fbpx

Analógiák a Tour de Romandie után: Froome útban a Tour-győzelem felé?

A brit Chris Froome hasonlóan menetel idén, mint tavaly csapattársa, Bradley Wiggins útban a Tour de France győzelem felé: a Sky versenyzője a svájci WorldTour-viadalt, a Tour de Romandie-t húzta be ezúttal.

Chris Froome a záró időfutamon

Chris Froome a záró időfutamon

A Team Sky kommunikációja szerint az idei Tour de France-on Froome lehet a britek első embere. Wiggins kinyilvánított főversenye a hamarosan kezdődő Giro d’Italia (persze címvédőként azért a Touron is jelen lesz…). A kenyai születésű versenyző idén már megnyerte a Tour de Omán-t, a Criterium Internacional-t és most a Romandiai Körversenyt is. Ha analógiát szeretnénk vonni, tavaly Wiggo a Párizs-Nizzát, ugyancsak a Romandiai Körversenyt, majd a Criterium du Dauphine-t nyerte. Ráadásul érdekesség, hogy az elmúlt két éveben a Tour de Romandie győztese diadalmaskodott a Touron is (Cadel Evans, majd Bradley Wiggins).

Az idei Romandiai Körverseny egy 7,5 kilométeres hegyi prológgal kezdődött, ahol Froome rögtön magához ragadta a kezdeményezést, a legjobb időt hajtva. A változó domborzatú etapokon a Sky őrizte az előnyt, és az utolsó előtti napon is hiába támadták felváltva a brit-kenyait, nem tudták zavarba hozni a Sky kapitányát, a szlovén Simon Spliakkal (Katyusa) érkezett célba egy perccel a többiek előtt, tulajdonképpen bebiztosítva győzelmét. Vasárnap hFroome armadik lett a 18,7 kilométeres záróidőfutamon, ahol csak specialisták, Tony Martin (Omega Pharma-Quick Step) és Adriano Malori (Lampre-Merida) tudták megelőzni.

Froome a versenyt követően így értékelt: „Jelenleg minden verseny egy jó teszt számomra, hogy pontosan lássam, milyen formában vagyok, és milyen munkát szükséges végezni. A mögöttünk álló hét nagyon hasznos tapasztalatokkal szolgált. Ez mindenképpen jó előjel, de a Tour de France-ig még két hónap hátra van, és sok kemény edzés vár még rám addig. Mindenesetre remek hetet zártunk, és a Tour-felkészülés fényében a jelenlegi formámmal is elégedett vagyok. Természetesen nem nyerhettem volna egy nagyon erős csapat nélkül, akik az első naptól kezdve védtek, és a mezőny elején tartottak, sokkal tartozom nekik ezért.”

Összetett eredmény:
1     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     19:24:51
2     Simon Spilak (Slo) Katusha     0:00:54
3     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team     0:01:49
4     Thomas Danielson (USA) Garmin-Sharp     0:01:54
5     Wilco Kelderman (Ned) Blanco Pro Cycling Team     0:02:03
6     Jean-Christophe Peraud (Fra) Ag2R La Mondiale     0:02:14
7     Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol     0:02:16
8     Richie Porte (Aus) Sky Procycling     0:02:31
9     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:02:32
10     Marcel Wyss (Swi) IAM Cycling     0:02:41

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo