Kerékpáros fórumokon gyakran felmerül a kérdés, hogy érdemes-e országúton MTB pedálkötés-rendszerrel hajtani, illetve van-e előnyük az „aszfaltspecifikus” pedálkötés-rendszereknek.
1984 – innentől kezdődik a patentpedál-időszámítás!
A hátrányokkal lényegében tisztában van mindenki: körülményes velük a kerékpár nélküli helyváltoztatás. További kérdés lehet, hogy a szigorúan montis vagy országúti felhasználáson kívül, azaz túrázáshoz, ingázáshoz, városi közlekedéshez melyik pedálrendszer a jobb. A BikeMag szerkesztőség két oszlopos tagja járja körbe a kérdést, vitatkoznak bizonyos dolgokban, amelyhez lent Ti is hozzáfűzhetitek véleményeteket!
Németh Balázs: Még a nyomtatott BikeMag hasábjain számos olyan országúti kerékpárteszt jelent meg, ahol a gépen montis pedál volt látható. A Fórumon ezzel kapcsolatban több száz bejegyzés született: majd’ minden olvasó azzal érvelt (kulturáltan vagy kevésbé), hogy nem reális ilyen felállásban tesztelni az országúti masinákat, lényegében kóklerség. Természetesen a „természetellenes” pedálválasztásnak nyomós oka volt: egyszerűen ha a munka során sok különböző kerékpárral kell foglalkozni, túl bonyolult a pedálrendszer állandó váltogatása. Például ha el kell menni a forgalmazóhoz a városi bicajon, azt otthagyva elhozni a tesztkerékpárt, amivel még be kell ugrani 1-2 helyre, majd haza. Országúti cipőt és pedált vinni a hátizsákban? – na az, ami szerintem nem reális.
Fitneszjellegű országútival, karbontalpas, imádott SPD-vel…
Mások más okból használnak montis pedálkötést igényes, technikailag fejlett országúti gépükön. Például nem csak edzésre, versenyre használják, hanem közlekedésre, ügyintézésre, sokszor kell megállni, tenni-venni. Vagy fontos számukra a stabilitás, amikor a kerékpáron lábukat leteszik, leszállnak. A Tour de France és Giro d’Italia győztes ír Roche manapság Olaszországban kerékpáros teljesítménytúrákat vezet, ahol meg-megállnak, kávéznak, így szerinte sokkal praktikusabb az SPD-specifikus cipő használata. Mivel hozzászokott ehhez a rendszerhez, ha Gran Fondókon vesz részt, akkor is ezt a pedálkötést használja a csúcsminőségű karbonbringán. A kérdés már csak az, hogy „kerül-e valamibe”, ha valaki a praktikus, számára kényelmesebb megoldást választja az aszfaltspecifikussal szemben?
Furatok a stoplihoz országúti és mtb-cipőn
Ha egy mérnököt kérdezünk ez ügyben, az visszakérdez: „van-e jelentős mozgás a stopli és a pedál dokkolófelülete között.” Ha nincs, akkor a pedálkötés-rendszerek hatékonysága nem különbözik. Persze a kérdés nem ilyen egyszerű. A kerékpáros és a kerékpár közti kontaktus általában problematikus terület (gondoljunk a nyeregre, illetve a kormánytípusra/pozícióra), vannak biomechanikai tényezők, ott a kontaktfelület és a kötésprofil-magasság kérdése, a cipő esetében pedig a talp merevsége, és nem utolsósorban a holtjáték. Hol is kezdjük?
Stabilitás
Olcsó SPD pedál/cipővel szerzett tapasztalatuk alapján sokan gondolják, hogy az bizony illeg-billeg, ezért nem alkalmas teljesítményorientált kerékpározásra. Bizony montis SPD és montis SPD pedálkötés-rendszer között ég és föld különbség lehet! Ha minden SPD cipő/pedál rendszer instabil lenne, akkor Hermida vagy Sauser biztos, hogy nem használna ilyet. De kétségtelenül hajtják, persze nem a no-name pedál és ócska cipő kombinációt, hanem a lehető legjobbat.
Look, Look-Keo, Shimano, Time, Speedplay és SPD stopliváltozatok
Saját tapasztalatom az, hogy megfelelően összeválogatva, esetleg utólag valamelyest „tuningolva” (talpfaragás a pedáltípus függvényében, minimális vastagságú, szögben álló távtartó alkalmazásával, stb.) az MTB pedálkötés-rendszerrel is kiváló stabilitást lehet biztosítani. Számomra egy karbontalpú MTB versenycipő és egy „minimálplatformos” pedál olyan stabilitást eredményezett, amely majdnem egyenértékű a karbontalpas Look pedálkötést alkalmazó országúti cipőmmel, és felülmúlja egy régebbi műanyagtalpas országúti cipőmmel elért stabilitást. Ha a kontaktus nem elég stabil, annak oka lehet a stoplikopás is, sok esetben egy új stopli nagyban fokozza a stabilitást – legyen szó MTB vagy országúti pedálrendszerről.
A stabilitás egyben a láb és cipőkontaktusra is vonatkozik, azaz biztosítani kell, hogy a láb pontosan illeszkedjen, a cipő ne legyen se rövid, se hosszú, se keskeny, se túl tág, a sarkot ideális helyzetben stabilizálja, a lábboltozatot pedig megfelelően támassza alá. Hiába a betonstabil stopli/pedál kontaktus, ha a cipő nem illeszkedik megfelelő módon. Továbbá a stabilitás nemcsak a stopli/pedál vagy a láb/cipő kontaktusnál jelentkezhet: például a térdnél is megfigyelhető oldalirányú mozgás, ha „lent” minden a lehető legstabilabb. Ebben az esetben a stoplibeállítást (előre/hátra, oldalirányba, vagy elforgatva), a pedáltávolságot vagy a pedálkontaktus szögét célszerű módosítani. Az „anatómiai hiba” lehet olyan egyszerű eredetű, mint mondjuk csökkent hajlékonyság, sérülésmaradvány, azaz nem biztos, hogy veleszületett tulajdonság, mint mondjuk a lábhosszeltérés. Ha dolgozunk a flexibilitáson, a szimmetrikus erőnléten, akkor számos ilyen jellegű probléma orvosolható.
A láb elhelyezkedése Speedplay pedálon
A láb elhelyezkedése a Look rendszerhez is hasonló Shimano-pedálon
Ergonómia
Sokan fogalmazzák meg azt az ellenérvet, hogy egy montira vagy túrázásra szánt cipőben érzik a pedálkötés helyét, azaz a stoplifelfogatás helye nem elég sima, a fém lap a cipőn belül mozgásra hajlamos. A túracipőmben én is érzem a stopli helyét, de a karbontalpú MTB versenycipőmben nem, mivel ott nincs is fém felfogatólap! Persze ha betonstabil a kötés az MTB cipőn (azaz a pedál felfekszik a cipőtalpra), akkor nemigen beszélhetünk holtjátékról, amely az országúti pedálkötés-rendszereken egész jól biztosítható, szabályozható. Továbbá kétségtelen, hogy a járható talppal rendelkező cipő mindig is nehezebb lesz, mint a „csupasz” talpas, de ez számomra az egyetlen hátrány, lévén nem igénylek oldalholtirányú vagy szögbeli holtjátékot.
Talpmerevség
A kerékpáros cipőtalp merevsége rendkívül nagy szórást mutat. Kétségtelenül gyalogláshoz előnyös a rugalmas talp, de most kerékpáros cipőkről beszélünk, amelyeket másodlagosan gyaloglásra is szeretnénk használni. A karbontalpú MTB versenycipőmben nem kényelmes gyalogolni, pár 100 méter után fárasztó, de nem is túrázáshoz való. Ellenben sík, sima talajon is stabil, nem csúszik, a kerékpárról leszállva a szükséges távolság simán megtehető benne. Mivel talpa lényegében azonos, mint a gyártó által kínált modell országúti változata (karbonszállal erősített kemény összetételű „gumibakok” kerültek a talp kb. 30%-ra, ettől MTB-modell), itt nem sok vita lehet a hatékonyság kérdésében. Ilyen cipőben hajt több montis és cyclocross versenyző – hozzáteszem, nem véletlenül.
Az országúti stopli állíthatósága széleskörű, a stopli dőlésszöge pedig ékes alátétekkel változtatható…
Kontaktfelület
Az országúti pedálrendszereket kínáló gyártók szeretik számszerűsíteni a kontaktfelület méretét, amely nem azonos sem a stopli méretével, sem a dokkolófelületével, hanem valójában a kettő érintkező felületét jelenti. Pl. a Shimano SPD-SL stoplija oldalt „lelóg” a pedálfelület mellett, a Speedplay pedig „beszippantja” a pedáltestet (és a kopással sajnos engedi is a belső mozgást is). A Shimano régebbi SPD-R stoplija kisebb, mint a pedálfelület, de a fém-fém kontaktus rendkívül stabil, annyira, hogy a terminátorizomzatú pályaversenyzők jelentős része még mindig ezt használja. A kontaktfelület mérete szerintem nem olyan lényeges, mint amilyennek a marketinggépezetek sugallják.
Holtjáték
Bár nem minden esetben igaz, valószínű, hogy a forgató irányú holtjátékot igénylő kerékpárosok döntő része a stoplibeállítás nehézkes feladatát váltja ki ezzel a funkcióval: a boka így maga találja meg a tetszőleges szöget. A tapasztalat azt mutatja, hogy az országúti használatra tervezett pedálkötés-rendszereknél a holtjáték stoplicserével vagy valamilyen más módon pontosan személyre szabható, az MTB-használatra szánt pedálokon ilyet nem találunk, stopliholtjáték-választék pedig inkább a Shimanóra jellemző. Ellenben ha a pedál pontosan illeszkedik a cipőtalphoz, akkor az esetek többségében a holtjáték-mozgás nem lesz megfelelő/kielégítő. Legjobb, ha vesszük a fáradtságot és a fix stoplit úgy állítjuk be, amilyen szögben kényelmes és hatékony a hajtás. Ráadásul így gyorsabb a kioldás is.
A Speedplay pedálokat többféle alátéttel igazíthatjuk cipőnkhöz
Kötésprofil-magasság
A pedálgyártók részéről sok szó esik arról, hogy rendszerüknél milyen távol van a cipőtalp a pedáltengely közepétől. A mérnök itt ismét azt mondaná, hogy „hétmindegy” a távolság, lévén ugyanazt a kört írja le a láb, bárhol is helyezkedjen el a tengelyhez képest. Ez csak részben igaz, mivel a megnövelt távolság bizonyos stabilizálásért felelős izmokat jobban megdolgoztat: hajtás közben elképzelhető egy előre-hátra billegő mozgás is, amit ezek az izmok próbálnak kiiktatni. Akár így, akár úgy, az MTB-specifikus rendszerek esetében semmivel sem nagyobb a kötésprofil-magasság, sok esetben valójában kisebb, mint az országútiaknál.
Tudományos kísérletek
Természetesen végeztek ilyeneket is, mindenféle felállásban, amelyek maximum néhány wattos eltérést mutattak, a legtöbb esetben a statisztika hibahatáron belül. Az eredményekre leginkább az volt a jellemző, hogy az a hatékonyabb pedálkötés-rendszer, amelyikhez szervezetünk már hozzászokott. Hiába tettek fel Look rendszert egy montis versenyzőnek, az nem tudott élni az esetleges stabilitás-növekedés előnyeivel, talán még rosszabbul is teljesített, mivel a megnövelt kötésprofil-magassághoz lábizomzata nem volt hozzászokva.
Crank Bros Eggbeater pedál, a stabilitást növelő kiegésztő kerettel, illetve gumibakokkal
Tanulság
Manapság döntő részt országúti bicajt hajtok, és nem tesztelek annyi kerékpárt, mint régen, így most országúton országúti pedálrendszert használok. Ha pedig tesztmontit hajtok, akkor megyek a városi bicajhoz rendszeresített cipőmben. Ezzel elérkeztünk oda, hogy a pedálkötés-rendszer kiválasztása szerintem élethelyzet-kérdés. Ha sokat közlekedsz városban, montizol is, de országúti géped is van, nem sokat vesztesz azzal, ha egységesíted a pedálrendszert: feltéve, ha megfelelően illeszkedő, merev talpú cipőt használsz, azt megfelelően illeszted a pedál(ok)hoz, a stoplit pontosan állítod be, és így tovább. Én anno így jártam el, tehát szerintem nem volt helyénvaló a sok kritika, amit a montis pedálrendszerrel való tesztelésért kaptam.
Takács Tamás:
Miután Balázs a szempontokon már végigment, csak kiegészítéseket fogalmaznék meg, „kis zavart keltenék”, kicsit más szemszögből, hol egyetértve, hol nem…
Takács Tamás – a képen éppen SPD pedállal országúti kerékpáron Eurobike-menetpróbán
A bringázásban számomra a „teljesítmény-orientált” szemlélet azt jelenti, hogy akkor érzem magam igazán jól a bringán, ha a lehető legjobb teljesítményt tudom kihozni a körülményekhez képest. Ezért mindig is igyekszem magam fizikailag is karbantartani – hogy élmény legyen a bringázás vagy a versenyzés. A bringával kapcsolatban is igyekszek megtenni mindent, hogy a lehető legjobb alapot adjam a jó teljesítményhez. Például nem érdekel egyáltalán, ha a cukrászdába vagy kisboltba pingvinjárásban kell bemennem, ha az országúti pedál-országúti cipő kombóval jobban érzem magam a bringán. A másik oldalon persze van bennem egy adag – úgy gondolom egészséges –sznobság is. Utóbbi főleg az országúti kerékpározásra igaz, a mountain bike-on kevésbé érdekelnek a külsőségek, simán elmegyek szakadt mezben tekerni, mert az erdőben úgyis tovább szaggathatják a belógó gallyak. Kicsit tehát más szemszögből nézzük a dolgokat Balázzsal, ezért is találtuk ki, hogy társszerzőként írjuk meg ezt a cikket.
Nekem eszembe nem jutna mountain bike pedált használni országúti bringán, mégis megteszem néha, hiszen – ahogy Balázs is írja – van úgy, hogy teszteléskor nincs más választás. Például egy Eurobike-tesztnapon, amikor 5-6 külünbüző (országúti és mtb) bringát is kipróbál az ember (és még 5-öt ki szeretne, csak nem marad rá idő), akkor drágák a percek. Nem fér bele, hogy mondjuk „parkolóba ki, másik cipő csere, kiállítói sátrakhoz vissza”… Hátizsákot megint csak nem cipelünk, mert az aztán tényleg jobban befolyásolja az „érzést”, mint a két pedálrendszer közti különbség, és természetesen az éppen nem használt bringás cipőket sem fogjuk szanaszét hagyni a kiállítói területen… Persze ilyenkor az átlagosnál többet kellene „pingvinben” is járni, ebből a szempontból is jobb a fix MTB-specifikus lábbeli. Tehát bőven akad alkalom, amikor mégis mountain bike cipőben hajtom az országúti bringát is.
Look pedálok
Szemezgessünk most a fentebb leírtakból: „Ha egy mérnököt kérdezünk ez ügyben, az visszakérdez: „van-e jelentős mozgás a stopli és a pedál dokkolófelülete között.” Ha nincs, akkor a pedálkötés-rendszerek hatékonysága nem különbözik.” Hát persze, de ki, mit ért jelentős mozgás alatt? Különbözőek vagyunk, különbözően hat ránk, ha különböző módon billeg jobbra-balra a bokánk, vagy különböző mértékben mozdulhat el kifelé vagy befelé a pedál-stopli kapcsolat toleranciájából adódóan. Mondok erre egy személyes – nem kerékpáros – példát: az edzőteremben is választhatsz, hogy gumiborításon, vagy faborításon emelgeted a súlyokat. Minél nagyobb a súly, minél többet csinálod, annál inkább megérzed a sarkad stabilitásában a különbséget a két borítás között. Mi is volt a kérdés? „Van-e jelentős mozgás a stopli és a pedál dokkolófelülete között?” Ugye értitek…
Számomra a mountain bike pedálok legfőbb hátránya pont a billegésükben nyilvánul meg, a csatlakozási pont „érzése” valóban elhanyagolható egy jó karbontalpú cipőben. A billegés viszont lehet, hogy valakinek fel sem tűnik, vagy így szokta meg, de ahogy írtam, különbözőek vagyunk, van, akit zavar. Nyilván van olyan MTB-versenycipő-pedál kapcsolat, ami szorosan illeszkedik a pedál egyéb kontaktfelületeivel, de akkor pont a zéró mozgás lehet zavaró. Ami tény, hogy a stopli nem szélesedik ki úgy, mint egy országúti pedálnál, ennek következtében pedig általában jobban billeg. Ezt a billegést pedig a boka, a térd, a csipő, sőt, a hátizmok kompenzálják, minél nagyobb teljesítményre vagyunk képesek, annál inkább hatással lehet a teljesítményünkre ez a szükséges korrekció. Sőt, mivel elképzelhető (tekerési stílustól függően), hogy tekerés közben folyamatosan kompenzálnunk kell ezt a billegést, stabilizálnunk kell, így hosszú távokon hajtva hamarabb fáradunk el emiatt. Más embernél más izom fárad el, általában mindig az, ami a leggyengébb. Simán előfordulhat, hogy az „alig mérhető mozgás”, vagy billegés miatt fájdul meg mondjuk a hátad… Persze az is lehet, hogy valakinek a fizikuma simán kompenzálja ugyanezt a billegést, sőt, valakinek pont arra van szüksége, hogy így több irányban megmozgathassa a lábát, ezzel pihentetve.
kopott és ép műanyag országúti stopli
Még mindig a billegéssel kapcsolatban egy újabb fontos mondat: „Ha a kontaktus nem elég stabil, annak oka lehet a stoplikopás is, sok esetben egy új stopli nagyban fokozza a stabilitást – legyen szó MTB vagy országúti pedálrendszerről.” – Ezzel nagyon egyetértek, gondoljunk csak az országúti műanyag stoplikra, amelyek ahogy kopnak, egyre borzalmasabb módon mozognak a pedálban, egy idő után össze-vissza. Ugyanez igaz a mountain bike stoplira is, ahogy kopik, egyre komolyabb a billegés is. Amit én cáfolnék ebben a témában a fentiekből: „A Speedplay pedig „beszippantja” a pedáltestet (és a kopással sajnos engedi is a belső mozgást is).” Nos számomra a Speedplay által engedett mozgás az eddig próbált pedálok közül a legideálisabb volt. Nem kotyog, mozog előre-hátra, le-fel, nem billeg, illetve érzésre tényleg csak elhanyagolható mértékben. csakis egy sík mentén fordul el, és az elfordulás mértékét beállíthatjuk. Egy szezonon át használva is teljes értékűnek mondanám.
Korábban Time pedálokkal hajtottam országúton, melyek a Speedplayhez hasonlóan nagyon alacsonyan dokkolnak, lényegesen közelebb van a talpunk a tengelyhez, mint mondjuk a Looknál vagy MTB-pedáloknál. Persze, jó kérdés megint, hogy: mi a lényegesen közelebb? Balázs írja: „A megnövelt távolság bizonyos stabilizálásért felelős izmokat jobban megdolgoztat: hajtás közben elképzelhető egy előre-hátra billegő mozgás is, amit ezek az izmok próbálnak kiiktatni.” Nos, ezt is máshogy fogalmaznám meg, hiszen a lábfejállásnak, a lábfej előre-hátra, jobban mondva a sarok le-fel mozgásának a lábfejhez képest fontos szerepe van az ideális hajtáskörben, a hatékonyság szempontjából is, nem csak a stabilizálásért felelős izmok munkája szempontjából. Ahhoz, hogy érthetőbb legyen, képzeljünk el egy extrém esetet, mondjuk egy 50 mm magas pedált. Könnyen látható, hogy ha nem folyamatosan ugyanaz a lábfejállás (márpedig az ideális hajtáskörben nem ugyanaz), akkor a sarok le-fel mozgása sokkal jobban előre vagy hátra billenti a lábunk, teljesen más lesz a lábszárral vagy a combokkal bezárt szög is. A teljes testünkkel sokkal nagyobb elmozdulást kell kompenzálni. Ráadásul minél közelebb van a talp a pedáltengelyhez, annál alacsonyabbra állíthatjuk a nyerget, ami a bringa irányítása szempontjából is jó, mert alacsonyabbra kerül a súlypontunk is.
A Look az egyik legjobb felfekvési-tulajdonságú MTB-rendszert kínálja
Újabb fontos mondat: „A stabilitás egyben a láb és cipőkontaktusra is vonatkozik, azaz biztosítani kell, hogy a láb pontosan illeszkedjen, a cipő ne legyen se rövid, se hosszú, se keskeny, se túl tág, a sarkot ideális helyzetben stabilizálja, a lábboltozatot pedig megfelelő támassza alá.” Nyilván egy méretben és más szempontból is hozzánk illő cipő ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint hogy milyen pedálrendszert használunk. 100 km fölött pláne kijönnek a hátrányai, ha nem kényelmes egy cipő. Ugyanebből a szempontból fontos megemlíteni a beállításokat is, amit szerintem szintén nehéz ráhúzni egy sémára, azaz nagyban függ adott ember testalkatától, fizikumától. Ahogy Balázs is írja: „Az „anatómiai hiba” lehet olyan egyszerű eredetű, mint mondjuk csökkent hajlékonyság, sérülésmaradvány, azaz nem biztos, hogy veleszületett tulajdonság, mint mondjuk a lábhossz-eltérés. Ha dolgozunk a flexibilitáson, a szimmetrikus erőnléten, akkor számos ilyen jellegű probléma orvosolható.” – Itt megint visszatérnék oda, hogy ha például amúgy is korrigálásra szorul a boka-, csípő-, térd-mobilitásunk, akkor próbáljunk olyan rendszert választani és úgy beállítani azt, hogy ne kelljen még pluszban a stabilizálásra fordítani fölös energiákat…
És végül még egy dolog, amivel nem biztos, hogy mindenki egyetért: „Ellenben ha a pedál pontosan illeszkedik a cipőtalphoz, akkor az esetek többségében a holtjáték-mozgás nem lesz megfelelő/kielégítő. Legjobb, ha vesszük a fáradtságot és a fix stoplit úgy állítjuk be, amilyen szögben kényelmes és hatékony a hajtás. Ráadásul így gyorsabb a kioldás is.” – Amit ebből mindenkinek érdemes megfogadni, hogy a fix stoplit állítsa be úgy, hogy hatékony és kényelmes legyen a hajtás. A fix stopli azonban nyomot hagy a cipő talpán, és ezután simán beállíthatjuk a holtjátékot engedő – például Look rendszerű – stoplit is. Személy szerint nem csak a „kényelem” miatt szeretem a holtjátékot engedő rendszereket, vagy azért, mert ha néha megmozgatjuk a lábunk, az pihentető hosszú távon. (A holtjáték alatt semmiképpen nem a billegést értem, hanem a sarkunk vízszintes sík mentén való elmozdulásának lehetőségét.)
Shimano SPD SL
Szóval szerintem az országúti pedálok holtjátékának az irányításban is fontos szerepe van. Nagy sebességgel befeszülve egy kanyarba már természetes, hogy fordítunk kicsit a lábunkon, a szorosabb fajta mountain bike pedálok például sem annyira engedik ezt. Persze ez inkább megszokás kérdése, hiszen mountain bike-kal is kanyarodunk úgy, hogy nagy erők dolgoznak. Ilyenkor, amikor a lábunkkal is „kormányzunk” kicsit, kimondottan rossz érzés lehet, ha már elkezd oldani a rendszer, mondjuk pont egy veszélyesebb szituációban. A másik hasonló helyzet, amikor kiállva – már nem stílusból – ráncigáljuk, csavargatjuk emelkedőn a bringát, ilyenkor is jó, ha van holtjátéka a pedálrendszernek, és nem fenyeget a kioldás, pedálból kirántás veszélye. Ha pedig a pedálnak nincs amúgy említésre méltó billegése vagy kotyogása, akkor sprinteléskor is ugyanolyan hatékony tud lenni a holtjátékot engedő rendszer, én a Time-mal és a Speedplay-jel is meg voltam elégedve.
Tanulság
A konklúzió levonását tulajdonképpen meghagynám az olvasónak, hiszen ahogy kiderült, a saját fertályomon sem ragaszkodom kőbe vésett szabályokhoz. Annak ellenére, hogy inkább az „országúti bringát országúti pedállal hajts” tábort erősítem, előfordult már tesztelésen, túrán, hogy MTB-rendszert használtam, sőt, legolcsóbb, leghajlékonyabb MTB-cipővel is részt vettem 150 km fölötti országúti bringázáson, ráadásul még élveztem is! A Balázs által említett tesztek hitelességével kapcsolatban megjegyezném, ha valaki ugyanazzal a karbontalpó MTB-cipővel próbálja a bringákat, ugyanúgy különbséget fog tud tenni köztük, mint országúti cipőben (például geometria és a legfontosabb tulajdonságok szempontjából). Persze tartósabb tesztelésen mindig is országúti pedált használtam.
Érdekes példa a Shimano SPD-R és a klipszszíj kombinációja pálya-sprintereknél
Amúgy ellenkező előjelű esetre is volt már példa: tekertem már valamikor régen MTB-maratonon országúti rendszerrel, és nagyon bejött. Nem is értem, azóta miért nem próbáltam ki újra, talán azért, mert következett pár sáros maraton… És egy újabb kivétel: a téli országúti bringán MTB-rendszert használok, mert a téli cipőmre csak ilyen stopli erősíthető, és fontosabb, hogy ne fázzon a lábam, mint az, hogy kompenzálni kell bizonyos izmoknak a billegést. A végén talán pont azt emelném tanulságként, hogy nagyjából mindenki el tudja dönteni, számára mi a fontossági sorrend, ahogy Balázs is írja, „élethelyzettől függően”: valakinek a stabil járás az étteremben, másnak a picit hatékonyabb érzés az étterem felé vezető úton. Óriási különbségekről nyilván nem beszélünk a többféle rendszereknél, itt is inkább nüanszokat veséztünk ki. Reméljük, abban sikerült segítenünk, hogy a kérdéseket ezek után könnyebben megfogalmazhassátok magatok számára, és esetleg dönteni is könnyebb lesz!
.
