Dósa Eszter blogja az Európa-bajnoki 10. helyről
A csehországi mountain bike maraton Európa-bajnokságon Dósa Eszter az előkelő 10. helyet szerezte meg. A Vitalitás SE – Scott – Nutrixxion versenyzőnője első kézből meséli el a történteket:
Hurrá! Elit női 10. hely a maraton EB-ről!!!
Ehhez persze kellett egy alapos önsanyargatás – illetve kedves Szász Úr profikat meghazudtoló segítsége. Már tavaly is nagy vágyam volt, hogy nemzetközi maraton versenyen is megmérettessek, hisz csak ehhez a szakághoz húz a szívem… Akkor az olimpiai kvótaszerzés végett háttérbe szorult a dolog, most azonban nem kellett kompromisszumot kötni. Na jó, a CrossKovácsi Maratont nagyon szeretem, de, mondanom sem kell, nem bántam meg.
Kemény volt. De hát milyen is legyen egy kontinensviadal? Nemcsak az ellenfelek, hanem maga a pálya is a 95-nak mondott, valójában 97 km-re sikeredett távjával, illetve a 2600 m szintemelkedéssel. Elsősorban erőpálya volt, azonban az egynyomos ösvények igencsak technikásak voltak. Kő, gyökér, itt-ott száradófélben lévő sár – hatalmas pocsolyák. Szerencsénkre az éjszakai eső nem változtatta dagonyává a pályát. Ja igen, s a hegymenetek sem voltak egyszerűek! Legalább háromszor volt olyan érzésem, mintha az Ördögoldalon tekernék…
Szombaton utaztunk “fel” a cseh-német-lengyel határhoz, Viktor és jómagam, hogy képviselhessem kis hazánkat a nagy viadalon. Az ördög néha nem alszik: sajnos nem ment minden simán a verseny előtt. A rajtszámfelvételnél nem találták a befizetést igazoló nyugtát, majd elkezdett szakadni az eső, éjjel rossz álmok gyötörtek, reggel állítani kellett még a bringán, ráadásul még mindig “kiver a víz”, ha a profik mellé szólítanak egy versenyen…
Persze, persze, nincsenek különleges elvárások, de csak méltó szeretne lenni az ember a válogatott mez viselésére… Nem “virágot szedni” jöttünk! Ráadásul itt vannak a begyűjtendő skalpok, illetve adott az alkalom a revansvételre is: a horvát bajnok, Andrea Kirsic, aki a belgrádi C2-es XCO viadalon utasított maga mögé, illetve a dán lányok, akik “elvették” tőlünk a 18., még kijutó helyet a londoni olimpiára. Ők egyébként már a spanyol többnaposon is bemutatkoztak.
A rajt előtti utolsó percekre sikerült szépen rendbe is rakni az agyam, s ez a jól fókuszált állapot kitartott a célig – 4 óra 46 perccel később.
Mi történt mindeközben?
Először az elit fiúk indultak 8.30-kor, majd negyed óra múlva nekünk, lányoknak dördült el a rajtpisztoly. Az első 10 km teljesen olyan volt, mint egy országúti mezőnyversenyen: agresszív helyezkedések és lószolások egész sora. Nagyon oda kellett figyelni! Az 5. km-nél kezdett megszakadni a sor, én még éppen az első boly végén küzdöttem az az életben maradásért, mögöttünk nem sokkal a 2. boly. Majd a 10. km-nél egy nyílt, szeles szakaszon megrántották a sort, amit már nem bírtam lereagálni, s visszacsúsztam a 2. bolyba. Váltott vezetéssel próbáltunk felzárkózni rájuk, de addigra már kevesen maradtunk, így nem volt esélyünk a kb. 8 fős csoport ellen.
Közben persze volt időm megfigyelni, milyen szép, névre szóló Scott RC-je van Magdalena Sadleckának. Nem ám matrica! Egyedi festés a felsőcső elülső részén. Wow! Tettem is rá a kereket Most aztán nem volt madárdal-hallgatás, tájban való gyönyörködés. Na jó, Németországban az ún. szász-svájci sziklákra azért csak rá kellett sandítani. De tényleg csak ez a 2mp volt, amit nem a feladatra való koncentrálással töltöttem..
A pályajelölés egyértelmű és sűrű volt (az más kérdés, hogy egyszer azért csak sikerült egy 100m extrát betoldanom a nagy rohanásban), a frissítőpontok jól voltak elosztva. Maraton versenyeken egyébként mindig szeretem felragasztani a szintrajzot a kormányra, így könnyebben tudok tervezni két frissítőpont között.
Olyannyira, hogy nem kellett ivópúpot vinnem, Viktor tudott kulaccsal frissíteni. Enélkül esélyem sem lett volna ilyen jól célba érni. Na jó, azért egy rejtély maradt számomra, mégpedig a 75. km környéki frissítőről – amit úgy effektíve nem láttam…. pedig a 100 métert leszámítva nem hagytam el a pályát… A baj csak az volt, hogy nagyon kellett volna ott az XX-Force-os kulacsom, mert igencsak kiürítettem addigra a nálam lévőt. Közben a gyomrom is elkezdett jelezni, hogy itt az ideje a gélnek, de hát folyadék nélkül egy “agydurrantót” nem merek megkockáztatni.
Ekkor – a legjobbkor – jött egy srác, akire elkezdtem tenni a kereket. Szerencsémre ő is partner volt a dologban, így majdnem a célig együtt jöttünk. A tempót is sikerült megnövelnem – pláne lefelé és síkon! Majd a következő frissítőnél, ami a 93. km-nél volt, Viktort újra megláttam, aki már adta is a gélt + izót. Halleluja, így nemcsak, hogy kibírom a célig, de rá is tudok még tenni egy lapáttal. És így is történt! Úgy megtáltosodtam a hátralévő 5 km-en, hogy az utolsó emelkedőn még segítőmnek is istenhozzádot tudtam mondani. Arról nem is beszélve, hogy mérget mertem volna rá venni, hogy van egy pár üldözőm a nyakamban, tehát nem volt más alternatíva mint minden maradék energiát kipréselni magamból. Meg is haltam a célban – de ott már lehet!
A célvonalon áthaladva, szinte másállapotban, látom a nevem előtt a 15-ös számot, illetve a 4:46-es időt. Affene, pedig a top 10-be kerülés volt a kitűzött cél. De nem telt bele sok idő, mire megvilágosodtam: az csak a rajtszámomat jelentette, a helyezésem a 10. Juhéé! Ráadásul a revansvétel is sikerrel járt: mind a horvát, mind a dán kolleginákat magam mögé utasítottam!
A lányoknál egyébként sprintbefutó volt: a finn Pia Sundstedt nyert Sally Bigham előtt, harmadikként Silke Schmidt érkezett. A fiúknál a csehek domináltak a dobogón: az Alpentour-győztes Kristián Hynek vitte a prímet, őt Pavel Boudny követte. Harmadikként az osztrák Alban Lakata végzett az elit férfiak számára kiírt 105 km-es penzummal.
Ha minden jól megy, a héten “átnyergelek”: csütörtökön Felsőzsolcán Országúti Időfutam OB. Addig persze még rendbe kell rakni a sajgó lábaimat…
