fbpx

Balatonfenyvesről újra elérhető kisvasúton a Csiszta gyógyfürdő

Közel 20 év után közlekedik újra kisvasút a déli partról a Nagy-Berekbe, amin kerékpárt is lehet szállítani

8 km-es pályaszakasszal bővült a Balaton egyetlen kisvasútja. Újra el lehet jutni vasúton Balatonfenyvesről, a Balaton-partról 6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. A 2,1 milliárd forint összegű állami támogatásból megvalósult fejlesztés a térségi gyógyturizmuson túl az aktív turizmust is elősegíti, hiszen a természetjárók a kisvasútról is gyönyörködhetnek a bereki táj szépségében, a kerékpáros turistákat pedig kerékpárszállító kocsik segítik a vonalon.

A mintegy 8 km hosszú szakasz kialakítása során a közel két évtizede bezárt, növényzettel benőtt nyomvonal teljes átépítésére volt szükség, így a korábbi avult vasutat el kellett bontani. A beruházás keretében a megállóhelyek is megújulnak. Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül, melyhez kapcsolódóan mosdót, kerékpártárolót és zuhanyzót is kialakítanak. Balatonfenyvesen a felvételi épület felújítására kerül sor, Imremajor állomáson pedig esőbeálló és akadálymentes parkoló létesül. A csisztafürdői vonal megnyitásával újra elérhetővé válik vasúton a közkedvelt buzsáki gyógyfürdő, amely közúton csak nagyobb kerülővel, Fonyódon és Lengyeltótin keresztül közelíthető meg. A vonatközlekedés a téli és a nyári időszakban is a gyógyfürdő nyitva tartásához igazodik.

A vonat eddig Balatonfenyves és Somogyszentpál között közlekedett, közel másfél órás menetidővel, amely a jövőben továbbra is működik majd. A kisvasúton igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. A vonal évről évre népszerűbb, hiszen 2018-ban 42 ezren, 2019-ben 46 ezren, 2020-ban a járvány ellenére is közel 45 ezren utaztak rajta. A nyári időszakban a szerelvény jellemzően 3 kocsival közlekedik, amelyből egy nyári kivitelű nyitott kocsi, egy pedig kerékpárszállító.

Az utóbbi időben jelentősen növekedett azon természetjáró és természetbarátok száma is, akik a kisvasútról kívánják megcsodálni a bereki táj szépségét. A vonatokról a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában is gyönyörködhetnek az utasok, de a kerékpárszállítási lehetőséget is egyre több kerékpáros turista veszi igénybe. „Ha elmegyünk Csisztafürdőre a kisvasúttal és ott elkezdünk túrázni, kerékpározni, akkor egy komplex aktív és ökoturisztikai élményben lehet részünk”, mondta Petényi Mirkó az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója a megújult pályaszakasz átadóján.

A MÁV-START által üzemeltetett kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest 25 százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani. A 2020-ban bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve a 2021-ben új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni a kisvasúton, ezáltal is élénken bekapcsolódik a tópart turisztikai célú közlekedési kiszolgálásába.

A keskeny-nyomtávú kisvasutat 1950-ben kezdték el építeni, akkor gazdasági vasútként funkcionált. Idővel az áruszállítás mennyisége folyamatosan csökkent, ezzel együtt a személyforgalom pedig egyre nőtt, míg végül az 1990-es évektől már csak személyszállítás zajlott a vonalon. A turisztikai jelentőségű Imremajor–Csiszta gyógyfürdő pályaszakaszán 2002 óta szünetelt a forgalom.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.