fbpx

A 2012-es Giro d’Italia rajtlistája, rajtszámokkal

Végleges a Dániából, szombat délutáni prológgal rajtoló Giro d’Italia mezőnye, mind a 22 gárda keretet hirdetett. Alább a 22 csapat versenyzői rajtszám szerint szerepelnek, valamint dióhéjban pár szó arról, kikre érdemes figyelni május 5. és 22. között.

Az összetett szempontjából nincsenek csodák, bár minden évben bekerül egy-két meglepetésember a top 10-be, nagyjából behatárolt az esélyesek köre. Ha végignézzük a csapatokat, általában mindenki első helyen tűnteti fel 1-es számú emberét, akik vagy a minél jobb összetett helyezésért, vagy a sprinteken szerezhető szakaszgyőzelmekre koncentrálnak. Ennek megfelelően az összetettért John Gadret, José Rujano, Roman Kreuziger, Domenico Pozzovivo, Ryder Hesjedal, Joaquim Rodríguez, Michele Scarponi (Alberto Contador eltiltása és címfosztásai után Sacrponi címvédőként, 1-es rajtszámmal indul), Ivan Basso, Frank Schleck, Rigoberto Urán mérkőzhetnek majd a végső sikerért.

Megkülönböztetett trikók - idén a legjobb hegyimenőnek zöld helyett már kék trikó jár

Ha valaki esetleg gyengének érezné az összetettért küzdők névsorát, a sprinter-felhozatalra még a Tour de France-on sem panaszkodhatnánk: Manuel Belletti, Thor Hushovd, Sacha Modolo, Andrea Guardini, Tyler Farrar, Murilo Fischer, Matt Goss, Francisco Ventoso, Francesco Chicchi, Theo Bos, Graeme Brown, Mark Renshaw, Juan Jose Haedo, s persze Mark Cavendish…

A keretek

Lampre-ISD
1. Michele Scarponi
2. Damiano Cunego
3. Diego Ulissi
4. Matteo Bono
5. Adriano Malori
6. Przemyslaw Niemiec
7. Daniele Pietropolli
8. Daniele Righi
9. Alessandro Spezialetti

AG2R-La Mondiale
11. John Gadret
12. Manuel Belletti
13. Julien Berard
14. Guillaume Bonnafond
15. Hubert Dupont
16. Ben Gastauer
17. Gregor Gazvoda
18. Matteo Montaguti
19. Mathieu Perget

Androni Giocattoli-Venezuela
21. José Rujano
22. José Serpa
23. Emanuele Sella
24. Roberto Ferrari
25. Fabio Felline
26. Alessandro De Marchi
27. Miguel Ángel Rubiano
28. Carlos Ochoa
29. Jackson Rodríguez

Asztana
31. Roman Kreuziger
32. Enrico Gasparotto
33. Paolo Tiralongo
34. Simone Ponzi
35. Alekszander Gyacsenko
36. Andrey Zeits
37. Kevin Seeldrayers
38. Jvgenyij Petrov
39. Tanel Kangert

BMC Racing Team
41. Thor Hushovd
42. Alessandro Ballan
43. Mathias Frank
44. Taylor Phinney
45. Marco Pinotti
46. Mauro Santambrogio
47. Ivan Santaromita
48. Johann Tschopp
49. Danilo Wyss

Colnago –CSF Inox
51. Domenico Pozzovivo
52. Sacha Modolo
53. Enrico Battaglin
54. Gianluca Brambilla
55. Stefano Pirazzi
56. Sonny Colbrelli
57. Stefano Locatelli
58. Angelo Pagani
59. Marco Coledan

Euskaltel-Euskadi
61. Mikel Nieve
62. Adrián Sáez de Arregui
63. Ion Izagirre
64. Miguel Minguez
65. Pierre Cazaux
66. Víctor Cabedo
67. Iván Velasco
68. Amets Txurruka
69. Juanjo Oroz

Farnese Vini-Selle Italia
71. Filippo Pozzato
72. Oscar Gatto
73. Francesco Failli
74. Matteo Rabottini
75. Andrea Guardini
76. Elia Favilli
77. Pier Paolo De Negri
78. Luca Mazzanti
79. Alfredo Balloni

FDJ-BigMat
81. Sandy Casar
82. Mickael Delage
83. Arnaud Demare
84. William Bonnet
85. Francis Mourey
86. Geoffrey Soupe
87. Gabriel Rasch
88. Dominique Rollin
89. Jussi Veikkanen

Garmin-Barracuda
91. Tyler Farrar
92. Sebastien Rosseler
93. Jack Bauer
94. Ramunas Navardauskas
95. Ryder Hesjedal
96. Robert Hunter
97. Alex Rasmussen
98. Peter Stetina
99. Christian Vandevelde

GreenEDGE
100. Matthew Goss
101. Fumiyuki Beppu
102. Jack Bobridge
103. Daryl Impey
104. Jens Keukeleire
105. Brett Lancaster
106. Christian Meier
107. Svein Tuft
109. Tomas Vaitkus

Katyusa
111. Joaquim Rodríguez
112. Pavel Brutt
113. Mikhajil Ignyatyijev
114. Alexander Kristoff
115. Alekszander Kucsinszki
116. Alberto Losada
117. Daniel Moreno
118. Gatis Smukulis
119. Angel Vicioso

Liquigas-Cannondale
121. Ivan Basso
122. Valerio Agnoli
123. Maciej Bodnar
124. Eros Capecchi
125. Damiano Caruso
126. Paolo Longo
127. Cristiano Salerno
128. Sylvester Szmyd
129. Fabio Sabatini

Lotto-Belisol
131. Bart De Clercq
132. Brian Bulgac
133. Francis De Greef
134. Lars Ytting Bak
135. Gaetan Bille
136. Adam Hansen
137 Olivier Kaisen
138. Gianni Meersman
139. Dennis Vanendert

Movistar Team
141. Giovanni Visconti
142. Marzio Bruseghin
143. José Herrada
144. Beñat Intxausti
145. Pablo Lastras
146. Andrey Amador
146. Sergio Pardilla
148. Branislau Samoilau
149. Francisco Ventoso

Omega Pharma-Quick Step
151. Dario Cataldo
152. Marco Bandiera
153. Francesco Chicchi
154. Michal Golas
155. Nikolas Maes
156. Serge Pauwels
157. Michal Kwiatkowski
158. Martin Velits
159. Julien Vermote

Rabobank
161. Mark Renshaw
162. Juan Manuel Garate
163. Theo Bos
164. Tom Leezer
165. Stef Clement
166. Grischa Niermann
167. Tom Jelte-Slagter
168. Graeme Brown
169. Dennis Van Winden

RadioSchak-Nissan
171. Frank Schleck
172. Jan Bakelants
173. Daniele Bennati
174. Ben Hermans
175. Giacomo Nizzolo
176. Nelson Oliveira
177. Thomas Rohregger
178. Jesse Sergent
179. Oliver Zaugg

Sky
181. Mark Cavendish
182. Bernhard Eisel
183. Juan Antonio Flecha
184. Sergio Luis Henao
185. Peter Kennaugh
186. Ian Stannard
187. Jeremy Hunt
188. Geraint Thomas
189. Rigoberto Urán

Team NetApp
191. Cesare Benedetti
192. Jan Barta
193. Timon Seubert
194. Andreas Schillinger
195. Bartosz Huzarski
196. Reto Hollenstein
197. Andreas Dietziker
198. Matthias Brandle
199. Daniel Schorn

Team Saxo Bank
201. Matteo Tosatto
202. Ander Lund
203. Vologymir Gusztov
204. Jonas Aen Jorgensen
205. Juan José Haedo
206. Luke Roberts
207. Mads Christensen
208. Manuele Boaro
209. Lucas Sebastián Haedo

Vacansoleil-DCM
211. Matteo Carrara
212. Thomas De Gendt
213. Romain Feillu
214. Sergey Lagutin
215. Gustav Larsson
216. Tomasz Marczynski
217. Martijn Keizer
218. Stefan Denifl
219. Mirko Selvaggi

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo