fbpx
Túra

Felavatták a Budapest és Szentendre közti új kerékpárutat

Mintegy 100-an avatták fel kerékpárral a Budapest és Szentendre között épült kerékpárutat, ami az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal részeként adtak át szeptember közepén. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett „Happy Mass” tekerés az óbudai Fő ...

Az idei nyár nyertese a kerékpáros turizmus!

Nem is gondolnánk, hogy a 2020-as év bizonyos területeken pozitív hatással volt az egészségünkre. A kerékpáros számlálások eredményei alapján biztosan kijelenthető, hogy az idei évben aktívabbak voltunk két keréken, mint valaha, hiszen még soha ...

Klasszikus túra rendhagyó köntösben – 6. McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton

A tavaszról elhalasztott hatodik McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonra nyár végi hangulatban, szeptember 12-én került sor. A 3000 nevezőből több mint 2500 bringás vette birtokába a magyar tenger kerékpárútjait. Fotó: Tour de Balaton/Tirszin ...

4 nap alatt 444 kilométer: Idén Nyugat-Magyarországot hódította meg a Tour de Hunguest mezőnye

Idén immár második alkalommal zajlott le a Tour de Hunguest. Az országúti kerékpáros túrázók Nyugat-Magyarország legvonzóbb útvonalain tekerhettek augusztus 24. és 27. között, megelőzve a legismertebb profi országúti kerékpáros körverseny, a Tour de ...

Portal Trail, Moab – Ilyet még nem éreztem

Október 31. Kezdett befagyni a seggünk a hegyek közt, ezért nagyon igyekeztünk beljebb a melegebb sivatagos részre Moab irányába. Valami naiv illúzió hatására elhittük, hogy ott majd jobb lesz az idő, holott, ha sok mindenre nem is, de erre még ...

Vadonatúj kerékpárúton tekerhetünk át Ausztriába

Átadták a teljesen felújított 6,4 km hosszú Fertőd-országhatár kerékpárutat A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, bruttó 293 millió forintból újult meg a Fertőd-országhatár között futó kerékpárút, amely az ausztriai Pomogy (Pamhagen) ...

Belógtunk a Red Bull Rampage-re

Zion mindig is a kedvenceim közé tartozott, a táj meseszép, páratlan csodákkal, a klíma egész élhető, bár nyáron vannak itt is rekkenő forróságok és persze rohadt sok jó trail van. Idén különösen tartalmas pár napot töltöttünk itt, több dolog ...

Új nemzetközi kerékpáros túraútvonalat jelöltek ki Magyarországon

Átadták az EuroVelo 14 magyarországi szakaszát és 6 őrségi kerékpáros túraútvonalat 2020. július 10-én kerékpártúrával avatták fel a Szentgotthárd-Velencei-tó között frissen kitáblázott nemzetközi kerékpáros túraútvonalat. Az Eurovelo 14 a legújabb ...

The North Quest Purple Lines Gravity Camp 2019

Pár éve jártam a Radnai Havasokban és egy életre szóló élménnyel gazdagodtam. Akkor a főgerincet próbáltuk meghódítani bringával, ami hellyel-közzel sikerült is. A táj szépsége beleégett az agyamba és már akkor éreztem, hogy vissza kell még térnem, ...

Pireneusok, Port de Portalet és a Medve-völgy két keréken

A Spanyolország és Franciaország között természetes határt képző magashegység, a Pireneusok, háromezer méter feletti lélegzetelállító havas csúcsaival, egyedülálló állat- és növényvilágával és sokszínű kulturális örökségével lenyűgöző, bár kevéssé ...

Körbe a Balaton körül – Miért annyira népszerű a Balaton-kerülés?

A Balaton megkerülése rengeteg kerékpáros álma, kevesen vannak, akik nem szeretnék körbetekerni a magyar tengert, emiatt több rendezvény is épül erre, de sokan maguk vágnak neki a körnek. Persze ha az idő is számít akkor nem marad más lehetőségünk, ...

Bringatúra Erdélybe

Kerékpártúrázni csapatosan élvezet, egymást segíteni, noszogatni, a közösség biztonságot nyújtó langyos fészkében feloldódni, osztozni jóban-rosszban. De mi van, ha épp senki nem ér rá, az Adrián nyaral, fesztiválon bulizik, a maradék meg lusta? - ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo