fbpx

Absa Cape Epic 2014 – fókuszban a szakaszok és az esélyesek

Március 23-án, vasárnap rajtol a leghíresebb többnapos mountain bike maraton. A versenyzőkre –köztük a világ elitjére – a prológon kívül 7 szakasz vár Dél-Afrika lenyűgöző tájain.

A Cape Epic története 2004-ben kezdődött, így idén 11. alkalommal kerül megrendezésre ez a többnapos maraton. Nem véletlen, hiszen az MTB szakág szerelmeseinek legalább annyira megdobogtatja a szívét, mint az országútisoknak a Tour de France.

Szakaszok:

A szervezők minden évben új útvonallal készülnek, a résztvevők és nézők szórakoztatására. Ebben az évben 1200 induló, azaz 600 páros vág neki a 718 km hosszú és 14 850 m szintet tartalmazó „keresztútnak”.

A 2014-es Cape Epic útvonala

A 2014-es Cape Epic útvonala

A prológ egy kellemes és látványos –talán maraton rövidtávhoz hasonlítható –bemelegítés lesz, a következő napok próbatételei előtt. A legnagyobb kihívást talán rögtön az első szakasz jelenti majd, de az 5. etap is igencsak kemény erőpróbának mutatkozik.

A 2014-es Cape Epic szinttérképe

A 2014-es Cape Epic szinttérképe

Prológ        Március 23.  Meerendal in Durbanville           Táv: 23 km Szint: 700 m
1. szakasz  Március 24.  Robertson Arabella Wines        Táv: 108 km Szint: 2450 m
2. szakasz  Március 25.  Robertson Arabella Wines        Táv: 101 km Szint: 1550 m
3. szakasz  Március 26.  Robertson – Greyton                Táv: 134 km Szint: 1800 m
4. szakasz  Március 27.  Greyton – Greyton                   Táv: 88 km Szint: 1850 m
5. szakasz  Március 28.  Greyton – Elgin                       Táv: 110 km Szint: 2900 m
6. szakasz  Március 29.  Elgin – Elgin                            Táv: 85 km Szint: 1800 m
7. szakasz  Március 30.  Elgin – Lourensford                   Táv: 69 km Szint: 1800 m

Részletes videó a szakaszokról:

Versenyzők:

Érdekesség, hogy az indulók 67%-a dél-afrikai. A férfiak a mezőny 91%-át teszik ki, átlag életkoruk 40 év, átlag testtömegük pedig 79 kg.

A nagy presztízs, az UCI besorolásból adódó pontszerzési lehetőség, a pénzdíj és a kiváló időjárás miatt számos profi MTB páros is megméretteti magát a Cape Epic-en. Az elmúlt 10 évben olyan nevek is megfordultak a versenyen, akik aztán országúton folytatták pályafutásukat, mint az Astana sztárjai, Fredrik Kessiakoff és Jakob Fuglsang.

Roel Paulissen és Jakob Fuglsang 2008-ban

Roel Paulissen és Jakob Fuglsang 2008-ban

A legnagyobb esélyesnek idén is a négyszeres győztes Christoph Sauser számít, újdonsült párja, Frantisek Rabon társaságában. „Susi” tavaly egy érzelmekben gazdag győzelmet aratott Jaroslav Kulhavy-val karöltve, év elején elhunyt csapattársukra, Burry Stander-re emlékezve.

Frantisek Rabon izgatottan várja Cape Epic debütálását

Frantisek Rabon izgatottan várja Cape Epic debütálását

Bár nem fiatal, így is ő a regnáló maraton világbajnok, és Rabon személyében egy olyan társat kapott, akik tudja mit jelent napról napra a határon menni, hiszen pár évet lehúzott WorldTour csapatokban. Ezen kívül talán az övék a legjobb technikai háttér a mezőnyben, hiszen egyedileg felszerelt Specialized Epic 29” bringákat hajtanak.

Azért a „bikák” is elég bikák! A Team Bulls csapat a tavaly is bevált Karl Platt-Urs Huber párossal vág neki az idei viadalnak. Platt 2004 óta minden évben elindult és 10 részvételből 4 győzelmet szerzett. Huber új színt hozott a csapatba, az elmúlt évben ismét megmutatták, hogy mindenképp oda kell figyelni rájuk.

A Team Bulls főversenyként tekint a Cape Epic-re

A Team Bulls főversenyként tekint a Cape Epic-re

Múlt évben fáradt voltam. A szezon végi pihenőidőszak túl rövid volt és ez meglátszott a teljesítményemen. Ebben a szezonban már augusztusban abbahagytam a versenyzést, így teljesen kipihenten vághattam neki a felkészülésnek –mondta Karl Platt.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bulls több csapattal is képviselteti magát a versenyen. A Bulls 2 versenyzői Tim Boehme és Simon Stiebjahn minden segítséget meg fog adni az első számú csapatnak, ami tőlük telik.

Ahol Nino Schurter elindul, ott győzni akar. 2014-ben párja a Philip Buys lesz, aki már többször bizonyította tehetségét, dél-afrikai XCO bajnoki címével és a korábbi évek remek Cape Epic szerepléseivel. Vajon két cross country specialista bele tud szólni a végső győzelem sorsába is? A Scott Spark 700 bringákon biztos nem fog múlni.

Scott Spark, Nino Schurter fegyvere az idei versenyre

Scott Spark, Nino Schurter fegyvere az idei versenyre

A Multivan Merida csapatát se szabad sohasem leírni. Tavaly José Antonio Hermida és Rudi van Houts párosa megnyerte az első szakaszt és vezette az összetettet. Ha idén elkerülik őket a technikai gondok, talán a végső győzelemre is esélyesek.

A történelem ismétli önmagát, hiszen Ralf Näf idén is kénytelen kihagyni a versenyt. Tavaly a kulcscsontja tört el, most pedig a négyfejű combizma sérült olyan súlyosan, hogy nem tudja vállalni a versenyt. 2013-ban a BMC csapat visszalépett, ebben az évben viszont Lukas Flückiger végül is talált társat honfitársa, Martin Fanger személyében.

Ralf Naef még a Merida csapat versenyzőjeként indult a Cape Epic-en

Ralf Naef még a Merida csapat versenyzőjeként indult a Cape Epic-en

Az összdíjazás 1,7 millió Rand (több mint 35 millió Ft), a győzteseknek járó pénzdíj 200 000 Rand, azaz több mint 4 millió Ft. Ez nem csak a férfiaknál érvényes, hanem az egyenlőség jegyében 2014-ben a győztes női páros is ekkora összeget vihet haza. Az Esther Süss-Selly Bigham (Team Meerendal) és az Ariane Kleinhans – Annika Langvad (Team RECM2) párosok között hatalmas csata várható.

Annika Langvad jól szerepelt a ciprusi Sunshine Cup versenyeken

Annika Langvad jól szerepelt a ciprusi Sunshine Cup versenyeken

A profi MTB versenyzők mellett olyan személyiségek is indulnak a versenyen, mint a négyszeres Formula 1-es világbajnok Alain Prost, akinek a párja a vízisíversenyző, Sebastien di Pasqua lesz.

Sebastien Di Pasqua és Alain Prost

Sebastien Di Pasqua és Alain Prost

Rajtuk kívül ott lesz a mezőnyben Michael Boogerd vagy az evezős olimpiai bajnok Matthew Brittain is. Burry Stander özvegye, Cherise is rajthoz áll.

Burry Stander özvegye és testvére a tavalyi Cape Epic-en

Burry Stander özvegye és testvére a tavalyi Cape Epic-en

A versenyről március 23-30. között minden nap beszámolóval jelentkezik a Bikemag.hu, valamint az eredmények élőben is kövezhetőek a Cape Epic oldalán.

Borítókép: Nick Muzik – sportzpics.net
Képek: www.cape-epic.com, Internet

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.