító. Az utolsó egynyomos ösvényen egy kisebb bukásba keveredtem, de nem esett baja sem nekem, sem a kerékpárnak. Ez betudható annak, hogy a verseny felénél járunk, egy órával korábban rajtoltunk és fáradtabbak voltunk.

TransAlp_4_nap6Vock Balázs:

A nyolc órás rajt és az éjszakai hideg megtette a hatását, 60-as pulzussal indultunk a rajtnál és a szervezetem pihenőnapot követelt magának. 140 fölé csak kínkeservesen tudtam vinni még az emelkedőkön is. Az időjárással ismét szerencsénk van, a hegyek között ilyen kilátásban ritkán van részünk. A lejtőket élveztem. Ákos megint finom spagettit főzött. Alig várom, hogy holnap 3200m szintet mászhassunk.

Szerdán 76,28 km vár a versenyzőkre Allgehe és San Martino di Castrozza között 3213 m szintemelkedéssel.

A következőkben Török Joe élménybeszámolóját olvashatjátok:

Deres reggelre ébredtünk a St. Vigil-i kempingben, reggel 5 órakor, amely a 8 órás rajt miatt csúszott egy órával előbbre. Mint minden reggel, a rutin a tisztálkodás, reggeli elkészítése és elfogyasztása, sátrak összecsomagolása, ill. bepakolás a buszba. Nagyjából már előző este összekészítjük a másnapi bringás felszerelést, úgy mint ruhákat (a jó idő miatt elég a rövid mez és a szélmellény), a High5-os izo italokat, zseléket, energia szeleteket, stb., ill. a legfontosabbat, a bringát útrakész állapotba. Egy-egy etap rendesen le tudja amortizálni a technikát. Külső gumit kell cserélni (a sóderes-sziklás terep falja a bütyköket), a hajtást megtisztítani, fékbetéteket ellenőrizni (szükség esetén cserélni), a váltást átnézni, szinte mindig van mit utánállítani.

TransAlp_4_nap4

Tegnap elmaradt a hátsó váltóm átbowdenezése, ami ma vissza is ütött. Szerencsére bepakoltam magamnak egy bowdent, amire szükség is lett néhány km megtételét követően. Nem annyira kellemes az erdő közepén váltóbowdent szerelni. 🙂 Ráadásul csípőfogót persze nem vittem magammal, így a maradék fél méteres db-ot a láncvillára ragasztottam az elsősegélydobozomban talált sebkötözős ragasztószalaggal, McGyver módjára.

Mire befejeztem a szerelést, meg is jött az élboly, mint gyorsvonat. Balázsék ismét pár perccel később érkeztek. A mai etapon 2620 m szint jutott a 74 km-es távra. Nagyjából két hegyet kellett leküzdeni, a fenti beszámoló szerint. A sok helyen 15-20%-os emelkedők nagy kihívást jelentettek ismét, de kárpótolt a táj, ill. a zúzós lejtőzések. A második hegy, a Rifugio Averau után azért oda kellett figyelni, mert a 2400 m magas sziklás hegyoldalban haladt a nyom, sokan inkább a tolást választották. A patentpedál nem a legbiztonságosabb ilyen terepen… 🙂 Néhol vállra kellett venni a gépet és pár métert vagy fel, vagy le mászni a kövek között.

TransAlp_4_nap3

A csúcs után kb. 150 m szinttel lejjebb sajnos történt is baleset, mentőhelikopter-felszállás miatt meg is kellett állni néhány percre. A táv vége előtt 10 km-rel még volt egy kisebb mászás, aztán ismét lejtőzés és 5 km aszfalt a célig.

Érdekesség, hogy a mezőnyt itt is nagyjából három részre lehet osztani. Az elején a versenyzők, akik még azt is meggondolják, hogy felvegyék-e a frissítőpontoknál a vizet, annyira számít minden másodperc. A közepén a még versenyzők, de már félig túrázók, akik azért egy-egy fotót megejtenek útközben, a végén pedig akik csak saját magukat akarják legyőzni. Itt a legjobb egyébként a hangulat, nagyon segítőkész mindenki, egymást kérik meg fotózni és a frissítőpontokon is belefér néhány perc a regenerálódásra és nem számít az, hogy 6 vagy 8 óra alatt teljesítik a távot. Ők zömmel idősebb korosztály, nem ritka a 60 év körüli résztvevő sem.

Gratulálunk Balázsnak és Lacinak a mai etap eredményéért is, holnapra is sok sikert kívánunk!

Tatanka Racing Team

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.