2024. október 5-én a Mol Bubival és a Budapesti Közlekedési Központtal szakmai partnerségben egy “rekordkísérlet” zajlott, Jancsó Marcell Budapestről indulva egy MOL Bubi kerékpárral mászta meg az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt.
Jancsó Marcell, 21 éves, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari termék- és formatervező mérnök szak hallgatója, aki Nógrád vármegye megyeszékhelyéről, Salgótarjánból származik. Rendszeresen használja a fővárosi közbringa rendszer adta lehetőségeket az albérlete és az egyetem között. Egyik alkalommal, amikor a Petőfi Hídon tekert át, az jutott eszébe , hogy milyen lenne ezzel a városi használatra kialakított biciklivel valami merészebb, nagyobb távot megtenni, komolyabb emelkedőt megmászni.
Marci ha teheti biciklijével rendszeresen járja az Északi-Középhegység vadregényes tájait, nem hátrál meg semmilyen fajta kihívástól. Emelkedő, lejtő, kicsi és nagy kanyar, több száz kilométer, semmi sem rettenti el egy jó biciklis túrától, hiszen már 4 éve nyeregben ül, valamint korábban versenysportolt.
2024 nyarán sikerült elérhetőséget kapniuk a BKK azon igazgatóságához, akik közreműködésükkel és engedélyükkel valamint egy MOL Bubi kerékpárjukkal hozzájárultak az álom megvalósításához.
Marci a salgótarjáni baráti társaságával számtalan projektet valósított már meg, olyanokat is, amelyek elsőre sokak számára meghökkentőnek tűnhetnek, de mindig van ezekben valami különlegesség vagy kihívás. Ezzel a 6 fős baráti társasággal tervezték meg a teljes utat, és mivel a csapat nagyon szeret videókat gyártani, így adódott az a lehetőség hogy a többiek amíg Marci tekert végig forgatták a napot, de segítettek az állomások kijelölésében, a pihenő pontok meghatározásban és az étel-ital pótlásáról is ők gondoskodtak .
A projektről Jancsó Marcell mesélt részletesebben melyet lejjebb olvashattok.
Honnan jött az ötlet?
Rendszeres használója vagyok a MOL Bubi-nak, hiszen pont olyan távolságra lakom az egyetemi campustól, ami egy kellemes tekeréssel letudható, sokszor gyorsabb is mintha közösségi közlekedéssel mennék. Sokszor fantáziáltam arról, milyen lehet ezzel a kerékpárral országúti és hegyi terepen menni. Szeretem Budapestet, hiszen viszonylag sok lehetőség van a kerékpárosok számára. Amikor egyszer egyetemre mentem, és kaptattam felfelé a Petőfi Hídon, akkor jött az ihlet, hogy vajon mekkora kihívás lenne az ország legmagasabb pontjára, Kékesre feltekerni egy ilyen kerékpárral. Szeretem a kihívásokat így nagyon szerettem volna megvalósítani ezt, de persze sok kérdés is felmerült bennem. A baráti társaságban, egy hétvégi találkozó során vetettem fel nekik az ötletemet, amit először bolondságnak tartottak, de láttam hogy nekik is felcsillant a szemük, hiszen milyen jó kreatív tartalmat lehet ebből készíteni. Egy-két hét alatt ki is dolgoztuk azt a koncepciót, alapok leírását, amivel egy kedves BKK-s ismerős közreműködésével el tudtuk küldeni a megfelelő igazgatóság számára a projekt ötletünket .
Mi volt ezzel a cél?
Erre egy kicsit összetettebben szeretnék válaszolni, válaszomat 3 részre szeretném bontani:
- Elsősorban volt egy személyes célom, mégpedig, hogy a magam felé felállított elvárást teljesítsem, azaz hogy kitekerjek az ország legmagasabb pontjára egy MOL Bubival.
- Másodsorban szerettem volna bemutatni valamilyen formában a Bubit, hiszen egy kiváló lehetőség a fővárosban, a környezettudatos közlekedés népszerűsítésére ráadásul még egy testmozgási lehetőség is. Szerettem volna arra is felhívni a figyelmet, hogy a főváros “hegyvidéki” területein is van létjogosultsága a közbringarendszernek és távlatilag érdemes lenne ezekre a területekre is kiterjeszteni a hálózatot. Hiszen ha nekem a Kékestető sem volt akadály, másoknak sem lehet például a Normafa, különösen a hamarosan érkező új III. generációs elektromos rásegítésű MOL Bubi bringákkal! Városhatáron belül ahol legális a használata még egyszerűbb is tekerni mint a Kékesre (nekem elhihetik az emberek :D)
- A sportolás népszerűsítése is célom volt hiszen azt vallom, hogy nincs lehetetlen csak tehetetlen! 😉
Sokat szoktál biciklizni?
Mostanában, hogy nem Salgótarjánban, hanem Budapesten élek és a Műegyetem hallgatója vagyok, így eléggé keveset tekerek a hegyekben, vagy hosszú távon hiszen lefoglal az egyetem, de itt a fővárosban, ahogy mondtam rendszeres Bubi használó vagyok. Természetesen amikor csak időm engedi megyek egy-egy kört Nógrád vármegyében és környékén.
Hogyan kezdett bele a csapat a megvalósításba?
Először is természetesen a BKK engedélyét és hozzájárulását kértük (a MOL Bubi alapesetben Budapest belterületén használható közlekedési eszköz – szerk.), nem kellett sokáig győzködni a fővárosi közlekedés szervezőt arról, hogy erre mi felkészültünk és működőképes ötletünk van, így hamar bizalmat szavaztak nekünk, amit ezúton is hálásan köszönünk. A következő lépés az időpont megválasztása volt, amikor mindenki ráér, hiszen egyedül nem tudtam volna ezt végigcsinálni. Utána jött az útvonal megtervezése, hiszen nem lehet mindenhol biciklivel tekerni, az M3-as autópálya talán egyértelmű mindenki számára, de a 3-as főútról is tiltva vannak a kerékpárok. A folytatásban már csak a részleteket kellett megbeszélni az induláshoz, a forgatáshoz, egyeztetni a technikát és a csapat tagjainak személyes feladatait. Az utolsó héten ellátogattunk a Bubi csepeli bázisára, ahol átadták nekünk azt a bringát, amivel megtehettem a túrát. Köszönök mindent a BKK-nak és a Bubi bázis munkatársainak a szervizben, hiszen alaposan átvizsgálták a járművet, tanácsokat, tippeket adtak, megtanítottak mindenféle szerelési technikára, ami itt máshogy működik mint egy sima kerékpárnál, illetve rengeteg alkatrészt is biztosítottak, hogyha út közben gond akadna meg tudjam oldani én is. Nagyon hálás vagyok a profizmusuk és a segítőkészségük miatt. Az utolsó napokban is egyeztettem a csapattal a részletekről, az időjárás esetleges rosszra változásáról. Furcsa volt előző este ágyba dőlni, nehezen ment mindenkinek az elalvás, annyira vártunk. Izgatottak voltunk a nagy nap miatt.
Hogyan nézett ki a “nagy nap”?
Mindenki korán kelt, körülbelül egyszerre. A Salgótarjánból érkezőket éjjel 3.30 órakor keltette az ébresztő, hogy elérjék az első budapesti buszt – a többieknek pedig valószínűleg a mérhetetlen mennyiségű izgalom miatt pattant ki a szemük 4 óra tájékán. A találkozó a Batthyány téren volt még sötétben reggel fél 6-kor. Még egyszer utoljára egyeztettük a pontos terveket és megbeszéltük az első találkozót, ami a Régi Fóti úton volt.
Kinek mi volt a feladata?
A többiek nagyon jól felosztották maguk között a munkát, a két autó kísért az egyik mindig előttem, a másik pedig a lehetőségek szerint velem egy vonalban járt. Ezt cserélgették és közben persze megálltak, kiszálltak és videóztak is. A mátrai kanyarokban volt nehezebb dolgunk, ahol nem lehetett egyszerűen kihúzódni az út szélére.
Hogyan éltétek meg utólag?
Mindenki tisztában volt azzal, hogy egy nagyon különleges és rendhagyó ötletet valósítottunk meg. Érezhető volt a srácokon, hogy ők is nagyon elfáradtak, de nem csoda, rengeteget tettek a projekt sikerességéért. Következő nap, amikor szétvált a csapat, szinte mindenki arra lett figyelmes, hogy némi ürességet érez. Ez nem csoda, hatalmas töltetet kaptunk kint a Kékesen.
Milyen érzés volt kiérni az 1014m-es magasság kőhöz?
Válaszom lehet fura lesz, de szinte semmilyen érzés nem fogott el először. Igencsak viseletesen értem ki, így először fel sem fogtam mi történik. A vádlijaim és a combjaim kollektíven ellenkeztek a görccsel fenyegetőzve, azonban a csúcs közelében már nem volt mese; úgy voltam vele, hogy ha törik, ha szakad, én akkor is kiviszem ezt a Bubit az ország legmagasabb pontjára!
Elfáradtál?
Persze, ez természetes. Nagyjából 130 kilométer egy nap alatt egy olyan kerékpárral, ami nem ilyen nemű felhasználásra van tervezve. Néhol meg kellett állnom, vissza kellett fordulnom, és gyakran újra és újra elmenni a fiúk előtt egy jobb felvétel érdekében, bár ez a Kékestető emelkedőjén már nem történt meg, ott már csak a feljutásra koncentráltam.
A furcsaság az egészben az az, hogy másnap nem volt izomlázam, úgy kezdtem a napot, mintha előző nap a dolgom csak a hétvégi húsleves fogyasztása lett volna.