Japán két keréken 4. rész: Shikoku, a zarándokok szigete
Szabira mentem
Balra viszont semmi. Pontosabban egy út, amely néhány kilométer tengerparti kanyargás, egy alagút, és egy tökéletes homokos strand után érkezik Miyajima kempingjéhez. A helyszín kicsit a paradicsomra emlékeztet. Japánkert jellegű terület választja el a türkiz színű tengert a kámforfák, és ciprusok között kialakított sátorhelyektől.
A kertben fenyőkkel szegélyezett tavakat alakítottak ki, mindenfelé őzek és szarvasok legelésznek, nem földi állapotok ezek, én mondom. Itt maradok, akármilyen drága lesz. 300yen? Ez valami vicc? Utoljára Hokkaidón voltam ennyire olcsó kempingben. Pláne maradok. Mindjárt két éjszakát fizetek, ez a minimum a paradicsomban.
Apró kavicsok a Misen-hegység tetején.
Augusztus 26. van, tehát 45 napja vagyok úton, pontosan félidejéhez ért a túrám. 4300 kilométer van mögöttem, eddig egyetlen napot sem pihentem, leszámítva néhány kényszerű esőszünetet. Nagyon elégedett vagyok magammal, ilyen ütemben sokkal hamarabb visszaérek Naritába, mint gondoltam.
Hajnalban ellátogatok a toriihoz, aztán egész napos szabadprogram a strandon, majd megnézem a kaput naplementekor is. Maradok még egy éjszakát, szeretnék körülnézni a szigeten. Egész napos hegymászással telik a következő napom, felkapaszkodom a Misen-hegység 535 méteres csúcsára, ahonnan eszméletlen kilátás nyílik a Belső-tengerre és Hirosimára. Este fáradtan fekszem le, tekeréshez szokott lábaimnak szokatlan volt a mászás. Újabb semmittevős, tengerparton nyaralós nap következik, kipihenem a tegnapi gyalogtúrát.
Templomokból, pagodákból sincs hiány a szentélyek szigetén.
Miyajima lefordítva annyit tesz szentély sziget, vagy szentélyek szigete. Én az utóbbi fordításra szavazok, mivel az Itsukushima szentély mellett számos templom, pagoda, emlékhely található még, egész napos programot szolgáltatva a ráérősebbeknek. Nagyon élvezem a sziget hangulatát, atmoszféráját, és belefér egy nézegetős nap is a programba.
Újabb napot töltök el erdei barangolással, strandolással, őz- és szarvas figyeléssel. Figyelni leginkább a saját dolgaimra kell, mert mindent megkóstolnak, megrágnak, amit elfelejtek elrejteni. A biciklin hagyott táskámnak is nekifog az egyik, a csatos zár azonban túl bonyolult neki, de nem adja fel, nemes egyszerűséggel feldönti a biciklit, talán úgy kiesik belőle valami. Szerencséje hogy gyorsabban fut nálam…
A szigeten eltöltött 10 napból többet töltöttem a strandon, mint a biciklin.
Egy hete ’nyaralok’ a szigeten, nem engedhetek meg hosszabb szabit, holnap továbbállok. Az égiek máshogy gondolják, és két napos tájfunt szabadítanak a szigetre. A kempinges nem engedi, hogy a sátorban maradjak, két napig a hivatali helységben szállásol el. Nem közlekedik a komp sem, amíg a vihar ki nem tombolja magát.
Ki látott már ekkora tököket?
Hidak, tökök, majd egy alagút az út végén
Hosszúra nyúlt szabim után, szeptember 4-én köszönök el Miyajimától. 10 nap kihagyás után kicsit újra bele kell rázódni a tekerésbe, a forgalomba. Gyönyörű napsütéses időben haladok következő célpontom, Iwakuni felé. Itt található a legdekoratívabb, legelegánsabb fahíd egész Japánban. A városka legnagyobb nevezetessége a Kintai-kyo híd, de a feudális Japán hangulatát idéző Iwakuni önmagában is kellemes hely.
Iwakuni gyönyörű fahídja, háttérben az engedély nélkül horgászókkal.
A híd boltíves szerkezete kizárólag fából készült, hagyományos 17. századi technikával, egyetlen szeg beütése nélkül. Hatalmas kő oszlopok tartják az 5 boltívet, amelyen 300 yenért át is kelhetünk a Nishiki folyón. Különösen impozáns látványt nyújt a híd, háttérben az Iwakuni kastéllyal.
Honshu délnyugati partvidékén pillantom meg életem legnagyobb tökeit. Először csak egy furcsa étterem tűnik fel, a kerthelyiség olyan jó 10 méter magasságban lehet. Óriási elképedésemet azonnal követi a második, amikor a bejáratnál meglátom a hatalmas tököket. Eladóak, de felemelni képtelenség lenne őket, minimum kisteherautó kellene az elszállításukhoz. A legöregebb tök simán nagyobb a sátramnál, szerintem még a biciklim is elférne benne. Tökös kis biciklitároló lenne. Tetszik az ötlet, de marad a ’kapszulasátor’, hű kétkerekűm pedig ezúttal is a szabadban éjszakázik.
Étterem légtornászoknak, csak a ’legtökösebbek’ mernek beülni egy kávéra.
Reggel egy újabb tekintélyes híddal találkozom Kozakinál, majd dél körül elérem Honshu nyugati végét. Shimonoseki mindig is fontos szerepet töltött be a japán történelemben. Nagy jelentőségű csatákat vívtak a Kanmon-szorosnál, amely elválasztja Honshu és Kyushu szigetét, de mára már híd köti össze a két főszigetet, sőt külön alagút épült a gyalogosok és kerékpárosok számára.
Shimonoseki nemzetközileg is fontos kikötőváros, rendszeres kompjárat köti össze Dél-Koreával és Kínával. A legtöbb turistát azonban nem a gazdag történelmi emlékek, nem a szigeteket és országokat összekötő lehetőségek, hanem egy hal vonzza ide.
A nagy csatákat látott Kanmon-szoros Shimonosekinél, szemben Kyushu szigete látható.
Több mint 4500 kilométer után jutok el a legdélebbi főszigetre.
A fugu, más néven gömbhal. Itt halásszák és fogyasztják a legtöbb halálos mérgű halat. Aranyáron mérik a kockázatos ínyencséget, bár ez érthető, hiszen a fuguséfek minimum 3 éven át sajátítják el a hal szakszerű elkészítését. Ezt, valamint a legendát a vendégnek meg kell fizetnie. Sajnos nem tudom meg túlélném-e az élményt, költségvetésem maximum egy ebihalat engedélyez a 10 napos ’dőzsölés’ után. Megkeresem inkább a tenger alatti alagutat, amely meglehetősen szokatlan módja a szigetek közötti közlekedésnek.
Régi csaták emlékművei kísérnek a part menti úton, ahogy közeledem a Kanmon-hídhoz, és egyben az alagút bejáratához. Megfosztanak a tekerés élményétől, nem engedik a tenger alatti biciklizést.
Ezúttal egy merőben új átkelésben van részem. Nem kompon, nem hídon, nem 65 méterrel a tenger felett, hanem ki tudja milyen mélyen, áttolom a biciklimet Honshuról Kyushu főszigetére.
További képek és kontakt a szerzővel ezen az oldalon
Tenger alatt kerékpározni tilos! Áttolom a biciklit Kyushura.
