fbpx

Contador lelőtt mindenkit – Tirreno-Adriatico 4. szakasz – videó

Igazi tűzijátékot hozott az idei Tirreno első komoly hegyi szakasza; Az esélyesek felfedték lapjaikat; Kwiatkowski őrzi a kék trikót.

Tirreno-adriatico-stage-4-profile-2014

A mai nap sem a szökevényekről szólt. Bár Lloyd Mondory (Ag2r), Alexey Lutsenko (Astana), Matthias Brandle (IAM Cycling), Filippo Fortin (Bardiani-CSF),  Alexandre Pichot (Europcar) és Maxim Belkov (Katusha) becsülettel bepróbálkozott, ez a verseny úgy tűnik nem a sikeres szökésekről szól.

selvarotonda-tirreno-adriatico-2014

A főszereplők ezúttal a hegyek illetve azok specialistái voltak. A 237 kilométeres etap során három emelkedő várt a mezőnyre, ezek közül a legérdekesebb az utolsó selvarotondai hegyi befutó volt a maga 14 kilométeres hosszával és 5,4 %-os átlagmeredekségével. Az irányítást a Movistar próbálta kezében tartani, Intxausti szökött is, akit Pirazzi (Bardiani) majd Kreuziger (Tinkoff-Saxo) követett. A cseh remek formában tekerve kivégezte alkalmi szökevénytársait, ám amikor az esélyesek is elkezdtek mozgolódni bevárta a korábbi defektje ellenére szintén frissen mozgó Contadort, aki miután Quintana és Porte támadásait is átvette, az utolsó ötszáz méteren régi önmagát idézve robbantott és megnyerte a szakaszt ráadásul összetettben a második helyre jött fel.

Fotó: Stefno Sirotti / sirotti.it

Fotó: Stefno Sirotti / sirotti.it

Michal Kwiatkowski óriásit küzdve megtartotta a kék trikót és a top 10-ben érkezett Scarponi és a veterán Horner is. Basso több, mint egy percet kapott.

Videón az utolsó kilométerek:

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]http://www.youtube.com/watch?v=Q0AONkTWUz8[/youtube]

 

A Tirreno-Adriatico 4. szakaszának végeredménye:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 6:39:56
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:01
3 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:00:05
4 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff-Saxo
5 Richie Porte (Aus) Team Sky
6 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:00:08
7 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:10
8 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:00:11
9 Chris Horner (USA) Lampre-Merida
10 Giampaolo Caruso (Ita) Team Katusha 0:00:17

 

Az összetett állása:

1 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 16:06:42
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 0:00:16
3 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:23
4 Richie Porte (Aus) Team Sky  0:00:34
5 Rigoberto Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team  0:00:38
6 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff-Saxo 0:00:39
7 Robert Kiserlovski (Cro) Trek Factory Racing 0:00:49
8 Moreno Moser (Ita) Cannondale 0:01:01
9 Mikel Nieve Inturalde (Spa) Team Sky  0:01:02
10 Julian Davi Arredondo Moreno (Col) Trek Factory Racing 0:01:03

Tirreno-Adriatico 1. szakasz

Tirreno-Adriatico 2. szakasz

Tirreno-Adriatico 3. szakasz

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo