fbpx

NS Holy – Csak szerényen!

Tulajdonképpen szégyenszemre nem vagyok képben ezzel az egész NS kultusszal. Miből ered, honnan jön? Nem is nagyon számít. A lényeg, hogy egy időben kultikus tárgynak számított bármi, amin ez a két betű egymás mellet szerepelt. Most már bárkinek – anyagi oldalát nem tekintve – könnyedén megszerezhető vasakról van szó. A palettájukon végigtekintve mindenkinek egyértelmű, hogy csak és kizárólag street/dirt gépállatokat, és hozzávalókat készítenek. Most a teljes kerékpár kínálat 1/3-adát fogom részletezni.

ns_holy-1_s

Szó szerint hanyatt estem a váztól. Ilyen rövid láncvillával persze nem nehéz. A kezdetben hosszúnak tűnő villa valójában tökéleteset hozott a geometrián. Kellemes volt vele újra és újra nekitekerni a fotós kedvéért az épp aktuális akadálynak. Eszembe sem jutott leülni, valahogy nem éreztem szükségét. Pedig amúgy leülős típus vagyok. Ezek után többé nem mosolygom meg a seggig letolt nyergű BMX banditákat, hiszen valóban van, hogy jobb állni.

ns_holy-3

ns_holy-4

Nos ha valaki állni akar, akkor kifejezetten javaslom a Holyt. Persze nem csak ezért. A fejcsövét jól rápattintották, a csapágyaknál pedig a szükséges plusz a szükséges helyeken van. A hegesztési varratok tipikus tajvani vakítás tényét merítik ki, ahol látszik, ott szépek, hibanélküliek. Rejtettebb zugokban viszont a péntek délutáni munkamorálnak megfelelő minőséget hoztak a szakik. Emiatt azonban felesleges aggódni. Van ebben a vázban bőven anyag, ám mégis okosan. Sehol egy feleslegesen ottfelejtett kábelrögzítő szem, a féket is bedugták a támvilla alá, nincs többé láb alatt. Ha már támvilla: egyenes! Szögegyenes, csakúgy mint a láncvilla. Itt nincs „S”-bend, meg himihumi! Brutál metál van, ráz is mint a franc, annak ellenére, hogy ugyebár az acél rugalmasabb, mint az alu. Sebaj, legalább a villa is merev. Na persze az is szögegyenes és ráz mint az ipari áram. Erre még rátett egy lapáttal az időjárás.

ns_holy-5

ns_holy-6

Egy ilyen bringán nagyjából két fontos dolog van. A váz + villa szett, na meg a hajtás. A kerekek, kormány, satöbbi bizony kopó dolgok, de egy jó hajtómű akár több generációt is kiszolgál BMX-es körökben. Nem mondhatom meg néhány heti használat után a Salt hajtókarról, hogy vajon meddig bírja majd, de sacc/kb. 5-10 évet bejósolok neki normális használat mellett. Anyag az van benne rendesen, amit a középrészből sem spóroltak ki. Négy darab csapágyon támaszkodik a bordástengely, az acél hajtókar pedig olyan szélesen fekszik fel rajta, hogy azt még egy atomvillantással sem lehetne lekapni. Szóval jól tart, nem tekeredik. Trendi a színe, ráadásul „by WeThePeople”!

ns_holy-7

Mint már említettem, a kerekek kopó alkatrészek, és minden egyéb, amit még nem soroltam tételesen, így csak említem, hogy bizony beugrott egy nyolcas hátra, és ami megdöbbentőbb előre is. Legalább 8 percembe telt azonban kicentrírozni. Képlékenysége valószínűleg csökken, amint összeáll egy egésszé. A legnagyobb királyság pedig csak most jön. Évek óta sóhajtozom magamban, amikor meglátom, hogy csak 32 vagy csak 36 küllős kerékkel szerelnek egy bringát. Hát nem egyértelmű? Elöl 32, míg hátul 36 küllő kell hogy legyen (persze lehet ezt még fokozni)! Nagyobb cégek hasonló felhasználású verdái nem kapnak ennyi figyelmet a tervezőasztalon. Ilyen apróságból lehet rájönni, hogy elsődleges cél a tervezéskor nem a büdzsé, hanem a profi felhasználás volt.

ns_holy-2

Paradox módon a fék nem tartozik a használható dolgok közé, tehát felejtsük is el. Az ügyesebbeknek úgy sem lesz szüksége rá. A nyereg / kormány / stucni / pedál kombó szívfájdítóan jó összeállítás. Színben, stílusban, méretben és geometriában mintha körém szabták volna, összhatásban pedig óriásit dob a gép minimalista megjelenésén.

Százhetvenötezer forint bizony rengeteg pénz. Főleg egy egysebességes, fék és teleszkóp nélküli bringáért. De ez több mint egy belépő szintű bringa. Ezernyi módon testre szabható, így sokak igényét kielégítheti. Olcsóbb, mint darabokban megvenni! Hosszútávon legalábbis okosabb beruházás…

Piros pötty:
– geometria
– hajtómű
– design

Fekete pötty:
– fékek

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. január-februári lapszámában.

[poll id=”102″]

Forgalmazó: Bikediszkont
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1+1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméret: 13”
Ajánlott fogyasztói ár: 175.000 Ft

Vázanyag: Cr-Mo
Villa: NS Bikes Rigid 100% Cr-Mo; 440 mm
Hajtómű: Salt by WeThePeople; 3 részes; 30 fog
Középrész: Salt by WeThePeople; 4 csapággyal
Szabadonfutó: 14 fogas
Lánc: KMC
Fék: Alhonga V-fék
Fékkar: Tektro
Első agy: Joytech; 32 furat
Hátsó agy: Joytech; 36 furat
Felnik: SunRims Rhyno lite
Küllők: 2,0 mm; fekete
Külsők: Kenda K-RAD; 24 × 2,3”
Kormány: NS Jalapeno 6061 al; 700 mm / 7° hátra / 5° emelés
Kormányszár: NS Quark; 40 mm / 0 fok
Markolat: Velo White; 140 mm
Kormánycsapágy: NN; golyó/golyó
Nyeregcső: Octane One; 250 mm / 27,2 mm
Nyereg: Velo White
Pedál: Wellgo

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 71,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
Tengelytáv: 996-1015 mm
Láncvillahossz: 374-393 mm
Felsőcsőhossz: 553 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 574 mm
Fejcsőhossz: 105 mm
Tömeg: 13,03 kg

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo