fbpx

BAM: A határ továbbra is a csillagos ég!

Ősszel már eltekertünk a Holdig és vissza, tavasszal másik égitestet választunk, és reméljük, hogy ezúttal még többen segítenek abban, hogy elérjük a célt! Mielőtt bárki félreértené, nem űrutazást tervezünk, hanem a „Bringázz a Munkába!” kampányt népszerűsítjük. – áll a szervezők felhívásában.

Április 6-án indul a Magyar Kerékpárosklub és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közös szervezésében, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével a „Bringázz a Munkába!” kampány, amelynek fő célja, hogy az egész országban népszerűsítse a kerékpározást és felhívja a figyelmet a fenntartható városi közlekedés kialakításának fontosságára.

A kampányban részt lehet venni egyénileg vagy maximum öt fős csapatokban, regisztrálni és a csoport eredményét jegyezni pedig a www.bringazzmunkaba.hu oldalon lehet. A regisztráció után a tekeréseket a közlekedési naplóban lehet jegyezni. A honlapon azt is nyomon lehet követni, hol tart a cégek és csapatok közötti verseny állása, hány km-t tekertek a résztvevők, hány kg szén-dioxidot és mennyi benzinpénzt spóroltak meg. Természetesen a cégek is megmérettetnek. A szervezők keresik azt a céget, ahol legnagyobb arányban bringáznak az alkalmazottak, illetve más téren is mérik a mozgósítási kedvet. A cégeket méretüktől függően öt kategóriába sorolják, így mindenki egyenlő esélyekkel indul.

Az április 6. és május 8. közötti időszakban legalább nyolcszor kell bringával munkába menni: aki így tesz, garantált ajándékot kap, s az a cég illetve kar, egyetem nyer a versenyben, ahol a legnagyobb a kerékpárosok aránya. A legjobbak értékes ajándékokat nyernek. Tehát bringára fel!

A kampány eseményei:

2009. április 5.

Nagy bringás szezonnyitás a Nyugati pályaudvarnál a Westend előtt 13 és 18 óra között. A jó időt vártad? Itt van! Nagygenerálra szorul a bringád? Helybe hozzuk a szervizt! Egyedül még nem szívesen tekersz a város útjain? Most lesz segítséged! Neked csupán egy dolgot kell tenned: ott lenni április 5-én vasárnap 13 és 18 óra között a Nyugati téren a Westend előtt!

Ezen a délutánon nemcsak a bringaszezont nyitjuk meg, hanem a másnapi Bringázz a Munkába! kampányt is beharangozzuk, s hogy ne érezd magad egyedül, felállítjuk a „Megyek a munkába” fogadalomfalat, ahol Te is az élő óriásplakát része lehetsz – amit meg is örökítünk! Ha pedig bizonytalan vagy, hogy melyik a legjobb útvonal lakásod és munkahelyed között, mi kiválasztjuk Neked a legjobbat, a legmegfelelőbbet!

Ahhoz persze, hogy Te és bringád is jól érezze magát, utóbbi is figyelmet igényel: szakemberekkel nézetheted át kerékpárodat vasárnap, ráadásul ez egy filléredbe sem kerül!

Ha még úgy érzed, tapasztalatlan vagy a bringás városi közlekedést illetően, vagy csak szeretnél újra belerázódni, vezetett kerékpártúráinkon erre lesz lehetőséged, ahogy arra is, hogy próbára tedd ügyességedet a felállított akadálypályán.

Hogy valóban ünnepi legyen a hangulat, a zenét és a jókedvet Tonya és Buppa szolgáltatja egész délután, találkozhatsz híres emberekkel, az MNB bringáskesztyűt dob a többi banknak, és fél 3-kor felavatjuk az új bringatárolót a Nyugati pályaudvaron.

Ha idén részt veszel és benevezel, 15 db Merida városi/túra bringa is vár Rád. Hogy biztonságban legyen bringád, hozzá BikeFun lakat illetve BikeFun Világítás szett is jár.

2009. április 22.

a Föld napján a Magyar Kerékpárosklub is ünnepel, a BaM! napot a jelentkező önkormányzatok maguk szervezik meg.

2009. május 24.

A tavaszi BaM! záróeseménye, eredményhirdetéssel és bulival egybekötött vidám bringás program várható!

Újdonságok:

Ez alkalommal a szervezők új alkampányokat is meghirdetnek, a „Bringázz az egyetemre!”, a „Bringázz szoknyában és öltönyben!” és a „Bringázz és vonatozz!” akciókat. Utóbbi keretében mindenki, aki április hónapban 15 km feletti kerékpár havibérletet vásárol, 15 km-es áron juthat hozzá, amely így 2230 Ft-ba kerül, függetlenül attól, hogy távolabbi az úti célja. Ez április 1-jétől váltható bármilyen érvényes jegyhez. A bérlet április 1-jétől május 5-ig érvényes. A Budapesti Kerékpáros Havibérlettel a főváros közigazgatási határain belül, tetszőleges viszonylatban és korlátlan számban szállítható a kerékpár érvényes vasúti menetjegy/bérlet vagy Budapest Bérlet mellett a MÁV-START vonatain, egyes járatokat kivéve. Ez a bérlet mindössze 1800 Ft-ba kerül, és szintén április 1-jétől május 5-ig érvényes.

Budapesti Kerékpáros Bérlettel rendelkező utasoknak, megkönnyítve a városon belüli közlekedést, a MÁV-START április hónapban lehetőséget biztosít, hogy bizonyos InterCity vonatok kijelölt kocsijait, érvényes jegyekkel, bérletekkel, de IC pótjegy váltása nélkül az adott állomások között igénybe vehessék. Bővebb információ a www.bringazzmunkaba.hu oldalon található.

A „Bringázz szoknyában és öltönyben!” elnevezésű kezdeményezéssel a szervezők a kerékpározás természetességét szeretnék hangsúlyozni, azt, hogy télen-nyáron, speciális öltözet nélkül is lehet használni ezt a közlekedési eszközt. A cél az, hogy mindenkiben tudatosuljon: a kerékpár a legkézenfekvőbb közlekedési eszköz, csak rápattan az ember és elteker az úti céljához. Nem kíván különösebb előkészületeket, kényelmes tempóban nem izzasztó, bármilyen ruhában művelhető, akár szoknyában vagy öltönyben is – ahogy azt rengeteg városban teszik szerte a világon és Magyarországon is a kisebb településeken. Azok között, akik legalább kétszer öltönyben vagy szoknyában tekertek, három színházbérletet sorsolnak ki a Merlin Színház jóvoltából, valamint öt BringaBag táska is gazdára talál.

A „Bringázz az egyetemre!” alkampány célja, hogy kiderüljön, melyik Magyarország legbringásabb főiskolája vagy egyeteme, illetve kara, ezen kívül semmiben nem különbözik a fő kampánytól. A részvételhez a www.bringazzmunkaba.hu oldalon való regisztráció után a közlekedési naplóban kell jelölni a bringás napokat, illetve a megtett kilométereket. A garantált ajándékok mellett három kerékpárral, három Brooks nyereggel, 40 Knog lámpával és öt BringaBaggel lehetnek gazdagabbak a résztvevők.

A cégek versenyében indulók között a kategória nyertesei (a legbringásabb cég!) egy-egy céges bringát kap ajándékként. A nanocég kategória nyertesének minden alkalmazottja Magyar Kerékpárosklub tagságot kap. Az a 3000 egyetemista és 7000 munkavállaló, aki elsőként teljesíti a nyolc tekerést, garantáltan megkapja az oklevelet, a 30% kedvezményről szóló BringaBag utalványt és más hasznos kiegészítőket.

Magyar bankok a kerékpározásért

A Magyar Nemzeti Bank barátságos versengésre invitálja a hazai bankok kerékpárosait a tavaszi „Bringázz a munkába!” kampány keretein belül. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés ügyére, a környezettudatos vállalati kultúrára, és hogy segítse a biciklizés minél szélesebb körű elterjedését. Az MNB – mint az őszi forduló legjobban szerepelt bankja – útjának indítja a „Legbringásabb bank” vándorkupát, amit a kampány végén az összes résztvevő bank csapatainak rendezett közös pikniken ad át a legnagyobb bringás aránnyal végzett pénzintézetnek!

2009 tavaszán, a tavalyi kampányhoz hasonlóan, Hajós András, Király Júlia, Ónodi Eszter, Péterfy Bori, Reisz András és Novák Péter is csatlakoztak a kampányhoz. Néhányukat arról kérdeztük, mit üzennek azoknak, akik még nem kerékpároznak:

Péterfy Bori, énekesnő: „Nálam senki nem félt jobban a biciklizéstől, mindent kitaláltam, hogy miért ne… Ma már csodálkozom azokon, akik azt mondják, nem mennek biciklivel, mert úgy vannak öltözve. Szerintem biciklizni bármiben lehet… Egészen másképp tudok bringázás közben gondolkodni, a szerepet mondani, vagy énekelni.”

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: „Mi motivál, hogy biciklizzek? Hát hogy jó! Elképzelhető más motiváció is? Persze a gyorsaság is szempont: mindig egy utolsó pillanatban induló, nagyon kiszámítottan érkező ember voltam, és kocsival ott ültem a dugóban és ez iszonyú frusztráló volt, a bringával ez elkerülhető. Van úgy, hogy előbb elindulok otthonról, csak hogy a kedvenc körömet megtegyem. Ez a Margit hídon átmenni, ott felkel a nap, végig a budai parton és a Lánchídon vissza, szembe a Greshammel, felmenni a Bazilikáig és onnan visszakanyarodni, egyszerűen annyira gyönyörű kör…”

Tavalyi eredményeink:

Regisztrált felhasználó: 8.000 fő
Legalább 7 alkalommal tekert: 3.815 fő
Megtett kilométer: 737.699 km (A Föld-Hold távolság kétszerese)
Megspórolt CO2 kibocsátás: 139.605 kg
Elégetett kalória: 16.137.121 kcal
Megtakarítás: 15.492.990 Ft

Az országos „Bringázz a Munkába!” kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg az európai Lifecycle projekt és a Kerékpáros Magyarország Program keretében az Európai Unió támogatásával, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közreműködésével, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium mint a kampány kezdeményezője, a szerzői jogok tulajdonosa hozzájárulásával.

Forrás: Magyar Kerékpárosklub sajtóközlemény, Bikefun sajtóközlemény
További információk. http://www.bringazzmunkaba.hu, www.bikefun.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo