Augusztus 4-én rendezték a 10. Brigetio Országúti Mezőnyversenyt, ahol a tavalyi eső után idén nyári melegben vághatnak neki a 20,5 km-es és 82 km-es távoknak az indulók. Mindkét távon nagy mezőny gyűlt össze, ami garancia volt a gyors versenyre, ráadásul az egész pálya útvonalát felújították az elmúlt években, így kátyúktól mentes úton versenyezhettek a bringások.
Az elmúlt évek során több helyszínen rendezték meg a Brigetio Országúti Mezőnyversenyt – emlékszem még a kezdeteknél a komáromi rajtokra a Duna-partól, aztán később elköltözött a verseny egy közel sík pályára, aminek a végén hegyi befutó volt – legutóbb tavaly költözött a verseny a Gerecse szívébe Péliföldszenkeresztre egy más versenyekről is ismert körpályára, ahol jelentős szintkülönbség várt a versenyzőkre. Tavaly a bemutatkozás nem sikerült teljesen tökéletesre, mert a nyár egyetlen hűvös, esős napját fogtuk ki a versenyen, így az indulók létszáma kissé visszafogottabb lett. Ellenben idén a 10. alkalomra meleg nyári időt ígértek, ami végül be is jött. Két táv közül lehetett idén is választani a 20,5 km-es körönként 265 méter szintemelkedést tartalmazó pályán, 1 kört vagy 4 kört, ráadásul tényleg lehetett választani, mert a többi AKESZ rendezvénnyel szemben nem csak az adott korosztályhoz tartozó távon lehetett versenyezni, hanem volt hobbi kategória, amibe bárki benevezhetett.
Tavaly az új pálya és helyszín miatt döntöttem úgy, hogy elindulok a versenyen, – a régi pályák túl könnyűek, ezáltal túl gyorsak voltak és az amatőr mezőnyben rendszeresek voltak a bukások, amiket el szerettem volna kerülni – még ha nem is fekszik nekem annyira az ilyen jellegű sok rövid emelkedős útvonal, de cserébe mindenképpen biztonságos. A tavalyi verseny után nem volt kérdés, hogy idén újra elindulok rajta és megpróbálom valahogy “túlélni” a húzós júliusi bringaversenyek után (hát nem sikerült 🙂 ).
A verseny előtt kicsivel több, mint egy órával érkeztünk barátnőmmel Péliföldszentkeresztre, a pályát érintve már útközben láttuk, hogy komolyan veszik a szervezők az útbiztosítást, mert a pályán már ekkor egyirányúsítva volt a forgalom és minden kereszteződésben polgárőr állt, tehát biztos nem lesz szembeforgalom verseny közben. Az előnevezéseket megnézve látszott, hogy sok induló lesz, amit a szabad parkolóhelyek száma is jól mutatott, már csak felkanyarodva a földútra a legelő mellett lehetett megállni, valószínűleg ez lesz a jövőben a szervezők egyik kihívása, hogy megfelelő mennyiségű parkolóhelyet tudjanak biztosítani a növekvő számú indulónak. Éppen a rövid táv rajtára értünk a versenyközpontba (1 órával előttünk rajtoltak), közvetlenül a rajt előtt megemlékeztek (ők is) Antal Attiláról. A rajtszámátvétel gyorsan ment, pillanatok alatt megkaptuk őket a kulaccsal és az egyedi tornazsákkal együtt.
Lassú öltözés után elkezdtük a bemelegítést a pályán, furcsa volt számomra, hogy a rövid távosok között jöttek autók a befutónál. Igaz, nem biztos, hogy szerencsés lenne 10 percre megállítani teljesen a forgalmat amíg befut kb a teljes mezőny. Kívülről érdekes volt nézni, de valószínűleg senkit nem zavartak a versenyzésben. Kb 15 perccel a rajt előtt már tele volt a rajtzóna, így csak hátra tudtam beállni, ami itt annyiban nem szerencsés, hogy 200 méter után már éles rajt van és nekiküldenek a pálya legmeredekebb emelkedőjének egyből, így ha hátul vagy akkor megszívtad. A nagy mezőny miatt viszont számoltam azzal, hogy a szétszakadó mezőny össze fog zárni kb 1 km-rel később Bajóton az éles balos kanyarban, mert itt a nagy boly szinte megáll, míg hátulról érkezve jelentősen nagyobb sebességgel be lehet venni. Pontosan így történt verseny közben, az első emelkedőn megnyúlt a mezőny, szétszakadt és a pocsék rajtomnak (éljen a kevés melegítés!) köszönhetően én is hátul maradtam, de az említett kanyarra visszaértem az első bolyra. Egyébként azon már elgondolkoztam, hogy lehet az éles rajtot ez a kanyar után kéne elengedni pár száz méterrel, főleg ha még nő a mezőny, mert most is voltak már olyanok bőven, akik nem a rajtkapuból rajtoltak, hanem oldalról a parkolóból jöttek be, annyira kritikus a rajt.
Sokáig nem sikerült élveznem a mezőny “hangulatát”, mert a következő emelkedőnél nagy fékezések közepette az egyik női bringás elesett előttem pár sorral és le kellett tennem a lábam, a bolyra ezután már nem sikerült visszaérnem pedig pár km-t ott ment még előttem kb 100 méterre. Ezután életem talán legfurcsább versenyélményében volt részem. Utolértem pár embert, köztük az MKSZ nemrég megválasztott elnökét is (aktuális elnökkel még soha nem versenyeztem 🙂 ), de nem igazán sikerült bolyként összedolgozni, mert volt köztünk egy triatlonista, aki mintha nem értette volna az egészet és a váltóhasználattal is hadilábon állt volna. Az összes emelkedőnek nekiment maxon 50-60-as fordulattal, síkon és lejtőn meg alig haladt. Én úgy voltam vele, hogy hagyom menni, mert felesleges energiapazarlás így bringázni, sokszor lemaradtam, majd visszaértem, többségében egyedül tekertem, mondtam is a többieknek, hogy ne vezessenek neki. A vége az lett, hogy a 3. körben ahelyett hogy 6-7-en szépen forogtunk volna és haladunk, a boly nagy része elfogyott és hárman (Schneller Domonkos, a triatlonista és én) mentünk “összevissza”. A 4. körben Bajnára még utolértem a “szökevényünket”, de láttam, hogy jönnek mögöttünk többen így inkább bevártam őket, végre lehetett pihenni. 🙂 Végül kicsivel a boly mögött értem be, mert ezredik helyért semmilyen sprintbefutóba nem szállok be, magas a kockázata. Nagyon elfáradtam a végére, nem mostanában volt ilyen, most már ki kell pihennem magam rendesen. A célban már várt barátnőm (lenyomott engem 😛 ), meg volt rengeteg süti, de annyira ki voltam készülve, hogy nem tudtam enni, inkább csak 2 kulacs vizet ittam meg.
Visszatérve a pályabiztosításra, a verseny során sehol nem volt gondom az autókkal, és az említett befutó előtti szakaszon sem volt egyszer sem útban autó, pedig nálunk is engedtek be elénk párszor. Ritka az ilyen hazai verseny, hogy ennyire biztonságban érezheti magát a versenyző, a teljesen zárt pályásokon kívül nem is tudok ilyen versenyt mondani mint ez. És az aszfalt minőségében is példaértékű verseny, egy darab kátyú, úthiba nem volt, pedig emlékszem a régi Turul Kupákról, hogy mennyire borzasztó volt helyenként ez a kör, már-már gravel kategóriának számított a péliföldszentkereszti emelkedő, most meg tüköraszfalt.
Egy dologban kellene még fejlődnie a versenynek, az eredményhirdetés idejének betartásában, idén 1 órát csúszott, ami csipes időmérés mellett nagyon sok (és tavaly is ugyanígy volt vele probléma).
Jövőre indulok rajta? Igen! 🙂
Eredemények: https://sportorigo.com/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/354/X-Brigetio-Orszaguti-Mezonyverseny-Amator-Kupa
Fotók:
