fbpx

A vb-érmes Halzer, nemzeti bajnokok és persze kerékpárteszt a Bikemag Eplény Kupán!

Célegyenesbe ért a június 2-án megrendezésre kerülő Bikemag Eplény Kupa magyar kupafutam. Nagy az érdeklődés a kerékpártesztelésre és a mezőny is biztatóan alakul. Az eddigi nevezők közt sok amatőr versenyző mellett országos bajnokok és már több külföldi versenyző is leadta nevezését.

fotó: Kezso

fotó: Kezso

A Veszpémi Kerékpáros Egyesület által az eplényi Bringarénába szervezett mountain bike cross country futam illusztris nevezői listájában szerepel a szlovén Miha Halzer is, aki idén már egy világkupa harmadik és negyedik helyezést tudhat magáénak a hegyikerékpár eliminátor versenyszámában, tavaly pedig vb-ezüstérmet szerzett.

Az izgalmas futamok az amatőrök versenyével és Fiskál János Eplény község polgármesterének megnyitójával 9 órakor kezdődnek és a 15 órakor startoló Elitek viadalával zárul.

fotó: Bike pont

fotó: Bike pont

A futamokkal párhuzamosan zajló ingyenes kerékpártesztelés keretében mintegy 30 különböző, magas színvonalú hegyikerékpárt próbálhatnak a kilátogatók, ami legalább olyan vonzó programnak ígérkezik a nem versenyzők számára, mint maga a derby! A kerékpárteszt mellett a BikeStore24.hu és a Nelson Bike állít ki kerékpárokat, a Beurer Egészségsátorban pedig ingyenes egészségügyi méréseket végeznek. A verseny frissítéséről a High5 gondoskodik.

Bővebb információk a verseny honlapján olvashatók:
http://eplenykupa.bringasandras.hu/

Kedvezményes előnevezés csütörtök éjfélig lehetséges

A kerékpártesztelésről részletek a verseny honlapján olvashatók 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo