fbpx

Az MKSZ új működési rendje – beszámoló a közelmúltban lezajlott fórumokról, szakmai beszélgetésekről

Az elmúlt pár hétben széles körben, a szövetség tagegyesületeinek részvételével és közreműködésével – összesen körülbelül 60 fő – sportági fórumok és konzultációk zajlottak a szövetség új működési rendjét illetően. A Bringasport.hu oldalon az eredményekrőll olvashatunk:

A négy nagyvárosba szervezett (Debrecen, Budapest, Pécs és Győr) sportági fórumokat, valamint számos szakértői beszélgetést követően kialakult egy koncepció a szövetség új működési alapelveire vonatkozóan, amelyet az alábbiakban foglalunk össze.

  • Egy erős, hatékony, egyszövetségi rendszerben működő MKSZ, a jelenlegi széthúzó négy (MKSZ és három szakági) szövetség helyett.
  • Vegyes, kilenc főből álló elnökség:
    – egy elnök
    – négy sportszakmai alelnök
    – négy, a kerékpársport érdekeit képviselő civil tag (például: erdészeti területről, közút kezelői területről, rendőrségtől, marketing, vagy média szektorból)
  • Az új felépítésű elnökség feladata a sportág irányítása és érdekeinek érvényesítése az UCI, a Magyar Olimpiai Bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a hivatalos szervek, a szponzorok és a média felé.
  • Az egész sportágra érvényes, de az egyes szakágak sajátosságait figyelembe vevő szabályzatok bevezetése – eredményesség, átláthatóság és elszámoltathatóság szem előtt tartásával.
  • Önálló érdekképviselet és a szakági vezetés minden szakág számára.
  • Saját költségvetés kialakítása minden szakág számára.
  • Saját bevételi források biztosítása a szakágak számára – például szakági tagok tagdíja, licensz díjak stb.

A lezajlott fórumok tapasztalatai, a szakmai beszélgetések, valamint az ezek alapján fent összefoglalt működési alapelvek szerint, az alábbi szervezeti felépítésben fog működni az új MKSZ.

Ennek köszönhetően minden különálló szakág saját szakmai csapattal (tanáccsal) rendelkezik majd, amelyeket szakirányú tapasztalattal rendelkező vezető irányít. A kiemelt fontosságú területekre (mint például az olimpia és versenysport, az orvosi és dopping ellenes területek, versenyszervezői tevékenységek, versenyzői, bírói, edzői és utánpótlás területek) szakmai kollégiumokat hozunk létre, melyekben a szakágak által kiválasztott szakértők dolgoznak.

mksz

 

A lezajlott szakmai fórumokon elhangzott kérdések közül a legfontosabbakra az alábbiakban válaszolunk:

  • Mikor kerül nyilvánosságra az új Alapszabály szövege?
    Az új Alapszabály szövege minden tag számára megismerhető lesz a május 19-i elnökségi ülést követően.
  • Lesz-e tisztújítás a közgyűlésen?
    Igen, az új alapszabály elfogadása esetén, tisztújítást követően egy új összetételű elnökség megválasztására lesz lehetőség.
  • Hogy néz ki az új elnökség?
    Az új elnökség kilenc főből áll, az elnök + 4 sportszakmai alelnök + 4 érdekérvényesítési civil tag (pl. erdészetek, közút kezelő, rendőrség, marketing, média)
  • Ki választja ki a szakágvezetőket?
    A szakágvezetőket a szakági tagság döntése alapján az elnökség nevezi ki.
    A szakágak már a most következő közgyűlésre kialakíthatják személy-javaslatukat a szakáguk vezetőjére.
  • A szakágvezető egyedül, vagy egy tanács élén végzi munkáját?
    A tagság által javasolt, az elnökség által megválasztott szakágvezető szakági tanácsot állít fel.
  • Mi lesz a szakági tanács és a szakágvezető feladata?
    A tanácsok és a szakágvezetők feladati közé tartozik, hogy:

    • a szakág szakmai működésére saját szabályzatokat készítsen. (pl. versenyrendszer, rendezési szabályok)
    • OB versenyrendszert szervezzen
    • szövetségi kapitányra tegyen javaslatot
    • válogatott keretre tegyen javaslatot
    • utánpótlás tevékenységet koordináljon
    • a szakág működésére költségvetést készítsen, annak megvalósulását felügyelje, arról az elnökségnek beszámolót készítsen
    • és végül, de nem utolsó sorban a szakágvezető és a tanács feladata, hogy minden szakmai segítséget megadjon az egyesületeknek, hogy fejlődőképesek legyenek, és munkájukat (utánpótlás nevelés, versenyzés, versenyszervezés) sikeresen el tudják végezni.
  • Mik a tervek, mi az új programja a szövetségnek?

    Az új működésű szövetség a kerékpársport utánpótlás nevelését és a tömegbázis növelését tűzi ki elsődleges céljának. A közgyűlést megelőzően, várhatóan a jövő hét folyamán fogjuk nyilvánosságra hozni a szövetség részletes programját, rövid- és hosszú távú terveit.

 

Forrás: bringasport.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo