fbpx

Decathlon Rockrider 9

A kerékpár az átvételt követően gyakorlatilag menetkész állapotban van, csupán apró, testre szabott beállításokat kellett elvégezni. Ehhez kellő segítséget nyújt a kapott dokumentációs leírás. Az első 200 km megtétele alapján elmondható, hogy a gép jól irányítható mind száraz, mind nedves útviszonyok között. A váltók hangtalanul, kifogástalanul működnek. A hátsó rugós mechanika rendkívül finoman csillapít és hegymenetben sem zavaró a mozgása. Az olajos Hayes fékek minden körülmények között képesek a kellő lassulást biztosítani.

Kis keserűség, hogy a 2,1”-os gumikkal hóban igen körülményes a haladás, emiatt az igazi tereptesztelés még pár napot várat magára…

525 km – 2. lapszám:
Amint eltűnt a hó, nekivágtam a hegyeknek. Azt nem mondhatnám, hogy ez egy igazi mászógép, de semmi sem lehetetlen vele. A gumik sziklás és a laza talajon is jól viselkednek, viszont a vizes, sáros terepet nem kedvelik. A széles kormány nehezebbé teszi a manőverezést az erdei terepen, illetve a felfeléken. Az első teló a melegebb időjárásnak köszönhetően hajlandó volt a csillapításra, de még így is nehezen indul meg. Zúzósabb lefeléken pedig elég bizonytalanná vált az úttartása. Ehhez persze hozzájárul a stucni oldalirányú mozgása is. A hátsó felfüggesztés nagyon kényelmes mozgást biztosít, főleg
azáltal, hogy a mozgás során nem változik a kerékpár hossza. A rugóstagból csak a lockout funkciót hiányolom.

893 km – 3. lapszám:
Már első pillanatban szemet szúr az a meghökkentő megoldás, amit a tervezők N.E.U.F. fantázianévre kereszteltek. Ez a New Eccentric Ultimate Frame meghatározásból ered, és annyit jelent, hogy a váz hátsó felfüggesztés az út során egy excentrikus körmozgást ír le, így a rugózás során a kerékpár tengelytávja nem változik. Ez nagyban hozzájárul a menetstabilitáshoz is. A
fifikás megoldás lelke az üléscső alján található csapágy, amihez csapok segítségével rögzítve van a láncvilla, illetve a támvilla. Hátránya talán csak annyi, hogy a bonyolult felfüggesztés rendszeres karbantartást igényel. A váz súlya rugóstaggal együtt 2,8 kg. Az eccentric kifejezés egyébiránt különcöt, furcsát is jelent, amire a francia mérnökök eddig méltán rászolgáltak.

1215 km – 4. lapszám:
Az előzőekben a hátsó felfüggesztés fifikás megoldását vettük górcső alá. A korrektséghez hozzátartozik, hogy ejtsünk pár szót a hátrányairól is. A feketeleves akkor kezdődik, amikor különböző zajok, zörejek hallhatóak. Ezt könnyen elérhetjük, ha
esős időben használjuk a kerékpárt és elmulasztjuk a mozgó alkatrészek azonnali tisztítását, kenését. A felfüggesztés mozgó csapocskái ilyenkor kellemetlen pattogó hangot képesek hallatni. A karbantartás attól válik bonyolulttá, hogy darabokra kell szedni a hátsó rugós mechanizmust, az excenter tisztításához pedig, a bal oldali hajtóművet és az első átdobót is meg kell bontani. Ez nem csak körülményes, de időigényes feladat is. Csak reménykedni lehet, hogy nem marad sokáig ez a
trópusi nyár!

1981 km – 5. lapszám:
Az utóbbi, esős hónapok fokozottan igénybe vették a kerékpár forgó-mozgó alkatrészeit. A legfeltűnőbb használódás a hátsó féktárcsán látható. Ez egy olajos Hayes Sole rendszer, amit azért vagyok kénytelen megjegyezni, mert a gyári gépkönyv és a Decathlon hivatalos oldala is a Hayes Nine-nal kínálja megvételre a biciklit. A probléma csak annyi, hogy a mostani
fékmunkahengert nem lehet csak a tárcsával párhuzamosan irányban hézagolni. A képen jól látszik, hogy így körülbelül 5 mm-rel lejjebb helyezkedik el a fékmunkahenger, ezért a rotor szépen lassan szeleteli a fékbetétet. Problémámmal felkerestem a Decathlon szervizét, ahol megígérték, hogy utánajárnak a dolognak, de mostanáig semmi nem történt.

2623 km – 6. lapszám:
A kerékpár az utóbbi hat hónapban remekül teljesített, az általános karbantartáson kívül nem kellett vele bajlódni. A féket
leszámítva teljesen elégedett vagyok vele. Az eddigi tesztekben a szerkezeti elemek működését taglaltam, de azokat az apróságokat is érdemes megemlíteni, amik a márkát hivatottak népszerűsíteni, mint például a Decathlon feliratú prospektustartó és a teleszkóppumpa. A bowdeneken található védőgumi – szintén Decathlon felirattal – roppant elegáns és hasznos megoldás. Szintén figyelemre méltó a vázon elhelyezett matrica, amely arra figyelmeztet, hogy bukósisak nélkül ne használd a kerékpárt. Természetesen ezek marketingfogások, de a vásárlóerő megtartásához elengedhetetlenek. Némely dolgot azért a “multik” is jól csinálnak.

2956 km – 7. lapszám:
Mint már az eddigi tesztekben is írtam, a kerékpár rendeltetésszerűen működik, komoly probléma nem volt vele. A fékbetétek cseréjén kívül a szokásos karbantartási munkákat kellett csak elvégezni. Pici keserűséget az okoz, hogy az első teleszkóp szép mozgásához a becsúszó-szárakat mindig tisztán kell tartani és a megfelelő kenőanyaggal ellátni, egyébként darabos a mozgása a megindulásnál. Ami továbbra is nagyon zavaró, hogy a szépen kikönnyített stucni, oldalirányban hajlamos erőteljes mozgásra, amire rásegít a jó széles kormány is. Ez zúzós lejtmenetben bizonytalan hatást kelt az emberben. A széles kormány ennek tetejébe még az erdőben való manőverezést nehezíti. Ezektől eltekintve szépen teljesít a gép.

3824 km – 8. lapszám:
A Decathlonnak sem sikerült megcáfolnia azt a sztereotípiát, miszerint a francia megoldások kicsit nyakatekertek. Az egyedi megoldásokkal nem is lenne semmi probléma, ha nem jelentene fokozottabb odafigyelést. Már esett szó arról, hogy a hátsó rugós mechanizmus sok mozgó alkatrészből áll és ezek kenésére rendszeresen időt kell szakítani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az excenter kenésénél a hajtóművet és az első átdobót is meg kell bontani. A leghosszabb időt mégsem a kenés, hanem az átdobó újbóli beállítása jelenti, ugyanis az alsó holtpontban beleér az excenter házába, ezért egy milliméter eltérés is a váltás rovására megy. A középcsapágy beállításával vagy cseréjével viszont orvosolható ez a jelenség.

4112 km – 9. lapszám:
Az elmúlt hónapokban nem
volt okunk panaszkodni az időjárásra, hiszen az
igencsak kedvezett a kerékpárosoknak. Sem az
esővel, sem a fogcsikorgató hideggel nem kellett
igazán küzdeni. Onnan vettem észre mégis,
hogy hűl az idő, hogy az első teleszkóp egyre
keményebben mozgott. Ezen még az sem segít, ha
a becsúszószárakat rendszeresen
tisztítja és keni az ember. Fagypont
környékén sajnos már csak pár
centi mozgást produkál a villa. Ez a lefeléken
bizony elég rázós dolog, főleg, ha az
oldalirányú csavarodást is
beleszámítjuk. Elmondhatjuk, hogy a Manitou
családnak nem ez a legsikeresebb modellje, tiszta
szívből csak hobby célra
ajánlanám. Véleményem szerint ez a
kerékpár komolyabb modellt igényelne.

4325 km – 10. lapszám:
Eltelt egy év a Rockrider
nyergében, és mondhatom a kerékpár
remekül teljesített. Az általános
karbantartáson kívül nem kellett vele
többet bajlódni, mint bármely más
bringával. A gyári 2,1&rdquo-os Hutchinson
gumikat még a havas, nedves útviszonyok
között kénytelen voltam lecserélni, mert
azok laza talajra, száraz útviszonyok
közé valók. Csak jóval később
szereltem őket vissza, amikor az időjárás
ezt lehetővé tette. Az első komolyabb
beavatkozásra 400 km után került sor, amikor
kerékcsapágyakból eltűnt a
kenőanyag. A szervizben elárulták, hogy ezek
gyárilag szerelt kerekek, valami furcsa zsírral, ami
egyszerűen a centrifugális erő
hatására kipörgött az agyból. A
sáros, vizes időjárás miatt a
fékbetéteket 1800 km-nél ki kellett
cserélni. A lánccsere is aktuálissá
vált 2000 km-nél, hiába lett rendszeresen
tisztítva, illetve kenve. A kerekek
centrírozása szintén esedékessé
vált 3500 km-nél. A leghosszadalmasabb az alapos
tisztítás és kenés
elvégzése, a sok mozgó-forgó
alkatrész miatt. Ez leginkább egy kisebb
generálra hasonlított. A fél biciklit
szét kellett szedni, bezsírozni, megolajozni,
főleg az excentert és a hátsó
rugóstag csapocskáit. Abban az esetben azonban, ha
hosszabb ideig akarja valaki rendeltetésszerűen
használni a kerékpárt, ezt a
procedúrát nem tudja elkerülni, de
megéri. Egyéb csere nem történt a
tesztidőszak alatt.

Összefoglalás
gyanánt
elmondhatom, hogy egy jól megtervezett
és összerakott kerékpárhoz jut, aki
emellett a típus mellett dönt. Semmi komoly
probléma nem merült fel a tesztidőszakon
belül. Mindenféle terepviszony között
jól lehet vele haladni, legjobban azonban az enyhe terepen
érzi elemében magát. Érdemes lenne a
féket és az első teleszkópot egy
komolyabb modellre lecserélni, mert ezek miatt néha
lassabb menetre kényszerül az ember. Ez persze
vérmérséklet kérdése
is…

Az árával kapcsolatban
elmondható, hogy a kerékpár
optimalizálva lett a közepes anyagi
lehetőségekkel bírók
pénztárcájához. Ezért az
árért felszereltségét tekintve egy
komoly &bdquohobbikategóriás”
kerékpárt kap az ember, ami remekül
teljesít, és bárhová elviszi
gazdáját bármilyen
körülmények között. Az sem
elhanyagolható körülmény, hogy némi
alkatrészcsere után akár egy komoly
gépet is összerakhat magának ezeken az alapokon
az ember. Ez azért érdekes, mert köztudott, hogy
csak jó alapokra érdemes építkezni.

{sidebar id=14}Ezt a kerékpárt olyan
embereknek ajánlanám nyugodt szívvel, akiknek
még nem volt össztelós gépe és az
egyik legérdekesebb megoldásút szeretné
birtokolni, vagy esetleg most kezdi terepen a
bringázást és közepesen nehéz
terepviszonyok között is ki szeretné magát
próbálni. Az sem baj, ha van némi műszaki
érzéke, ugyanis a karbantartási
munkálatokhoz &ndashamennyiben otthon szeretné
elvégezni – ez elengedhetetlen. Fontos megjegyezni
azt is, hogy ehhez segítséget is kap, mind a kapott
dokumentációkból, mind pedig a hivatalos
forgalmazó jóvoltából, hiszen a szerviz
készségesen áll rendelkezésre
bármely felmerülő probléma esetén,
elvégre ez egy világmárka…

Tesztelte: Gyaraki Károly “Zax”

Forgalmazó: Decathlon
Származási hely:
Franciaország
Váz garancia: 5 év
Alkatrész garancia: 2 év
Ajánlott fogyasztói
ár: 242.000 Ft
Teszgép mérete: L
Elérhető
vázméretek: M, L, XL
Vázanyag: 6061 hőkezelt
alu
Villa: Manitou Axel TPC Lock Out Air
Assist 100mm
Rugóstag: X-Fusion O2
Kormánycsapágy: FSA 36°
ACB 1 1/8
Hajtómű: Truvativ Blaze 175mm
ISIS 44-32-22T alu/ac/ac
Középrész: Truvativ
Gigapipe SL ISIS
Fogaskeréksor: Sram ESP 5.0 11-32T
9S
Lánc: Sram PC-950
Váltókarok: Shimano
Deore
Első átdobó: Shimano
Deore
Hátsó váltó:
Shimano LX
Fék: Hayes Sole
Fékkarok: Hayes Sole
Első agy: JT D041 32 furat
Hátsó agy: JT D142 32
furat
Felnik: Mavic X117 Disc
Küllők: Mach1 rozsdamentes
ezüst, 2mm
Külsők: Hutchinson Bulldog
26×2.1 50mm széles, 48,5mm magas
Kormány: Decathlon Rockrider Comp
640mm
Kormányszár: Decathlon
Rockrider 31,8mm 6 csavaros
Markolat: Decathlon Rockrider
Nyeregcső: Decathlon Rockrider 29,7 /
345mm
Nyereg: Fi’zi:k Nisene Sport
Pedál: Wellgo WPD 823

Fejcső-szög (fok) 70,2
Nyeregvázcső-szög (fok)
72.5
Tengelytáv (mm) 1085
Láncvilla-hossz (mm) 430
Nyeregvázcső-hossz (mm)
485
Felsőcső-hossz
(Csőköz.től – csőköz.ig) (mm) 570
Vízszintes felcső-hossz (mm)
595
Kormányszár hossz (mm)
95
Középcsapágy-mag. (mm)
335
Első kerék tömege (g)
1874
Hátsó kerék
tömege (g ) 2478
Súly: 13,43 kg pedállal

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo