fbpx

Giant Trance X2 kerékpárteszt

A Trance X2 egy elég komoly paripája a tajvani óriásnak, azt hiszem, ez egyből látszik. Ennek megfelelő elvárásokkal álltam hozzá a teszteléséhez. A gép rejt egy-két technikai megoldást, mely megkülönbözteti a vetélytársaitól, ezek működésére kiemelten kíváncsi voltam. A Trance X egy olyan kategóriát képvisel, melynél kissé ellentétes követelményeknek kell megfelelni, ami innováció, logikus és konzekvens tervezés nélkül nem is sikerülhet. Mivel anno a Giant volt az egyik első cég, mely egy tényleg működő pogózásmentes rendszert talált ki, így méltán remélhetjük, hogy az azóta eltelt időben ezt a képességet csak továbbfejlesztették. A léc tehát magasan, a paripa pedig ugrásra kész…

Az összkép már alapból sokat elárul az igényességről…

Az összkép már alapból sokat elárul az igényességről…

A gépet meglátva persze tényleg mindenki meg akarta nézni közelebbről is. Rendkívül egyszerű a design, de nagyon megfogja a legtöbb embert. Az ütős fehér-kék színkombináció a csodakék Fox villával, az ugyanolyan kék bowdenházakkal és fékkábelekkel nagyon egységes összképet eredményeznek. Látszik, hogy nemcsak megtervezték a váz festését, aztán ráaggattak valamit, ami olcsó volt, hanem a bowdenházkupakig bezárólag mindent koncepciózusan passzítottak a kitalált színvilághoz. Ez a séma idén az egész Giant palettára igaz, így valamennyi gép nagyon látványosra sikerült, érdemes megnézni őket.

Az a bizonyos Maestro rendszer az alacsonyra helyezett taggal, a virtuális főforgásponttal

Az a bizonyos Maestro rendszer az alacsonyra helyezett taggal, a virtuális főforgásponttal

A külcsín után nézzük azért a lelkét is a gépnek. A váz lényegét a „Maestro” felfüggesztési rendszer adja, mely több Giant szérián is visszaköszön, természetesen mindig az adott felhasználási körhöz optimalizált formában. A rendszer sajátja a virtuális főforgáspont, illetve a nagyon alacsonyra helyezett rugóstag. Ez utóbbinak a menettapasztalatoknál lesz majd különös jelentősége, ugyanis azt eredményezi, hogy ily módon érezhetően alacsonyra került az egész gép súlypontja. Ennek a hasznát majd élesben fogjuk igazán érezni. A Trance X-nél leginkább az all mountain tekerést tehetjük meg fő felhasználási körnek. A TranceX széria 5 aluvázas modellt vonultat fel, valamennyi erre a vázra épül, a felszereltsége a full Deore-tól a full XT-ig terjed. Jelen tesztünk alanya, az X2 a második legdrágább ezek közül, mely csak az SLX első váltóban, és az Avid Elixir fékekben, valamint az egy fokkal olcsóbb kerekekben különbözik a csúcsmodelltől, melyen utóbbi két komponens is XT. Illetve ott van még a karbon verzió, a Trance X Advanced, mely egy totál fullos, XTR-es csataló pénzes ínyenceknek.

Kicsit közelebbről szemlélve látszik, miért olyan stabil a hátsó rész: méretes forgáspontok, masszív csőátmérők, az egész háromszöget összekötő ívelt idom. A bowden-elvezetést sem sikerül minden cégnek ilyen problémamentesen megoldania…

Kicsit közelebbről szemlélve látszik, miért olyan stabil a hátsó rész: méretes forgáspontok, masszív csőátmérők, az egész háromszöget összekötő ívelt idom. A bowden-elvezetést sem sikerül minden cégnek ilyen problémamentesen megoldania…

A váz anyaga AluxX SL, tehát egy felső kategóriás húzott csőszettről beszélünk. A váz 127 mm-t mozog a „Boostvalve”-os, Propedal-os Fox RP2-es rugóstag segítségével.

A váznál kiemelném még a „tapered” (alul 1,5”-os) fejcsövet, valamint a press fites (közvetlenül a csapágyházba illeszkedő csapágyakkal rendelkező) középrészt rejtő extra széles középcsapágyat. Előbbi a fejcső, utóbbi pedig a középrész környékét merevíti brutális mértékben.

Giant Trance X2 kerékpárteszt

Giant Trance X2 kerékpárteszt

A Fox F125 RL – ahogy a nevében is szerepel – 125 mm-t mozog, méghozzá a gyártó hírnevéhez méltó vajpuhasággal. A rugóút és a tárcsaméret miatt a QR15-ös tengelyrögzítést választották bele, amely valóban sokat dob a villa merevségén.

A fékek terén sem spóroltak: Avid Elixir R fékeket találunk – természetesen a géphez illő hófehér színben, kék vezetékekkel –, elöl-hátul 185-ös tárcsákkal, úgyhogy a megállással nem volt sosem problémám, sőt szerintem nagyobb testsúlyú riderek esetén is számolhatunk kellő fékerőtartalékkal.

Az a bizonyos press fites középrész

Az a bizonyos press fites középrész

Az alkatrészek terén egyre több nagy gyártóhoz hasonlóan a cég saját márkás termékeit építette be. Ezek mind felsőkategóriás darabok, amire az SL jelölés is utal. Színben és paramétereikben is illenek a géphez. Megfelelnek a profi felszereltség jelentette kívánalmaknak, a kormány és stucni kellőképpen merev, előbbi elég széles (670 mm) is ahhoz, hogy mindenkinek az igényének megfelelő legyen, akinek meg túl széles, az még vághatja kicsit keskenyebbre. Habár egyes hasonló kategóriájú gépeken még ennél is szélesebb kormányt használnak, szerintem a megcélzott felhasználásra a 670 mm körüli szélesség az ideális választás, elég könnyed és pontos kormányzást tesz lehetővé, de nem éreztem azt, mint például már a 700-as kormánynál, hogy az egynyomtávos ösvényen mindig bele akarnék akadni valamibe. A nyeregcső is igényes darab, a rajta csücsülő fi’zi:k Gobit pedig szintén egyedi színben rendelték a gyártótól, így nemcsak a huzat kék-fehér, de még a nyeregsín is kékben pompázik. A tervezők egészen az olyan apróságokig bezárólag mindenre figyeltek, mint a kulacstartó csavarok, melyek aluból készültek, és természetesen szintén szép fényes kékre eloxáltak. Nekem nagyon tetszett ez a „mindenre odafigyelünk” hozzáállás!

A hátsó papucs közvetlen PM konzollal, ami nem mellesleg baromi masszív is

A hátsó papucs közvetlen PM konzollal, ami nem mellesleg baromi masszív is

Az első agyon szintén a Giant név figyel (a hátsó a „hagyományos” magasperemű XT), de most ez sem keltett spórolós érzést, hiszen a géphez illő színvonalú, sőt kifejezetten igényesnek látszó alkatrészről beszélünk. A felniken is a Giant nevet látjuk, konkrétan a P-XC2 nevet viselik, ránézésre kiegyensúlyozott profillal rendelkeznek, a gép össztömege, és a menettulajdonságai alapján nem lehetnek nehezek.

A fejcső is a merevségről szól. A kék csapágycsészék szinte már természetesek…

A fejcső is a merevségről szól. A kék csapágycsészék szinte már természetesek…

És akkor váltsunk is át a menettapasztalatokra! A gép rugóúthoz mérten kedvező össztömege (12,6 kg pedálok nélkül), a „Maestro” felfüggesztési rendszer, illetve a nálunk ritkaságnak számító Kenda Nevegal külsők miatt nagyon kíváncsi voltam. Magasra tetem a lécet, elvégre nem valami akármilyen márkáról van szó, hanem a Giant-ről! A gép nagyon kezesen viselkedett, az alacsony súlypont miatt fülig vigyorral vittem bele minden döntött kanyarba, annyira szépen tartotta az ívet. Az egyetlen, amin még lehetne picit javítani, az a gép hátsó felfüggesztésének érzékenysége, a 4 forgáspontos Horst-linkes rendszereknél kicsit aktívabb reagálást éreztem, mint a Trance X-nél, bár hangsúlyozom, nem vészes a dolog. Ennek a rendszernek a szexepilje a nagyon alacsony súlypont és a hátsó háromszög csavarodás-mentessége. Ezt sikerült elérniük, és ez nagyon érezhető is, így nem lehetünk elégedetlenek.

Giant Trance X2 kerékpárteszt

Giant Trance X2 kerékpárteszt

A Nevegal külsők is jól teljesítettek, nem véletlenül használja annyi nagy név, bár hazánkban ez a márkanév alatt inkább az alsó kategóriás külsők futnak, így sokan nem is gondolják, hogy a Kenda márka például a tengerentúlon mennyire elismert.

Az All-Mountain kifejezés ugye azt takarja, hogy amolyan mindenes gép, felfelé is viszonylag hatékonyan hajtható, miközben kifejezetten élvezetes lejtőzést is kínál, mindezeket persze a két eltérő felhasználás jelentette kompromisszumoknak megfelelő mértékben. Éppen ezért ez nagyon ritkán sikerül igazán jól. A Trance X esetén nehezen tudok véleményt alkotni, hogy inkább a lefelékben jobb, vagy a felfelékben, de ezekkel a kerekekkel talán inkább a lefelékben. Próbálgattam sprintelni felfelé nyeregben ülve és kiállva egyaránt, ilyenkor meglepően bemerevedik a gép hátulja. A kedvező össztömeg is segíti a felfelé haladást. Könnyebb külsőkkel lehetne még kicsit tuningolni a mászó teljesítményen, de összességében igen jól megállta a helyét, egy két kilóval könnyebb merevfarú XC montihoz képest alig volt érezhető a plusz energiaigény felfelé.

Nagy kedvenc lett a Fox, melybe sehogy sem tudok belekötni, hiába próbálok. Illetve az a bizonyos Giant agy…

Nagy kedvenc lett a Fox, melybe sehogy sem tudok belekötni, hiába próbálok. Illetve az a bizonyos Giant agy…

Összegezve a Trance X nyergében szerzett tapasztalatokat azt mondanám, hogy a gép egy igen színvonalas összeállítás gyenge pontok nélkül. Nagyon jó általános AM gép, egyenletesen jó teljesítménnyel, ötletes felfüggesztési rendszerrel, nagyon egyöntetű minőségű felszereléssel. Sehol semmi gagyizás, csak minőség. Így már érthető a 700 ezres ár is. Ennél jobbat tényleg csak annak kell vennie, aki élversenyző, vagy aki nagyon súlymániás.

A Giant Connect SL komponensek: szépek, igényesek, jók…

A Giant Connect SL komponensek: szépek, igényesek, jók…

Tehát nagyon közel van a gép ahhoz, hogy tökéletes mindenes bringa legyen, amivel a technikásabb lejtők is élvezetesek, de amit még simán el lehet vinni akár egy maratonra is. A rendelkezésünkre álló 30 sebességfokozat a 11-36-os hátsó sorral meg szerintem bőven több a szükségesnél. Szóval, ha mindenevő montis keres magának igényes mindenes gépet, akkor a Trance X2-ben érdemes gondolkoznia.

De tudjátok mit? Ne higgyétek el, amit a tesztalanyokról írunk… Higgyetek a saját tapasztalataitoknak. Jelentkezzetek az Alpinbike-nál, ahol többek között ezt a Trance-et is kipróbálhatjátok. És ha megtetszik, akkor akár meg is vásárolhatjátok itt.

Fehér-kék fi’zi:k Gobi a Giant csövön

Fehér-kék fi’zi:k Gobi a Giant csövön

InfoBox:

Forgalmazó: Progress Cycle a.s., Czech Republic; www.alpinbike.hu
A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Vázméretek: XS, S, M (tesztelt), L, XL
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 699.900 Ft

A kerékpár részletes specifikációja ide kattintva érhető el. Na még egyszer… A kerékpár részletes specifikációja ide kattintva érhető el. Minden a felszereltségre vonatkozó adat ott található.

Giant Trance X2 kerékpárteszt

Giant Trance X2 kerékpárteszt

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Nyeregvázcső-hossz: 440 mm (csőközéptől cső tetejéig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 580 mm
Felsőcsőhossz: 550 mm
Tengelytáv: 1104 mm
Láncvillahossz: 440 mm
Kormányszárhossz: 95 mm
Középcsapágy-magasság: 338 mm
Összsúly: 12,66 kg (pedál nélkül)

Szöveg: gg
Fotó: gg, HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo