Kicsit megpihenhettek az összetett menők az idei Vuelta a Espana igazán nehéz napjai előtt, tömeghajrá volt várható a 13. szakaszon, aminek a végén a Quick Step csapata oktatta a mezőnyt.
Coin és Tomares között a táv nem volt rövid, 198 ...
Izgalmasan alakult a Vuelta a Espana 12. szakaszának végjátéka, a cél előtt 20 kilométerre magasodó hegyen felgyorsultak az események...
Ma Motril és Antequera között 160 kilométert kellett teljesíteni, 60 kilométerre a céltól egy 1. kategóriás, ...
...az olimpiai számról pedig ne is beszéljünk. Utóbbinál jobban megmutatkozik az ambivalencia, hogy a gyerekek szívesen bringáznak, tehetséges fiatal versenyzőink vannak, kis sejtekben lelkesen próbálkoznak szerte az országban az ...
Az idei első klasszikus magashegyi befutóra került a Vuelta a Espana-n, a 11. szakaszon 2000 méter fölé kellett felkapaszkodni a Calar Alto csillagvizsgálójához. Természetesen komoly időkülönbségek alakultak ki, miután még az időjárás sem volt éppen ...
Lassan vége a nyárnak, kezdődik a cyclocross szezon, lássuk az esztergomi gyártó igencsak kedvező árú opcióját ebben a kategóriában. Persze a Neuzer Courier CX kerékpárt inkább földi halandóknak tervezték, mint versenyzőknek.
Neuzer Courier CX ...
Számítani lehetett rá a Vuelta a Espana 2. szakaszán, hogy az oldalszélben a Quick Step csapata szétszaggatja majd a mezőnyt, mégsem tudták ezt megakadályozni az ellenfelek...
Nimes és Gruissen között - még francia földön - tett meg ma a mezőny ...
A legfiatalabb magyar kerékpármárka talán már most a legszélesebb palettával rendelkezik, a trekking-, cross-, fitness-, mountain bike és országúti modellek mellett természetesen elektromos rásegítéses pedelec bringákat is gyártanak Tószegen. ...
A BMC csapatának teljesítményén nem látszott meg, hogy doppingüggyel kezdődött számukra a Vuelta a Espana, egyedüliként tekertek 16 perc alatti időt a 13,7 kilométeres csapatidőfutamon.
Az idei Spanyol Kerékpáros Körverseny Franciaországban ...
Adott egy változatos útvonal, embert próbáló hegyi befutókkal. Adj hozzá több-, a sikerre valamilyen ok miatt kiéhezett versenyzőt: az idei Tour de France sárga trikósát, bronzérmesét, és ötödik helyezettjét (Froome, Bardet, Aru), valamint két ...
Végy egy 21 etapból álló háromhetes kerékpárversenyt, amelyben a két időfutam mellett mindössze öt sprintbefutóra esélyes szakasz található, a többi vagy nagyon kemény vagy csak szimplán nehéz hegyi szakasz, még akkor is, ha a roadbook nem annak ...